Szophoklész: Oidipusz király elemzés * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Oidipusz
Pap
Kreón, Oidipusz sógora
Thébai aggok kara
Teiresziasz, vak jós
Iokaszté, Oidipusz felesége
Hírnök
Pásztor
Hírmondó
Laiosz, Oidipusz apja

Szophoklész: Oidipusz király elemzés

Oidipusz tragédiájának értelmezése kapcsán a szakértők két eltérő nézőpontot képviselnek. Egyes neves klasszika-filológusok szerint Thébai király bukását önteltsége okozza, ami miatt megpróbálja felülmúlni az isteni intelmeket.

Más szakértők azonban úgy vélik, hogy Oidipusz emberi nagysága éppen abban nyilvánul meg, hogy az emberi etika elvei szerint próbál élni, és mint nyughatatlan, kutató személyiség, mindenáron meg akarja ismerni az igazságot, még ha ez romlásába is dönti.

A modern olvasók gyakran tekintenek Oidipuszra, mint a nála erősebb hatalmak által irányított bábra, akit az istenek és a sors ok nélkül vezetnek félre. Ezzel szemben áll az a tény, hogy a jóslatok, bár közhelyesek a mitológiában, nem okozzák közvetlenül az eseményeket. Oidipusz esetében a fiatalon kapott jóslat önbeteljesítő volt, mert az indította el őt azon az úton, amely végül a jóslat beteljesüléséhez vezetett. Ez azonban nem jelenti, hogy Oidipusz csupán a sors áldozata lenne, hiszen a döntő pillanatokban saját akaratából cselekedett.

A jóslatok egy másik gyakori jellemzője, hogy a jóslatot kapó személy gyakran félreértelmezi azokat. Oidipusz is így tett, amikor Delphoiba ment, hogy megtudja valódi szülei kilétét, és úgy érezte, hogy a jós asszony nem válaszol kérdésére, hanem egy attól független jóslatot ad. A valóságban azonban a jósnő válaszolt a kérdésére: Polübosz és Meropé nem az ő szülei; az apját meg fogja ölni, az anyjával pedig házasságot köt.

Párhuzamot fedezhetünk fel Oidipusz és Szophoklész másik drámájában, az „Antigoné”-ban szereplő Kreón között. Mindkét király olyan döntéseket hoz, amelyeket alattvalóik megkérdőjeleznek vagy elleneznek; mindketten félreértelmezik saját uralkodói szerepüket és az ellenállást. Amikor a vak Teiresziasz őket nem tetsző módon nyilatkozik, mindketten megvesztegetéssel vádolják. A hasonlóságok azonban itt véget érnek, mert amíg Kreón rádöbben az általa okozott károkra és igyekszik helyrehozni azokat, addig Oidipusz hajthatatlan marad.

Ezzel szemben egy másik ellentét is megjelenik a vakság és a tisztánlátás között: Oidipusz, amíg lát, nem ismeri fel elkövetett bűneit, de miután megvakítja magát, éleslátóvá válik, sőt, ahogy az „Oidipusz Kolonoszban” olvasható, látnoki képességekre is szert tesz. A vak Teiresziasz tisztánlátása szintén erősíti ezt az ellentétet.

Szophoklész „Oidipusz király” című drámájában a szerző a drámaépítés klasszikus modelljét alkalmazza, ahol a cselekmény a jelenben halad előre, miközben fokozatosan felfedi a múltban történteket, és a dráma csúcspontján a két szál összeér.

Sigmund Freud az, aki az Ödipusz-komplexus kifejezést Oidipusz tragédiája alapján alkotta meg. Ez a pszichoanalitikai elmélet a fiatal (3-7 éves korú) fiúk tudattalan, vérfertőző vágyát az anyjuk iránt és az apjukkal szembeni rivalizálását állítja középpontba. Freud óta számos vita tárgya, hogy vajon magának Oidipusznak is volt-e Ödipusz-komplexusa.

Több elemző ezt tagadja, hangsúlyozva, hogy Oidipusz minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy elkerülje az apagyilkosságot és a vérfertőzést, mindkettőt véletlenül és tudtalanul követte el. A freudiánus pszichoanalitikusok azonban azt állítják, hogy az Ödipusz-komplexus a tudatalattiban rejtőzik, és befolyásolja az emberek viselkedését. Szophoklész tragédiájában Iokaszté is megjegyzi: „Álmaiban már sok ember szeretkezett saját anyjával”. Ez arra utal, hogy a legtöbben még saját maguknak sem ismerik be, hogy Ödipusz-komplexusuk irányítja cselekedeteiket.