Kemény Zsigmond: A rajongók olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

I. Rákóczi György fejedelem
II. Rákóczi György
Kassai Elemér
Pécsi Debóra
Pécsi Simon
Kassai István
A Thyatírai Angyal, Szőke Pista, Laczkó István
Báthory Zsófia
Zülfikár Ibn Abdul-Vahab
Bodó Klára
Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony

A magyar irodalom történetében báró Kemény Zsigmond (1814-1875) művei jelentették az első lépést afelé, hogy a magyar regényírás elérje a korabeli európai nagyepika színvonalát. Kemény, aki politikus és publicista is volt, tudatosan formálta a magyar nemzeti önismeretet és emlékezetet.

Első alkotásai jelentőségét az árnyalt, aprólékos lélekábrázolás adja meg; szereplői szenvedélyes küzdelmeiken keresztül bontakoznak ki. A pályája csúcsán írt történelmi regényei főként Erdélyben játszódnak, mely a két nagyhatalom közötti egyensúlyozás mellett nemzetiségi és vallási ellentéteket is magában foglaló fejedelemség volt. Hősei a társadalmi és történelmi ellentétek áradata között próbálják megvalósítani személyes céljaikat.

A nagyregények az emberi küzdelmeket három egymásra épülő szférában mutatják be: a történelmi háttér, a közvetlen társadalmi környezet, és a személyes sorsok előterében. „A rajongók” című regénye e három szinten bontja ki a történetet. Az első oldalakon a harmincéves vallásháború idejére eső, Európa békéjét megingató szeszélyes és tragikus fordulatokat tartalmazó korrajz olvasható.

Kemény Zsigmond: A rajongók olvasónapló

A regény cselekménye 1638 végén kezdődik, a vallásszabadságért folytatott, még sötétebb és kétségbeejtőbb időszakban. Ebben a zűrzavaros környezetben a második szint szereplői, az erdélyi társadalmi rétegek és a politikai, valamint vallási erők vívják meg saját létharcukat.

II. Rákóczi György fejedelmi uralkodása idején a politika kétarcúsága jól érzékelhető volt: egyrészről az evangélikusok védelmezőjeként lépett fel a császári hatalom és a katolikus befolyású Magyarország ellen, másrészről viszont saját felekezeti kisebbségeivel szemben kíméletlenül elnyomó politikát folytatott.

A vallási ügyek mögött egyértelműen politikai célkitűzések húzódtak meg, amelyek mögött személyes erények és vétségek, valamint szélsőséges indulatok is felsejlenek.

A narratíva középpontjában két karakter áll, akik a regény szerkezeti különlegessége miatt sosem találkoznak személyesen. Az egyikük Pécsi Simon, a politikai élettől már visszavonult, tekintélyes férfi, Bethlen Gábor egykori kancellárja. Ellensúlyaként Kassai István áll, a jelenlegi politikai élet egyik meghatározó alakja, akit „címnélküli kancellárnak” is neveznek, és aki a fejedelem tanácsadója. Közöttük feszülő ellentét alapvetően Kassai túlzott vagyonszerzési vágyából és gyűlöletéből ered, aki mindenáron meg akarja szerezni Pécsi Simon birtokait, és politikai valamint személyes tekintélyét is meg akarja semmisíteni.

Az „ítélőmester” több fronton is megpróbál előnyöket kovácsolni magának. Egy korábbi lépésében örökbe fogadta Kassai Elemért, unokaöccsét, pusztán azért, mert a fiatal férfi Pécsi Deborah szerelmese volt, aki jelentős hozományt hozhatott volna a családba. Pécsi Simon azonban átlátott ellenfele szándékain, és Elemért nemkívánatos személynek nyilvánította.

Kassai második, és a regényünk fő cselekményét adó manőverében sikerült elérnie, hogy az erdélyi fejedelem 1638. december 21-én kiadja a szombatosok „fő- és jószágvesztéséről” szóló rendeletet. A közvélemény sejti az igazi okot: Kassai a szombatosok ügyét felhasználva akarja megrontani Pécsi pozícióját, hiszen tudott, hogy ellenfele kapcsolatot ápol ezzel a szektával. Az események irányításához Kassai István behálóz egy szombatos papot, Laczkó Istvánt, akit zsarolással kémkedésre kényszerít.

A regény középső részében az író ügyesen kezeli az események szövését, időbeli ugrásokkal haladva előre és vissza, részletesen bemutatva minden jelentős szereplő nézőpontját és motivációit. A belső monológ formáját gyakran alkalmazza, amelyen keresztül Laczkó István, Klára, Elemér és Deborah belső vívódásai és érzelmi hullámzásai váltakoznak, amelyek az események előzményei és következményei is egyben.

Kassai István és Pécsi Simon közötti ellentét fokozatosan kiéleződik. A történet során Elemér, aki kénytelen lemondani szerelméről, távozik a gyulafehérvári udvarból és csatlakozik a mezővári csapatokhoz a Pécsi birtokok körzetében. Elemér távozása után Gyulai Ferenc lép előtérbe, átveszi barátja helyét mind a Pécsi-házban, mind a fejedelmi udvarban. Laczkó István bűntudattól sújtva vállalja a jobbágysorsot és igyekszik helyrehozni a múltbeli hibáit.

Felesége, Bodó Klára, hősies és sikeres harcot vív a sors ellen, belép a fejedelmi udvarba, és Lórántffy Zsuzsanna személyes támogatásával majdnem sikerül kimenekítenie férjét Kassai István karmai közül. Pécsi Simon és Deborah csendesen élik mindennapjaikat, történések elszenvedőiként, nem küzdve sorsuk ellen. A pár beszélgetése jelenti a regény eszmei csúcspontját. A háttérben, mint a megoldásban végső fordulatot hozó elem, Báthory Zsófia hercegnő és ifjabb Rákóczi György esküvőjére készülnek.

A történet tetőpontja a szombatosok andrásfalvi találkozójánál érkezik el. Pécsi Simon célja az, hogy a gyűlésen mérsékelje a szélsőséges indulatokat, és intse a „rajongókat” a mértékletességre. Ezzel szemben Kassai István az indulatok felkorbácsolásával foglalatoskodik, és egyidejűleg levélben értesíti az erdélyi főbírót a kialakulóban lévő veszélyes helyzetről. A nemzetközi politikai fejlemények hatására, melyek a magyar király elleni támadást vetítenek előre, kisebb mértékű lesz a felekezetek elleni fellépés Erdélyben. Kassai azonban azt reméli, hogy Balázsfalván zavargások törnek ki, amelyek érdekeinek kedveznek.

A válság csúcspontján tragikus események sora következik be. A szombatosok fanatizmusa és a szerencsétlen véletlenek tömeghisztériát idéznek elő, amelynek első áldozata Kassai Elemér lesz, aki békét próbál teremteni a gyűlésen. Laczkó István is életét veszíti. Elemér halála Kassai István számára mély veszteséget jelent; már csak a kapzsisága marad, amelyet Pécsi birtokának megszerzésével elégíthet ki, különösen az andrásfalvi uradalommal.

Azonban a végkifejletben ismét beleszól a sors, ezúttal a házasulandó fejedelmi pár, Zsófia és ifjabb Rákóczi György kapcsán. Zsófia esküvői ajándéka révén Gyulai Ferenc lesz a Pécsi-birtok új ura, és megkapja Deborah kezét is, noha ő valójában Bodó Klára iránt érzett vonzalmat. Laczkó István özvegye, Klára a szegények és betegek gondozásában talál új életcélra Rápolton, ahol férje utoljára élt. Miközben a török szultán jóváhagyja az „evangélikus rendek sérelmeinek orvoslására indítandó hadviseletet”, Kassai István politikailag kiszorul, kegyvesztetté válik, míg Pécsi Simon ismét visszanyeri a fejedelem jóindulatát – Kassai „az ítélőmester” a végkifejletek után nem sokkal elhunyt.

A mű fő üzenete az, hogy az emberi sors kifürkészhetetlen és befolyásolhatatlan. A világunk felett uralkodó kérlelhetetlen törvények egy bonyolult erőrendszer részeként működnek, amelyekhez alkalmazkodni szükséges, befolyásolni azonban lehetetlen. Ezek a törvények gyakran azokat sújtják a legnagyobb erővel, akik leginkább próbálnak velük szembeszállni, különösen a fanatikusokat és a szenvedélyeik vagy vágyaik által hajtott „rajongókat”.

A tragikus hibának számító „hübrisz” különös jelentőséget kap Kemény Zsigmond világképében, ahol minden szélsőség, elhivatottság és elbizakodottság a sors kihívását jelenti. Ez a világnézet gyökerei az 1849-es forradalom tanulságaiban keresendők, melyek jelentősen befolyásolták Kemény Zsigmond történelem- és sorsszemléletét, különösen a szabadságharc tragikus végkimenetelét.

Az erkölcsi elkötelezettség sem nyújt garanciát a kiemelkedésre; a legjobbak is ugyanúgy elszenvedik a sors csapásait, mint a legrosszabbak. Kassai Elemér például teljesen becsületes fiatal férfi, Pécsi Simon pedig önzetlen és nagylelkű, mégis mindketten áldozatul esnek az elkerülhetetlen törvényeknek, sőt, épp az ő lelki nemeslelkűségük és jóságuk sodorja őket veszélybe,

Elemér esetében ez végzetes kimenetelű is. Az ellentétes példa is érvényesül: Kassai István, a machiavellista számításokat folytató, lelkiismeret nélküli intrikus is a véletlenek játékszerévé válik, annak ellenére, hogy az utolsó fordulatokig magabiztosan és céltudatosan irányítja a saját útját.

A sors különösen tragikus szerepet játszik a megmerevedett társadalmi rendben, ami a magyar történelmi viszonyokra is jellemző, akár Kemény Zsigmond korában, akár napjainkban. A származás által meghatározott úttól való eltérés gyakran végzetes következményekkel jár, legyen szó Szőke Pista vagy Pécsi Simon sorsáról.

A „Rajongók” című mű szereplői többnyire tragikus hősökké válnak, kivéve néhány különleges karaktert. Lórántffy Zsuzsanna, a fejedelemasszony kiemelkedik, mint aki „a sors fölött áll, szilárd jellem”. Bár Rákóczi György fejedelem is megemlítendő, ő azonban kevésbé áll az események középpontjában.

A fejedelemasszonyhoz hasonló magasságokba emelkedik Bodó Klára, aki egyedül maradva is képes gondoskodni gyermekeiről, és helytáll a válságos helyzetekben. Klára azonban csak saját életútját képes legyőzni, a külső körülmények ellenére teremt magának külön világot, de férje tragédiája őt is érinti. Társadalomból való kivonulása, a világi boldogságról való lemondása, a szegények és betegek segítése bizonyos fokú életvereséget jelent számára. Mindazonáltal ő az egyetlen karakter, aki saját tiszta erkölcsi értékei szerint képes élni, míg a többi szereplő számára még ez a részsiker sem adatik meg.

Egy másik, a végzet szeszélyeit elkerülő karaktertípus a sodródó alakoké, vagyis a „gyermekkedélyek” csoportjáé. Ezek a szereplők nem rendelkeznek határozott törekvésekkel, így nem kerülnek összeütközésbe törvényekkel, ugyanakkor vágyaik sem teljesülnek. Gyulai Pál például a szerencsés véletlenek révén emelkedik magasabb rangra és szerez gyönyörű feleséget, noha ő az egyetlen fiatalember, akit hidegen hagy Sáron Rózsájának bája, ehelyett egyre erősebb, de reménytelen vonzalmat érez Bodó Klára iránt.

Laczkó István gyenge jellemű személyiség, a legkevésbé akaraterős szombatos, így könnyen válik Kassai manipulálható eszközévé. Amikor azonban önérzetre ébred, tragikus sorsúak táborába lép, megpróbálva megváltoztatni helyzetét. Hősies cselekedete a szombatosok gyűlésén hatástalan marad, a helyszínre betörő nemesek és hajdúk egyszerűen lemészárolják őt. A regény szerint az ő eredendő bűne a saját származása megtagadása volt: koldusból lett gazdag lelkész, ami maga ellen fordította a végzetet.

Pécsi Simon, aki szűcsmester fiaként vált mágnássá Bethlen Gábor idejében, politikai ellenfelei irigységét és gőgjét váltotta ki (Kassai szerint „a nagyok közé tolakodott”), ami a sors büntetésének minősült. Kortársai közül kiemelkedett – ami szintén bűnnek számított: tudatosan élt, jártas volt a tudományokban és csillagjóslásban, szent énekeket szerzett és énekelt, szívesen látott vendég volt minden idegen utazó számára, valamint a szombatos szektának is pártfogója volt. Gazdag „Epicur”-ként, ábrándos és előítéletes emberként élt szilárd életelvek szerint, amit végül be kellett látnia, hogy egész élete félrevezetett volt.

Pécsi Deborah a saját sorsrontók közé tartozik. Élete azért futott zátonyra, mert engedett imádott apja kérésének, és feláldozta szerelmi boldogságát. Tiszta gyermeki szeretete ítélte őt tragikus sorsra. Az igaz érzelmek elfojtása azok bűne, akik elveszítik önmagukat. Deborah nem tudott uralkodni érzelmein, megrökönyödött Gyulai Ferenc hidegségén, és belemerült annak sóvárgásába. Érzelmeit gyakran felülírták szeszélyei, büszkesége győzte le, de a szeszély és büszkeség által keltett hamis érzések gyorsan felváltották a valódiakat. Ő egy boldogtalanságra ítélt karakter.

Kassai Elemér erkölcsi és kötelességtudó jellemének áldozata lett, vesztét nagybátyjával, Kassai Istvánnal való kapcsolata okozza. „Jellemétől idegenkedtem, a kincse iránt nem vágyakoztam, és bár tudtam, hogy Pécsinek halálos ellensége, nem volt szívem visszautasítani a gyűlölt öreget.” Elemér tudomásul veszi sorsának csapását, amely Deborah elfordulásában nyilvánul meg, majd megpróbálja kivonni magát nagybátyja, illetve sorsa hatóköréből, ám ebben nem jár sikerrel.

Kassai István a történet negatív főszereplője, az író által megfogalmazott jellemtipológia szerint az „önmagukat szétzúzók” közé tartozik. Bűnei az irigység, kapzsiság és önhittség. Ő maga, valamint a szombatosok közül sokan elvakult „rajongók”, az „erény szörnyetegei”, akiknek bukása nem csupán saját magukat, hanem ártatlan embertársak halálát is magával hozza. A nép rendkívül ingatag és befolyásolható, Kassai felbujtására vagy Pécsi Simon pénzszóratására könnyen bármelyik oldalra hangolható.

A magyar irodalmi és tudományos nyelv jelentős erősödésnek indult az 1830-as évektől kezdődően, amit elsősorban az újabb nyelvújítási mozgalom és a népnyelv felhasználása hozott el. A költészet ebben az időszakban gyorsabban fejlődött a prózánál, és Kemény Zsigmond mesterien építette be romantikus poézis elemeket a stílusába, használva annak gazdag és változatos eszköztárát. Szokatlan szókapcsolataival és újszerű asszociációival képes volt a lélek rezdüléseit, valamint erkölcsi, gondolati és indulati reflexiókat kifejezni. Nagy hangsúlyt fektetett a plasztikus ábrázolásra.

A cselekmény mozgatórugói a harag és szeretet hullámai. Epikáját magasfokú líraiság jellemezte, ahol a hangulati tartalmak fontos szerephez jutottak. Az író elsődleges célja az egyén és a világ közötti összefüggések feltárása volt. Elbeszélői stílusa változatos, az objektív tárgyilagosságtól a hősök énjébe való beleélésen át a reflexióig és részletes jellemzésig terjed. A narráció, monológ és párbeszéd, valamint az átképzelés és jelenetezés is helyet kapott regényeiben, biztosítva ezzel az előadásmód sokszínűségét.