Vörösmarty Mihály: Zalán futása elemzés * Olvasónaplóm 2024

Vörösmarty Mihály (1800–1855), a magyar irodalom egyik meghatározó lírikusa, epikai művével, a „Zalán futása” című eposszal hívta fel magára először a figyelmet. Ezt az alkotást még 1823-ban Göbörőn kezdte el írni, és 1825-ben publikálta. Az eposz, mely 10 énekből áll és hexameterben íródott, a magyar romantika nemzeti eposzának tekinthető, amely mélyen gyökerezik a Zrínyi-féle hagyományban.

A klasszikus minták is jelentős hatást gyakoroltak Vörösmarty munkásságára. A homéroszi hagyomány és Vergilius honfoglalás témájú eposza mellett, Kazinczy Ferenc fordításában megjelent Osszián szövegei is inspirálták, különösen hangulatukkal kapcsolódva az író saját művéhez.

Vörösmarty Mihály: Zalán futása elemzés

Erdélyi János elemzése szerint Vörösmarty Mihály „Zalán futása” elsősorban katonai műként azonosítható. A történet fókuszában a honfoglalás kulcsfontosságú csatája, Zalán seregének megfutamítása áll. A mű jelentős részét csataleírások, seregszemlék, haditanácsok és a harcra készülők bemutatása alkotják, amelyekben a klasszikus eposzi kellékek szinte teljes egészében megtalálhatók.

A katonai erények hangsúlyozása mellett a művet lírai betétek, szerelmi idillek szakítják meg. Ezek között kiemelkedik a gyönyörű Hajna és a hősi Ete szerelmi története, valamint egy délszaki tündér reménytelen szerelme Hajnához. Vörösmarty lírai tehetsége különösen ezekben az epizódokban nyilvánul meg, amelyek a költő Perczel Etelka iránt érzett reménytelen szerelme lírai szublimációjaként is értelmezhetők. Tarnai Andor szerint: „A költő minden szavát az elérhetetlen szépség és boldogság utáni vágy, a reménytelen szerelem fájdalmas nosztalgiája, a szeretett leány szépségének, bájának rajongó csodálata hatja át.”

A romantikus fantázia és a valóság élményeinek ötvözéséből születik meg Vörösmarty Mihály művében a délszaki tündér alakja, aki a költő talán első fantasztikus hősét formálja meg. Ez a kettősség gyökerei egyrészt a romantika tartalmi elemeiben keresendők, ahol a nemzeti múlt és dicsőség hangsúlyozása összeolvad az érzelmekkel.

Másrészt maga Vörösmarty személye, illetve a költő és a téma közötti kapcsolat ad okot erre a kettősségre. Vörösmarty lírai alkatú költészete áthatja az epikai konvenciókat, melyeket a nemzeti téma nemesi identitásának igazolására használ fel, miközben a magánélet és a közéletiség kettősségével is jellemezhető a mű.

A „Magyar irodalom története” szerint „Az eposz hazafiasságát nem annyira a cselekmény, a jellemrajz, az epika hordozza, hanem az epikát szüntelenül átható líra.” A líraiság domináns hangulata elégikus, amely a múltidézés során nem csupán a régi dicsőséget hirdeti, hanem jelenkritikát is megfogalmaz. Így a nemzeti eposz egyszerre tölt be két szerepet: hiánypótló műként funkcionál, valamint a nemzetébresztő irodalom kiemelkedő alkotásaként is helyet kap.

Annak ellenére, hogy Vörösmarty Mihály „Zalán futása” műve szépségével és nemességével tűnik ki, napjainkban már sokak számára nehezen olvasható és fárasztó lehet. A részletező leírások, a zsúfolt csatajelenetek és a szerelmi idillek vagy a reménytelenség fájdalmának ábrázolása ma már lassúnak hat. Azonban éppen ezek az elemek képezik a mű valódi értékét.

A nyelvi gazdagság, amely korábban példátlan volt a magyar irodalomban, kiemelkedően jelenik meg Vörösmarty alkotásában. A költő romantikus stílusa az érzékelésben és érzékeltetésben hoz újításokat. Ahogy a „Magyar irodalom története” fogalmaz: „Leírásai […] a jelzők, határozók hangulatfestő eszközeivel lírai állapotot szuggerálnak a tárgyi valóságra”.