Ady Endre: A föl-földobott kő verselemzés * Olvasónaplóm 2024

A vers története: Az alkotás 1909-ben született. A költő hat hónapot töltött Franciaországban, leginkább Párizsban és a Földközi-tenger menti Riviérán, mely egy népszerű üdülőhely.

A cím magyarázata: A feldobott kő példáját először Spinoza, a 17. századi filozófus alkalmazta, az emberi szabadság és a szabad akarat korlátozottságát illusztrálva. Magyar irodalomban Széchenyi István vetette fel először ezt a motívumot 1834-ben megjelent írásában, amelyben a hazaszeretetet és az ahhoz való elszakíthatatlan kötődést hangsúlyozta.

A cím kettős jelentéssel bír: egyrészt a kő eldobását és esését megmásíthatatlan fizikai törvények irányítják, másrészt az ismételt igekötő a kételkedést és bizonytalanságot sugallja.

Ady Endre: A föl-földobott kő verse:

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.

Ady Endre: A föl-földobott kő verselemzés

A vers témája és stílusa

A mű egy öntudatos művész belső dilemmáját tárja fel: vajon érdemes-e visszatérnie abba a környezetbe, ahol nem értékelik, akadályozzák, lenézik és kigúnyolják őt. A vers két különböző irodalmi stílust ötvöz. A második versszakban a népköltészet jellegzetességei bukkannak fel, egy messzi földekre elkalandozó vándorlegény alakjában, amely egy magyar népdal motívumait idézi fel: Sej, Nagyabonyban csak két torony látszik, míg Majlandban harminckettő.

A dalban szereplő vándor hazatér, inkább a szegény hazáját választja, semmint hogy idegenben csodálja a gazdagságot. A versszak második fele a középkori irodalom és a bibliai világot idézi meg, ahol az emberi lét mulandóságára és a közösségi érdekek fontosságára hívja fel a figyelmet. A régies kifejezésmód és a névelők hiánya a középkori magyar irodalom atmoszféráját kölcsönzi a versnek, így az ünnepélyes hangulatot erősítve.

Haza és hazaszeretet a vers tükrében

A harmadik, negyedik és ötödik versszak kifejezései évtizedek óta vitákat váltanak ki az irodalomtudósok körében. Az Ady által választott tömör, kétértelmű megfogalmazások elgondolkodtatják az olvasót. Ady korában az ellenzői örömmel ragadták meg ezeket a sorokat, hogy alátámasszák: Ady nem érzi át hazája iránti szeretetet.

A vitaalapot nyújtó sorokban a költő a magyarok vágyait és akaratát szalmalángként ábrázolja, amelyek időnként fellobbanak, de gyorsan elhalnak. Ady szerint a magyarok nagyra törő céljai gyakran kudarcot vallanak állhatatlanságuk miatt. A versben Ady így vall magáról: „Tied vagyok én nagy haragomban, nagy hűtlenségben, szerelmes gondban, szomorúan magyar.”

A hazaszeretet mint nehéz teher: A költő a hazaszeretetet egy olyan súlyos terhének érzi, melyért haragszik, és amelyből nincs menekvés. Ez az érzelem egyvelege a szeretetnek és a gyűlöletnek egyidejűleg. Egy 1908-ban publikált cikkében Ady így ír erről: „Ezt az özönvíz előtti érzést, ezt a gyámoltalan nosztalgiát a kis népek legműveltebbjeiben is fellelhetjük. Ignotus a törzsökös, de európai lelkű magyarok heves magyar-gyűlöletéről írt. Az új generáció magyar intellektüeljei már nem lesznek ilyen szerelmes gyűlölők.”

A költő személyes kifejezései: A „Te orcádra ütök” kifejezés különösen vitatott a versben. Többféleképpen értelmezhető: mint egy hasonlóság kifejezése, amikor azt vizsgáljuk, kihez hasonlít a gyermek. Ady esetében ez azt jelentheti, hogy magát hazájához hasonlónak látja. Másik értelmezés szerint ez valóságos ütést jelenthet, melyet a költő haragjában, akaratlanul mér, ezzel az indulatok elszabadulását jelölve. Harmadik értelmezés szerint ez lehet egy példakép, például Széchenyi utánzása, aki meghatározta a jó hazafi képét, aki mindig hazatér.

Ady Endre hazaszeretete és bírálata: Ady Endre egy 1910-ben megjelent cikkében így ír: „Utálatos ország ez ma is, és az a szerencsénk, hogy ezt azok mondhatják ki, akiknek nem kiabálják oda a cokit. Aki ezer és egy-két év óta itt él családban, származásban, hagyományban, vérben, annak joga van a fajtája megrovásához.”

E szavakból következtethetünk arra, hogy téves az a feltételezés, miszerint Ady nem szerette volna hazáját. Ady mélyen és őszintén szerette hazáját, és éppen ezért volt kritikus: felhívta a figyelmet a hibákra és hiányosságokra. Úgy vélte, jogában áll ezeket megemlíteni, hiszen célja az volt, hogy javításokat eszközöljenek és így tegyék jobbá az országot. Talán ez az igazi hazaszeretet megnyilvánulása.

Az egység tartalma és formája a versben

A vers kettős ritmusát a szimultán verselés biztosítja, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre jelenjen meg az időmértékes és hangsúlyos verselés.

Ütemhangsúlyos verselés: Minden versszak három sorból áll, melyek közül kettő hosszú és egy rövid. A hosszú sorok, felező tízesek, melyekre rövid sorok (felező hatosok) csapnak rá. Akusztikailag ezek a sorok a földbe csapódó kő hangját és dobbanását idézik fel:

Messze tornyokat / látogat sorba,
Szédül, elbusong / s lehull a porba,
Amelyből / vétetett.

A rímek is erősítik ezt a hatást, az első két sor páros rímű, zeneiséget kölcsönözve a versnek, míg a harmadik sor rímtelensége ezt a zeneiséget megszakítja (a a x; b b x).

Időmértékes verselés: A sorok többsége trochaikus lejtéssel rendelkezik, ami változó ritmusával a szédült kavarodást és bizonytalanságot sugallja:

U / – U / – – / U – / – U
M e s s z e t o r n y o k a t l á t o g a t s o r b a ,
U / – U / – U / – U / – U
S z é d ü l , e l b u s o n g s l e h u l l a p o r b a ,
U – / – – / U –
A m e l y b ő l v é t e t e t t .

Ez az összjáték a forma és tartalom szoros összefonódását eredményezi, amely tökéletesen tükrözi a vers mondanivalóját és hangulatát.

A vers szerkezeti felépítése

A költemény két fő részre bontható, melyek eltérő személyben és hangvételben szólalnak meg.

I. rész: 1-3. versszak Az első három versszak harmadik személyű elbeszélést használ (hazajön a fiad, szédül, elbusong), ezzel is távolságot tartva a költő saját énjétől és a téma között. Az itt alkalmazott tárgyilagos megközelítés a bizonytalanság és távolságtartás atmoszféráját hivatott erősíteni.

II. rész: 4-6. versszak A következő három versszak első személyűvé válik (tied vagyok én), ami egy váratlan fordulatot jelent: az eddigi bizonytalanság helyébe a határozott, megingathatatlan hűség lép. Ez a hangváltás is kifejezi a költő által átélt érzelmi fordulatot. A szigorú, zsoltáros hangnemben fogalmazza meg Ady az ország iránti feltétlen hűségét.

A zsoltárok, melyek az Ószövetségben található vallásos énekek, Isten magasztalására szolgáltak, és a hívők lelkét a biztonság és a béke érzésével töltötték el. Ady ebben a versrészben hasonló módon fordul a hazához, mint a zsoltárokban Istenhez szólnak:

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban.

A vers üzenete és döntő pillanatai

A költemény hűségről szól, amely az utolsó versszakban éri el csúcspontját. Itt oldódik fel a cím által sugallt metafora: a hulló kő maga a költő, Ady Endre (én visszaszállnék). A cím ismétlődő igekötője a bizonytalanságot tükrözte, míg a költő végül elér egy határozott döntést. A hazatérés iránt érzett kötelezettségét olyan szigorúan éli meg, mint ahogy a lehulló kő a fizikai törvényeknek engedelmeskedik.

Azonban, míg a kőnek nincs szabad akarata, Ady számos érvet és ellenérvet mérlegelt, és végül úgy döntött, hűséges marad hazájához. A „Szózat” erkölcsi parancsai jelennek meg ezekben a sorokban:

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors keze
Itt élned s halnod kell.

Vörösmarty romantikus korában a kétségbeesésnek és a szabad akaratnak nem biztosított helyet, míg a modern ember minden lépését alaposan megfontolva hozza meg döntéseit, és vállalja hazáját, annak minden hibája ellenére.