Stendhal: Vörös és fekete olvasónapló 2.rész * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Julien Sorel
De Rênalné
De Rênal
Mathilde de La Mole
Valenod

Stendhal: Vörös és fekete olvasónapló 2.rész

Első fejezet – Vidéki örömök

Julien útja során, félúton Párizs felé, egy postakocsi fedélzetén találkozott két ismerősével, Falcoz és Saint-Giraud személyében. Saint-Giraud éppen a vidéki otthonától menekült vissza a fővárosba, mivel politikai ellentétek, nevezetesen a liberálisok és ultraroyalisták közötti konfliktusok tönkretették életét.

Oka, hogy egyik félhez sem csatlakozott, amiért mindkét oldal megvetette. Julien három napot töltött Párizsban, ismerkedett a városi élettel, majd felkereste Pirard abbét.

Második fejezet – Ismerkedés a nagyvilággal

Pirard abbé bemutatta Juliennak a márki családot. Julien ezt követően két nap szabadságot kapott, melyet új ruhák és cipők vásárlására használt fel. Visszatérése után rögtön megkapta első feladatait, melyeket gondosan el is végzett, bár de La Mole észrevette helyesírási hibáit.

Julien aznap este a márki család vacsoraasztalánál találta magát, ahol megismerkedett a márkinéval és a két gyermekkel, Norberttel és Mathilde-dal.

Harmadik fejezet – Első lépések

Másnap Norbert meghívta Juliennel együtt lovagolni, aki bár kezdeti vonakodás után igent mondott, a nap folyamán egyszer le is esett a lóról. Esti beszélgetésük során Julien sikeres napról számolhatott be, ami valószínűleg őszinte és tapasztalatlan természetének köszönhető. Egyedül Tanbeau, de La Mole régi titkára mutatott irigységet felé.

Negyedik fejezet – A de La Mole-palota

Julien számára mindennapos megtiszteltetés volt, hogy a márki családdal együtt étkezhetett, bár ezt inkább kötelességként élte meg. Egy estély során, melyet de La Mole rendezett, Mathilde és Norbert baráti társaságukkal, köztük de Croisenois márki, de Caylus gróf és de Luz márki kíséretében húzódtak félre beszélgetni. Julien ezen beszélgetések révén betekintést nyerhetett a párizsi arisztokrácia életébe.

Ötödik fejezet – Egy érzékeny fiatalember és egy vallásos arisztokrata hölgy

Fél év telt el, mely során Julien megbízhatósága és elkötelezett munkája révén egyre több felelősséget kapott. A márki teljes levelezését kezelte, és ő felügyelte a vidéki birtokokat is, ami gyakori utazásokat jelentett Normandiába és Bretagne-ba. Emellett tanulmányait is folytatta, Pirard abbé segítségével egy párizsi szemináriumba iratkozott be.

Hatodik fejezet – A beszédmodor

Egy párizsi kávéházban történt incidens során Julien egy durva megjegyzést kapott egy idegentől, aki a konfrontáció során egy névjegyet hajított arcába. Másnap Julien barátjával, Liévent-nal felkereste de Beauvoisis lovagot, aki a kocsison ülve bizonyult az előző napi pimaszkodónak.

A történtek után kötelező párbajra került sor, ami baráti hangulatban zajlott, csupán Julien karja sérült meg. Mikor kiderült, hogy alacsonyabb rangúval vívott, de Beauvoisis pletykák elkerülése végett azt terjesztette, hogy Julien a márki törvénytelen fia.

Hetedik fejezet – Köszvényroham

A márki, köszvényrohama után, sokkal barátságosabbá vált Juliennel szemben. Megkérte, hogy olvasson fel neki délutánonként, és egy új ruhát is ajándékozott neki. Julien egy hosszabb angliai utazáson is részt vett, ahol kitüntetést kapott, majd részletesen beszámolt a kalandjairól a márkinak.

Nyolcadik fejezet – Az igazi kitüntetés

EJulien egy rövid vidéki tartózkodás után tért vissza Párizsba, ahol Mathilde kérésére elfogadott egy meghívást de Retz herceg báljára. A fényűző eseményen Mathilde ragyogott, de Croisenois hiába próbálta szórakoztatni, Mathilde unta társaságát és gondolatai másfelé kalandoztak.

Kilencedik fejezet – A bál

Mathilde a bálon Julient kereste, aki éppen Altamira gróffal vitázott hevesen. A gróf, aki a Napóleon elleni spanyol szabadságharc résztvevője volt, Franciaországba menekült, miután hazájában halálra ítélték. Vitájuk arról szólt, vajon megengedhető-e emberáldozat egy nemes cél érdekében. Mathilde boldogan hallgatott rájuk, és egyre jobban megkedvelte Julient.

Tizedik fejezet – Margit királyné

Mathilde gyászruhájának látványa zavarba ejtette Julien-t, ezért ebéd után N. akadémikust kérdezte meg a dologról. Az akadémikus egy régi történettel magyarázta a szokást: 1574. április 30-án Boniface de La Mole-t és Annibal de Coconassót, a család ősét, IX. Károly király alatt d’Alencon herceg kivégeztette.

Navarrai Margit, aki később IV. Henrik felesége lett, megőrizte szeretője, de La Mole fejét, amit maga temetett el. A de La Mole családban ezóta minden férfi második keresztneve Annibal.

Tizenegyedik fejezet – Egy fiatal lány hatalma

Mathilde, aki nem számított tipikus párizsi arisztokrata hölgynek, nem érezte magát kényelmesen a város egyik leggazdagabb és legirigyeltebb örökösnőjeként.

A márki, De Croisenois egyre elszántabban próbálta megnyerni a kezét, ám Mathilde elutasította őt, mondván, hogy a márki jellegtelen személyiség. Élete során a nagy szerelem után vágyakozott, és most úgy tűnt, hogy Julien személyében rátalálhat arra, amire mindig is vágyott.

Tizenkettedik fejezet – Új Danton?

A napok során Mathilde viselkedése egyre inkább elárulta érzéseit Julien iránt. Nyilvános helyeken dicsérte, és ha bárki sértette, azonnal a védelmére kelt. Ez a magatartás komoly bosszúságot okozott baráti körében, akik nem nézték jó szemmel, hogy Mathilde egy alacsonyabb rangú titkárt részesít előnyben, ami miatt egyre hűvösebben viselkedtek Juliennel.

Tizenharmadik fejezet – Az összeesküvés

Julien azonban félreértette a helyzetet; úgy gondolta, Mathilde és barátai összeesküdtek ellene, hogy lejárassák. Ennek ellenére örült, hogy de La Mole megbízásából néhány napra Languedocba kellett utaznia.

Az indulás előtti nap azonban váratlan fordulatot hozott: egy levelet kapott Mathilde-tól, amely egy egyértelmű szerelmi vallomást tartalmazott. Julien alig hitt a szemének; nehezen fogadta el, hogy Mathilde őt választotta de Croisenois helyett. A meglepetés ellenére aggodalmak is felmerültek benne, vajon nem csupán tréfáról van-e szó. Emiatt válasza távolságtartó és hűvös hangvételű lett.

Tizennegyedik fejezet – Egy fiatal lány gondolatai

Julien elutazását előkészítette, ám végül mégsem hagyta el a várost. Míg ő elégedetten térhetett nyugovóra, Mathilde aggodalmakkal teli volt azon az éjszakán. Másnap a könyvtárban Julien átadta neki a válaszlevelét, mire Mathilde azonnal elhagyta a helyiséget.

Egy újabb, hosszas gondolkodás után megírt levélben Julien bejelentette, hogy hamarosan elutazik. Mathilde válasza azonban váratlanul érkezett: még aznap éjszaka beszélni akart vele, és arra kérte, hogy mászjon fel hozzá egy létrán a szobájába.

Tizenötödik fejezet – Összeesküvés-e?

Úgy érezte, hogy a helyzet most már valóban komoly fordulatot vett. Kezdetben arra gondolt, hogy válasz nélkül elutazik, de végül a becsületérzet győzött benne. Ennek ellenére szükséges óvintézkedéseket tett: írt egy levelet Fouqué-nak, amelyet csak abban az esetben lett volna szabad felbontania, ha vele bármi történne.

Tizenhatodik fejezet – Hajnali egy óra

Tizenegy órakor Julien újabb levelet írt, amelyben visszavonta korábbi intézkedéseit, majd a kert felé vette az irányt. A felhőtlen éjszakában a holdvilág beragyogta az udvart, amikor szíve hevesen dobogva megtalálta a kertész létráját.

Egy óra körül felmászott Mathilde szobájába. A létrát maga után leengedte, és egész éjszakán át beszélgetett Mathilde-dal. Később kiderült, hogy ez a szerelem egészen más természetű volt, mint amit korábban de Rénalné iránt érzett. Julien végül a reggeli takarítás alatt hagyta el a szobát.

Tizenhetedik fejezet – Egy régi kard

A következő napokban Mathilde egyre távolságtartóbban viselkedett Juliennel szemben. Julien viszont még nem érzett mély érzelmeket, így nem zavarta különösebben, hogy Mathilde figyelmen kívül hagyja.

Azonban, amikor megkérdezte Mathilde-t, hogy még szereti-e, és a lány válaszában csak egy jöttmentnek nevezte, Julien haragba gurult, és felkapott egy kardot, amit azonban azonnal visszahelyezett. Julien már várta, hogy hamarosan ismét elutazhasson, de a márki az utolsó pillanatban másként döntött, és megkérte, hogy soha többé ne hagyja el a palotát.

Tizennyolcadik fejezet – Kegyetlen percek

Mathilde-t lenyűgözte Julien vakmerősége, ami újra lángra lobbantotta iránta érzett szerelmét. A veszekedés után azonban nem tudta ezt bevallani neki.

A következő nyolc nap során ismét Julien társaságát kereste, és megosztotta vele korábbi érzelmeit, valamint kapcsolatait De Croisenois-szal, De Caylus-szal és De Luzzel. Egy alkalommal Julien azt a hibát követte el, hogy bevallotta szerelmét Mathilde-nek. Ez a lépés ismét megvetést váltott ki a lányból…

Tizenkilencedik fejezet – A vígopera

Nem sokkal később Mathilde rájött, hogy mégis szereti Juliént. Ezzel szemben Julien sokkal egyszerűbb érzelmi úton járt, hiszen egyre mélyebben beleszeretett Mathilde-ba.

Egy éjszaka, miközben a kertben sétált, már az öngyilkosságot is fontolgatta, de úgy döntött, hogy még egyszer látnia kell a lányt. Újra előkereste a létrát, és felmászott Mathilde szobájába. A lány sírva kért bocsánatot korábbi viselkedéséért, és megígérte, hogy mostantól örökre szeretni fogja őt. Másnap reggelre azonban már megbánta ezt az ígéretet, és elfelejtette azt.

Huszadik fejezet – A japán váza

A következő napokban Mathilde visszatért régi baráti köréhez, ami Julienben féltékenységet váltott ki, ahogy az arisztokratákat figyelte. Eközben Mathilde eldöntötte, hogy végleg szakít Juliennek. Újra hevesen bírálta, és nyilvánosan megalázta szegény Juliént, aki bár érezte, hogy nem képes elviselni ezt a helyzetet, mégis kénytelen volt beletörődni Mathilde döntésébe.

Huszonegyedik fejezet – A titkos jelentés

Egy napon a márki behívatta Julient, hogy megkérdezze tőle, mennyire megbízható az emlékezőképessége, mire a fiú megnyugtatta, hogy az még mindig kiváló. Ennek hallatán de La Mole örömmel töltötte el, és mivel Julienben megbízott leginkább, felkérte, hogy segítsen neki és társainak egy titkos terv kivitelezésében.

Másnap egy ismeretlen házba érkeztek, ahol tizenkét befolyásos ember gyűlt össze. Julien feladata ekkor az lett, hogy jegyzetelje a megbeszélés során elhangzottakat.

Huszonkettedik fejezet – A vita

Végül megérkezett a gyűlés elnöke, X. herceg. Ezt követően rövid, heves vita bontakozott ki, mely során Julien-t egy időre kiküldték a teremből, majd később visszahívták, és ő ezután szorgalmasan jegyzetelt. A megbeszélés lényege az volt, hogy az arisztokrácia aggódott amiatt, hogy a jakobinusok megdöntik a király hatalmát, ami a gazdag papi és világi osztály bukását is eredményezheti.

Ennek elkerülése érdekében külföldi fegyveres támogatást kértek Z. hercegtől, illetve szorgalmazták egy, a saját szolgálatukban álló nemzeti hadsereg felállítását.

Huszonharmadik fejezet – A klérus, az egyházi birtok, a szabadság

A gyűlés hosszasan elhúzódott, és Julien csak hajnali háromkor ért haza a márki társaságában. Otthon azonnal nekiláttak a jegyzetek tisztázásának, és egy rövid összefoglalót állítottak össze belőle. Juliennak ezt kellett megjegyeznie, hogy később előadhassa Z. hercegnek.

Másnap hosszú útjára indult, és este egy Metz környéki kisvárosban szállt meg, ahol régi barátjával, Geronimóval is találkozott. Éjszaka kellemetlen események érték: a Castanéde abbé vezette titkosrendőrség átkutatta a holmiját, de szerencsére nem találtak semmit kompromittálót, így reggel folytathatta útját, és végül sikeresen teljesítette küldetését.

Huszonnegyedik fejezet – Strasbourg

Julien a következő nyolc napot Strasbourg-ban töltötte, ahol egy titkos terv kivitelezésén dolgozott. Bár vágyott arra, hogy újra láthassa Mathilde-ot, nem remélte, hogy valaha is visszanyerheti a lány szerelmét.

Egy napon találkozott orosz barátjával, Korasoff herceggel, akivel megosztotta bánatát, természetesen álnéven beszélve a lányról. A herceg, aki híres volt gavallérságáról, tanácsot adott neki: kezdjen el nyilvánosan udvarolni Mathilde egyik nőismerősének. E célból Korasoff herceg 53 előre megírt szerelmes levelet is átadott neki.

Huszonötödik fejezet – Az erény szolgálatában

Julien kiszemeltje de Fervaques marsallné lett. A nagyobb hatás érdekében felkereste a marsallné barátját, Altamirát és korábbi udvarlóját, Don Diego Bustost is. Aznap este a vacsoránál igyekezett kifejezéstelen arccal tekinteni Mathilde felé, de jelentős érdeklődést mutatott de Fervaques-né iránt. Pedig ha Mathilde megszólította volna, Julien valószínűleg újra nyitott lett volna a kiegyezésre.

Huszonhatodik fejezet – Erkölcsös szerelem

Julien nem habozott: még aznap lemásolta az első szerelmes levelet, és személyesen vitte el a marsallné palotájába. Ezt követően ő és de Fervaques-né egyre több időt töltöttek együtt, ami nyilvánvalóan rosszul érintette Mathilde-ot. De Croisenois, aki ekkor már Mathilde jegyese volt, azonban nem látott tisztán a helyzetben, és nem értette a történteket.

Huszonhetedik fejezet – Az egyház legjövedelmezőbb állásai

Két hét telt el, és bár Julien élete során először került ilyen közel élete nagy céljához, mégsem érezte magát boldognak. Ha a szerelem nem ködösíti be minden gondolatát, észrevehette volna, hogy de Fervaques-né rokoni kapcsolatai által — aki X. püspök rokona, az egyházi javadalmak osztója Franciaországban — akár egy püspökség megszerzésének lehetősége is körvonalazódhatott volna számára. Azonban Julien megváltozott, és ez a kilátás már egyáltalán nem vonzotta.

Huszonnyolcadik fejezet – Manon Lescaut

Julien, bár igyekezett, nem sikerült teljes mértékben beleélnie magát az udvarlás szerepébe. Számos hibát követett el, amelyek között voltak apró bakik, mint például a másolt levelekben a nevek helytelen cseréje, és komolyabb tévedések is, mint amikor de Fervaques-né előtt kifejtette Napóleon iránti rajongását. Időnként újra az öngyilkosság gondolatával küszködött, de mindig visszariadt ettől a lépéstől.

Huszonkilencedik fejezet – Unalom

Végül de Fervaques-né úgy döntött, hogy válaszol Julien leveleire. Kezdetben a fiú még alaposan áttanulmányozta az asszony írásait, de később már nem is vette a fáradságot, hogy kinyissa azokat. Ennek ellenére a levelezésük folyamatosan zajlott tovább.

Egy nap Mathilde már nem tudta tovább visszafogni érzelmeit, és követte Julient a könyvtárba. Dühösen kitépte a fiú kezéből a márkiné leveleit, de amikor látta, hogy a legtöbb még olvasatlanul hever, rájött, hogy Julien valójában nem is szereti de Fervaques-nét.

Harmincadik fejezet – Egy páholy a Vígoperában

Mathilde könnyek között újra szerelmet vallott Juliennak, aki alig bírt uralkodni magán, de nem engedett érzelmeinek, mert úgy érezte, ha megteszi, ismét elveszíti a lányt.

Gondolkodási időt és bizonyítékot kért Mathilde-tól, majd gyorsan távozott a helyszínről, érezve, hogy már nem bírja sokáig fenntartani a látszatot. Este de Fervaques-néval az operába ment, ahol váratlanul Mathilde is megjelent. A lány nem tudta elviselni, hogy ne lássa Julient.

Harmincegyedik fejezet – Meg kell félemlíteni!

Julien átment Mathilde-ék páholyába az operában, ahol Mathilde később azt kérte, hogy saját kocsijukkal vigyék haza a fiút. Másnap Mathilde könnyek között könyörgött Juliennak, hogy viszonozza szerelmét, ám Julien, nagy önuralmat tanúsítva, továbbra is ellenállt. Végül Mathilde újra felajánlotta, hogy teljesen Julien rendelkezésére áll, és bármerre megy, ő követni fogja.

Harminckettedik fejezet – A tigris

Ezt követően a kapcsolatukat Julien irányította. Mathilde hűséges maradt hozzá, és soha többé nem akarta elhagyni. Örömük azonban nem tartott sokáig, mivel Mathilde váratlanul terhes lett.

Ekkor a lány úgy döntött, hogy bevallja helyzetét apjának. Julien hiába próbálta lebeszélni, Mathilde kijelentette, hogy szükség esetén kész a száműzetést is vállalni vele. Így történt, hogy egy estén de La Mole egy levelet talált az asztalán, melynek elolvasása után heveny dührohamot kapott, és azonnal Julienért küldött.

Harmincharmadik fejezet – A gyengeség pokla

A márki dühöngött a helyzet miatt. Julien tisztában volt vele, mennyi jót tett neki ez az ember, ezért mélyen szégyellte magát. Még azt is felajánlotta de La Mole-nak, hogy ölje meg, vagy ölesse meg őt, és búcsúlevelében magára vállalja a gyilkosságot.

Amikor ez nem történt meg, Julien Pirard abbéhoz fordult tanácsért, és meggyónt neki. Később, Mathilde kérésére Villequier-be utazott. Eközben Mathilde apjától kieszközölt tízezer livre évi jövedelmet számukra, és felvetette a házasság lehetőségét is.

Harmincnegyedik fejezet – Egy okos ember

De La Mole fokozatosan enyhült meg. Juliennek átengedte languedoci birtokát, ami évi 20 600 frank jövedelmet biztosított számára. Ezt követően lovagi címet és huszárhadnagyi rangot is adományozott neki, Julien Sorel de La Vernaye néven. Az esküvőhöz azonban még nem járult hozzá, ehelyett azt kérte, hogy Julien utazzon le Strasbourg-ba, hogy átvehesse legújabb kitüntetéseit.

Harmincötödik fejezet – A vihar

Julien boldognak érezte magát. Egész életében arra vágyott, hogy katonai pályára lépjen. De La Mole pénzt küldött neki, amelynek egy részét családjának ajándékozta, míg a maradékot Chélan abbéra bízta, hogy azt a verriéres-i szegények között ossza szét. Miközben ezt intézte, levelet kapott Mathilde-tól.

Ebből kiderült, hogy de La Mole felkereste de Rénalnét, aki nem túl előnyös fényben ábrázolta őt a márki előtt. Ennek következtében de La Mole megtiltotta lányának, hogy Julien felesége legyen. A fiút eluralkodott a harag, és szó nélkül távozott. Verriéres-be utazott, vásárolt egy pár pisztolyt, majd a templomba lépve a mise alatt kétszer rálőtt de Rénalnéra.

Harminchatodik fejezet – Szomorú részletek

Julien-t elfogták és a verriéres-i börtönbe zárták. De Rénalné, akit csak a vállán ért a lövés, nem halt meg. Az asszonyt, akit gyóntatópapja, Marquinet biztatott a márki számára írt levél megírására, erősen gyötörte a lelkiismeret, és szobalányán keresztül üzent, hogy emberségesen bánjanak Juliennel.

Ezt szem előtt tartva Noiroud, az idős börtönőr, minden tőle telhetőt megtett Julien érdekében, például esküjét megszegve tájékoztatta a fiút de Rénalné állapotáról. Julien búcsúlevelet írt Mathilde-nak, majd nem sokkal később zsandárok érkeztek és Besançonba szállították.

Harminchetedik fejezet – A torony

Julien-t egy toronyba zárták, ahol egy külön cellát kapott. A következő napokban Chélan abbé, az egykori tanítója látogatta meg, majd Fouqué is felkereste, aki felajánlotta, hogy minden tőle telhetőt megtesz Julien felmentése és szabadon bocsátása érdekében.

Julien azonban nem gondolkodott a szabaduláson. Tisztában volt vele, hogy gyilkossági szándékkal cselekedett, ezért úgy érezte, halállal kell büntetnie magát. A kihallgatásokat de Frilair abbé vezette, aki meglepődött, amikor Julien minden vádpontot beismert és sőt, sürgette az ítélet meghozatalát.

Harmincnyolcadik fejezet – A mindenható ember

Egy nap Mathilde megjelent Julien cellájában Besançonban. Julien csodálta a lány bátorságát, amiért annyi veszélyt vállalva eljött hozzá, de végül elutasította a segítségét. Mathilde azonban nem volt hajlandó beletörődni Julien sorsába.

Felkereste de Frilair abbét, és felhívta a figyelmét X. püspökre, aki személyes barátja volt. Az ambiciózus abbé, aki régóta vágyott egy püspöki tisztségre, cserébe felajánlotta, hogy beszél a később kijelölendő esküdtekkel, hogy befolyásolja őket.

Harminckilencedik fejezet – Ravaszkodás

A következő napokat Mathilde és Julien együtt töltötték el. Mathilde nem tájékoztatta Juliént a szervezkedéseiről, tudva, hogy azok csak felzaklatnák őt. Julien közben terveket szőtt arról, mi történjen Mathilde-dal és születendő gyermekükkel a saját halála után.

Megkérte Mathilde-ot, hogy kivégzése után keressen fel de Croisenois-t, és a gyermeket bízza de Rénalné gondjaira. Julien jól ismerte Mathilde-ot és tudta, hogy de Rénalné az egyetlen, aki szeretettel és gondoskodással nevelhetné fel a gyermeket.

Negyvenedik fejezet – Nyugalom

Besançon egésze Julien ügyével volt elfoglalva, a városban mindenki az ő perének kimenetelét találgatta. De Frilair abbé számára valóban megnyílt a lehetőség egy püspökség elnyerésére, így hálából szavát tartva megvesztegette az esküdteket.

De Rénalné sem maradt tétlen, ő is Besançonba utazott, és személyesen írt levelet minden egyes esküdtnek. Levelében arról írt, hogy mennyire szereti Julient, és hogy nem bírná elviselni, ha a fiúnak az ő miatta kellene meghalnia.

Negyvenegyedik fejezet – Az ítélet

A tárgyalás napja végre elérkezett. A bírósági terem zsúfolásig megtelt kíváncsiskodó nőkkel és férfiakkal, akik többsége Julien felmentését remélte. Julien eredetileg nem tervezett felszólalni a saját tárgyalásán. A helyzet súlyát érezve meggondolta magát, felállt és higgadtan ismételten elmondott mindent, semmit sem tagadott el.

Ezt követően az esküdtek tanácskozni vonultak. A tárgyalás rendkívül hosszadalmasra nyúlt. Az ítéletet hajnali egykor hirdették ki, mely egyhangú többséggel kimondta, hogy Julien Sorel bűnös.

Negyvenkettedik fejezet

Ezután Juliént átszállították a halálraítéltek cellájába, ahol már csak három napja maradt, hogy rendezze gondolatait és felkészüljön a halálra. Másnap reggel Mathilde látogatta meg, aki könyörgött neki, hogy nyújtson be fellebbezést, ami akár két hónappal is meghosszabbíthatta volna életét.

Julien azonban elutasította a javaslatot, nem kívánt további boldogtalan heteket. Később ügyvédje, Vaneau is meglátogatta, de Julien az ő rábeszélését sem fogadta meg.

Negyvenharmadik fejezet

Egy órával később váratlanul megjelent Julien cellájánál de Rénalné. Julienben újra fellobbant az első, őszinte szerelem, és könnyek között átölelte az asszonyt. De Rénalné kérésére Julien azonnal aláírta a fellebbezési nyilatkozatot, cserébe az asszony megígérte, hogy gondoskodik Julien gyermekéről, és naponta meglátogatja, hogy boldoggá tegye az utolsó hónapjait.

De Rénal hamarosan értesült felesége látogatásairól, és három nappal később megtiltotta neki, hogy találkozzanak. Julien rájött, hogy mindenki az ő lelki üdvéért aggódik. Egy kolduscsuhás pap jelent meg cellája előtt, aki addig nem volt hajlandó távozni, amíg Julien be nem engedte őt.

Negyvennegyedik fejezet

A pap látogatása után Mathilde és Fouqué is megjelent Julien cellájában, noha ő ebben a pillanatban legszívesebben egyedül lett volna. Az utolsó csapásként apja, az idős Sorel érkezését is bejelentették, aki hű maradt önmagához és durván támadta fiát.

Julien még ebben a kínos helyzetben is képes volt valamiben felülmúlni apját, méghozzá anyagi helyzetével: a jelentős örökség hatására az öreg Sorel hirtelen engedékenyebbé vált…

Negyvenötödik fejezet

Az utolsó napokban Fouqué szerzett Juliennak gyóntatópapot, aki rábírta, hogy mutasson jó példát, s térjen meg, bánja meg bűneit halála előtt. Kiderült továbbá, hogy Mathilde immár soha nem lesz de Croisenois felesége, az ifjú márkit ugyanis a napokban párbajban megölték. Ezért Julien arra kérte a lányt, hogy menjen hozzá de Luzhöz.

Utolsó kívánsága az volt Fouquéhoz, hogy intézze el, a Verriéres környéki hegyek egyik számára kedves barlangjában temessék el. A kivégzés után Mathilde emberfeletti erőről tanúbizonyságot téve, csodált elődjéhez, Navarrai Margithoz hasonlóan, önkezével helyezte végső nyugalomra szerelme levágott fejét. De Rénalné betartotta ígéretét, de Julien fiát már nem nevelhette fel, mert a kivégzés után három nappal meghalt.