Albert Camus: Sziszüphosz mítosza olvasónapló

A „három abszurd” alkotása – a „Közöny”, a „Sziszüphosz mítosza” és a „Caligula” – szinte egyidejűleg született, és közöttük szoros kapcsolat áll fenn. Az alkotó naplója szerint ezek az írások összekapcsolódnak. A „Sziszüphosz mítosza” írása éveken át tartott.

Ez az esszé nem egy új abszurd filozófiai irányzatot kíván bemutatni, hanem az abszurd életérzés esszenciáját tárja fel. Az író egy „szellemi betegség tiszta formában való leírását” kísérli meg. A mű alapvető tézise szerint az öngyilkosság a filozófia egyetlen igazán komoly kérdése. Amennyiben meg tudjuk ítélni az élet értékét, úgy választ adunk a filozófia legnagyobb kérdésére. Az írás azon is elgondolkodik, mi teszi az embert abszurddá – talán az, hogy nem tesz semmit az örökkévalóságért.

A könyv három fő fejezetből áll: „Az abszurd gondolatmenet”, „Az abszurd ember” és „Az abszurd alkotás”. A művet a címadó „Sziszüphosz mítosza” zárja le. Egy további fejezet, amely Kafka életművét boncolgatta, a cenzúra miatt csak függelékként jelent meg.

Albert Camus: Sziszüphosz mítosza
Albert Camus: Sziszüphosz mítosza

Albert Camus: Sziszüphosz mítosza olvasónapló

Sziszüphosz, a görög mitológia egyik legkomplexebb figurája, olyan ellentmondásos cselekedetekkel és értékekkel azonosítható, amelyek a hagyományokban is vitákat váltanak ki. Azonban a köztudatba leginkább csak az jutott el, hogy szembeszállt az istenekkel, amiért örök büntetésre ítélték. Büntetéseként egy hatalmas sziklát kell folyamatosan egy hegy tetejére görgetnie az alvilágban, ahonnan a szikla minden alkalommal visszagurul, amikor eléri a csúcsot.

Albert Camus filozófiai értelmezésében Sziszüphosz tevékenysége a reménytelenség és az értelmetlenség szimbóluma. Camus szerint nincs szörnyűbb büntetés a fölösleges munkánál, mégis Sziszüphoszt mint az abszurd hőst állítja példaként. Tudatos létezése miatt mítosza tragikus, de Camus szerint a fáradságos munka mégsem teljesen értelmetlen vagy tragikus. „Otthagyom Sziszüphoszt a hegy lábánál! Minden ember megtalálja a maga terhét. De Sziszüphosz a felsőbbrendű hűségre tanít, mely isteneket tagad és sziklákat emel. Ő is úgy ítéli, hogy minden jól van. A gazdátlanná vált világ neki se nem meddő, se nem kicsi. A kő minden egyes darabja, a sötétlő hegy minden egyes ércszilánkja külön kis világ a számára. A csúcsokért vívott küzdelem maga is betöltheti az ember szívét. Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt” – írja Camus.

Albert Camus: Sziszüphosz mítosza olvasónapló

A drámai művek közül a „Caligula” áll az „abszurd hármas” sorában. Magyarországon nehezen elérhető, csak a „Nagyvilág” 1966-os számában és egy 1982-es romániai kiadásban jelent meg. Caligula általában mint őrült császár vonul be a történelembe, azonban Camus e művében eltérő magyarázatot ad rá. „Suetonius olvasása közben Caligula nekem mint ritka típusú zsarnok jelent meg, mint egy intelligens zsarnok, aki cselekedeteit mély és sajátos okok vezérelték. Úgy tűnt, ő az egyetlen, aki képes volt nevetségessé tenni a hatalmat. Történelmünk általában kevésbé éles eszű, középszerű zsarnokokkal ajándékozott meg minket, akik mellett Caligula szinte ártatlan léleknek tűnhet. Ezek a zsarnokok is úgy gondolták, hogy szabadok, hiszen mindenek felett álltak, de valójában nem voltak szabadabbak, mint a drámám római császára. Caligula tudomása és elfogadása, hogy meg kell halnia, olyan nagysággal ruházza fel, amely kevés zsarnokra jellemző” – írja Roger Grenier a műről Camus-t idézve.

Albert Camus: Sziszüphosz mítosza olvasónapló

Caligula, a drámabeli főhős, az elérhetetlenre vágyik, hiszen úgy gondolja, a korlátlan hatalom ezt teszi lehetővé, ami számára végtelen szabadságot jelent. Másokat megvet és lenéz, mert szerinte ők nem szabadok, ezáltal tetszése szerint megalázhat, megnyomoríthat vagy akár kivégeztetheti őket. „Ez az életforma teszi boldoggá” – vallja magáról. Gondolkodásának alapja az a felismerés, hogy „az emberek meghalnak, és nem boldogok”. Ez az abszurditás maga, amely Camus filozófiájának központi eleme is. Caligula nagyságát az értelmesebb ellenfelei is elismerik, de ez nem gátolja meg őket abban, hogy az őt megdönteni hivatott összeesküvés élére álljanak. Élete utolsó pillanataiban rájön: „Nem azt az utat választottam, amelyet kellett volna – sehová sem jutottam el! Az én szabadságom nem a jó szabadság.”

 





Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük