Ady Endre: Párisban járt az Ősz verselemzés * Olvasónaplóm 2024

Ady egy Szilágy megyei faluban, Érmindszenten, elszegényedett nemesi családban született. Édesapja diósadi Ady Lőrinc (1851–1929), kisparaszti gazdálkodó, édesanyja tiszaeszlári Pásztor Mária (1858–1937), református lelkipásztorok leszármazottja volt.

1906 augusztusában Párizsban írta Ady ezt a költeményét. A vers az elégia határán járó búcsúdal.

Ady Endre: Párisban járt az Ősz verselemzés

Az első két versszak az élettel való elköszönés borúját tükrözi. Az őszt, a halál szimbólumát, a nyár legforróbb napjaiban láthatjuk, ahogy észrevétlenül megjelenik Párizs nyüzsgésében, „nesztelenül suhan” a Szent Mihály úton. A fák csendes mozdulatlansága is e titkos érkezést sugallja. A költő elmélkedő állapotában, amelyet a „ballagtam” ige hangsúlyoz, a könnyedén keletkező és gyorsan tovatűnő „kis rőzse-dalok” halálra váró melankóliát sejtetnek. Az alliterációval hangsúlyozott négyes halmozás – „füstösek, furcsák, búsak, bíborak” – még nem kelt riadalmat, csupán futó hangulatokat sugall.

A vers második részében az ősszel való találkozás tragédiává válik. Az ősz olyasmit „súgott”, ami miatt „beleremegett” a Szent Mihály útja, a lombok nyögése és a száraz, zörgő levelek hullása a fákról erősítette ezt a hatást. Amit az ősz közölt, az a költő lelkében uralkodó melankóliát váltotta megdöbbenésre. Az egyénben hirtelen felrémlett a halál elkerülhetetlen közelsége és rettenete. Az „én tudom csupán” kifejezés hangsúlyozza ennek a felismerésnek a mélységét és bizonyosságát.

A rettegve halálváró-búcsúzó hangvétel Ady életművében az uralkodó szólamok egyike.

Alliteráció: A betűrím a mássalhangzók összecsengését jelenti, mely leginkább a szavak kezdetén észlelhető (például: „virágnak virága, világnak világa”).

Elégia: Ez a görög eredetű költői műfaj disztichonokban íródik, és eredetileg fuvolakísérettel adták elő. Tartalmilag változatos; lehet harci indíttatású ének, személyes fájdalmakat megfogalmazó vers, vagy akár filozofikus, elvont gondolatokat kifejező költemény is. A modern értelmezés szerint az elégia főként a panasz, a szomorúság vagy a vágyódás lírai megjelenítésére szolgál, alapvető élménye az elmúlás és a boldogság elvesztésének, illetve elérhetetlenségének érzése.