Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (elemzés) * Olvasónaplóm 2024

Szereplők listája

Kurázsi mama – Fierling Anna (markotányosnő)
Kattrin – Kurázsi mama néma lánya
Eilif – Kurázsi mama idősebb fia
Stüsszi – Kurázsi mama fiatalabb fia
verbuváló
őrmester
Oxenstjerna – zsoldosvezér
szakács
tábori pap
lőportáros
Yvette Pottier – bájait áruló hölgy
bekötött szemű
egy másik őrmester
óbester
Játszódik: a negyvenéves háború (1618-48) idején

Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (elemzés)

Bertolt Brecht, az epikus színház megteremtője, a teoretikai alapok lefektetése után, több sikeres mű, mint a „Koldusopera” és a „Mahagonny” városa megírása követően, alkotta meg legkiemelkedőbb darabjait. Ezek között szerepel a „Kurázsi mama”, amelyet skandináv emigrációjának idején, a második világháború kitörése előtt röviddel fejezett be. Brecht műveit személyes elköteleződése és morális érzékenysége formálta; a „Kurázsi mama” című darabot is többször emlegették pacifista műként.

A dráma történeti háttere a harmincéves háború egyik szakasza, azonban Brecht a háborús káoszt kihasználó, kispolgári vakbuzgóságot szimbolizáló kisember ábrázolásával a náci Németországra is utal. A darab 1938-ban íródott, amikor a szerző egy közelgő nagy háború lehetőségét látta maga előtt, kétségek között, hogy az emberek tanulnak-e a saját szerencsétlenségükből.

Történelmi kontextusban a darab egy kiskereskedőnő élményein keresztül mutatja be, hogyan próbál üzleteket kötni a háború alatt, végül mindent elveszítve. Sorsa túlmutat az egyéni tragédián, szimbolikusan Németország képét festi le, amint pusztító háborúkat vív, önmagát és másokat rombolva le, anélkül, hogy tanulna az ismétlődő katasztrófákból.

Bertolt Brecht „Kurázsi mama” című darabja Johann Grimmelshausen 17. századi, tízrészes kópéregényének, a „Kalandos Simplicissimusnak” harmadik kötetéből, a „Kurázsinak, a csaló csavargónak élettörténetéből” merít ihletet. Az eredeti mű a tőkefelhalmozás korát ábrázolja egy egyszerű közkatona szemszögéből, plebejus, szatirikus narratívával. Brechtet vonzotta a történet ironikus hangvétele és a nézőpont választása.

A „Kurázsi mama” főhőse is egy picaro-szerű, kemény, leleményes alak, aki az életben maradás ösztönétől hajtva cselekszik. Brecht ezt a karaktert egy háromgyerekes anya személyében újraalkotta, megőrizve a történet kalandregény-szerkezetét. A vándorlás motívuma állandóan jelen van, az országutak valós és szimbolikus jelentőséggel bíró helyszíneként. Az alcím („krónika”) már sejteti az epikus cselekményt.

A darab szerkezete mozaikszerű, tizenkét önálló, egymáshoz lazán kapcsolódó jelenettel és dalokkal tagolt, ahol a központi hős folyamatosan alkalmazkodik a háborúhoz, saját korlátait újra és újra megerősítve minden döntésével. A célirányos montázs a jelen állapot és a jövő lehetőségeinek vizsgálatára irányul, kiemelve a hétköznapi kisember sorsát és az antiheroikus nézőpontot.

Az író objektív látásmódja és világképe a tézisdráma modernizált, összetett mondanivalójú műfajának kialakulását eredményezte, valamint egy új típusú parabolatechnika bevezetését. Bertolt Brecht célja elsősorban didaktikus volt: „Mert ha Kurázsi mama semmit sem tanult, a közönség mégis tanulhat az ő sorsából.” A művet átható általános igazság és a belőle levonható tanulságok szolgálják az alapját, és ezek meghatározzák az események menetét is.

Brecht nem a valóság látszatának megteremtésére törekedett, hanem inkább az emberi viszonyok, a háború és annak haszonélvezői közötti kapcsolat vizsgálatára koncentrált. A mű mélyebben elemezte a kapitalizmus, a háború és a bűnözés közötti összefüggéseket, kiemelve az értékpusztítás és az értékváltozások hatását a kisember életére.

Minden mozzanat alátámasztja Brecht alapvető tézisét a „Kurázsi mama” című darabjában: „A háborút megfeji, hát adózzék is neki.” A darab minden jelenete arra a következtetésre vezeti a nézőt, hogy a háborús üzleteket nem a kisemberek irányítják. Brecht szerint a háború, mint az üzleti élet folytatása más eszközökkel, halálos a benne részt vevő emberi erények viselői számára is, ezért küzdeni kell ellene.

A szereplők gyakran vitatkoznak, ironikus megjegyzéseket tesznek a háborúról és a vezetőkről. Az őrmester szerint „a béke az disznóól, rend csak a háborúban van, mert békében a nép elvadul”, míg a tábori pap kezdetben azt állítja, hogy ez egy „vallásháború”, amit „Istennek tetsző” módon vívnak. Ezzel szemben a szakács általánosít: „háború az, ahol sarcolnak, öldökölnek, fosztogatnak, egy kis megbecstelenítés se árt”.

A svéd király hadjáratainak gúnyos jellemzése után a következtetés az, hogy bár a nagyfejűek úgy tűnhet, hogy vallásos meggyőződésből vezetik a háborút, valójában a haszonért teszik. Kurázsi mama szerint, akár a protestáns svédek, akár a katolikus németek harcolnak, mind a birtoklás, a hódítás és a „felszabadítás” nevében teszik.

A túlélés reményében változtatnak hitet és zászlót, ahol „mindenki derék lutheránus”, majd ha fordul a kocka, „mindenki derék katolikus”. Mindenki részese a háborúnak: az elállatiasodott katonák, a kurvává váló lányok, az áruló parasztok. A nyomor és az erkölcsnélküliség romlásba dönti a társadalmat, ahol a tisztesség és a hazafiság értéktelenné válik, az értékek és erények „eladása” a legkevesebbe kerül, hiszen „a becsület elveszett, de egyéb semmi”; elfogadott „morális alap”, hogy a „tízparancsolatnak haszna nem volt még sosem”.

A „Kurázsi mama” darabjában az idő múlását és a helyszínváltásokat a jeleneteket bevezető, vetített vagy táblára írt feliratok jelzik, amelyek az epikus jelleget is erősítik. Ezek a feliratok, vagyis „kivonatok”, a lényegre és a fontos gondolatokra irányítják a figyelmet. Bár a történet a történelmi idő szerint halad 1624-től 1636-ig, ezek az események csak annyiban relevánsak, amennyiben ironikus kapcsolatba hozhatók a kisszerű üzleti ügyekkel és a seftelési lehetőségekkel. A 9. jelenet kivételes, mivel itt pontos, tárgyilagos stílusban rajzolódik ki a háború 16. évének háttere: „Németország elvesztette lakosságának több mint felét.”

A többi felirat az események ironikus fordulópontjait emeli ki: például Tilly magdeburgi győzelme Kurázsi mamának négy tiszti ingbe kerül, vagy a Wallhof erődje előtt történő viszontlátás fiával szerencsés kappaneladással zárul. A darabban a világesemények Kurázsi mama nézőpontjából szokatlanul köznapiak: „nekem az a történelmi pillanat, hogy a lányomat fejbe vágták.”

A „nagyfejűek” halálát is többször gúnyolja a darab. Tilly temetésekor, amíg távoli dobszó és gyászzene szól, a markotányosnő leltározik és anekdotázik: „Bizony kár a zsoldoskapitányért – huszonkét pár harisnya -, hogy így a fűbe harapott, mint mondják, baleset érte. A mezőben köd volt, az volt a hibás, eltévesztette az irányt, előrekeveredett, és a csata kellős közepén bekapott egy golyót – már csak négy viharlámpás van hátra.”

A komikum erősödik azon mozzanatokkal, hogy a katonák gyorsan elhagyják a temetést, miután már megkapták a zsoldjukat, és nem is lehet harangozni, hiszen az elesett főkapitány parancsára éppen a templomokat lőtték szét. Amikor Gusztáv Adolf, a svéd király, elesik a lützeni csatában 1632-ben, a háború akár véget is érhetne, ami Kurázsi mama üzletét veszélyeztetné, hiszen a béke a vállalkozását tönkreteheti.

A darab eseményeinek fő irányvonalát a markotányosnő üzleti tevékenysége szabja meg, aki kereskedése során egymás után veszíti el három gyermekét, ezzel hármas tagolást adva a műnek. A dráma középpontjában Kurázsi mama megátkozza a háborút, mintha tanult volna a szerencsétlenségeiből, de rögtön ezután a felirat ütődik be: „Kurázsi mama kalmárpályafutásának magaslatán”, és a hősnő első mondata is a háború melletti elköteleződését hangoztatja: „Nem engedem, hogy elvegyétek a kedvem a háborútól; lekaszálja a gyöngéket, de azok békében is elvesznének.”

A szerkesztés ironikus ellentételezése érvényesül Eilif két jelenetében, valamint a békés és a feldúlt parasztházak képében. Kattrin sorsának ábrázolása előkészítéssel, felvezetéssel és fokozással történik: a háború okozta némasága miatt („mikor kicsi volt, egy katona betömte a száját”), megverik és végleg elcsúfítják; megtudja, hogy anyja nem hagyja itt őt, ezért szökni próbál; végül feláldozza magát másokért.

Yvette, a darab visszatérő figurája, aki saját magát árulva küzd meg minden nehézséggel, és végül mint a „felszedett” hajdani óbester bátyjának özvegye kerül elő, mint aki „legalább egyvalaki, aki vitte valamire a háborúban”. Ugyanígy visszatérő szereplő a Lamb Péterként ismertté vált szakács, aki többször is megjelenik a darabban, és miután kapcsolatba kerül Kurázsi mamával, még a szabadulás lehetőségét is felajánlja neki, hollandiai kocsmároskodás formájában, bár ennek ára Kattrin elhagyása lenne.

A névtelen, de jellemző alakok közül kiemelkedik a tábori pap, aki mint gyakori útitárs és hivatása miatti ironikus ábrázolások célpontja, morálisan egyre mélyebbre süllyedő, túlélő karakterként jelenik meg. Ő egyben megértő és vádló is: „azok a bűnösök, akik háborút csinálnak, és állatot az emberből” / „a háború kielégít minden szükségletet: ellövik a fél lábadat, erre irdatlan ordítozásba csapsz, mintha valami nagy eset történt volna, de aztán megnyugszol vagy pálinkát kapsz, végül megint csak ugrabugrálsz, és mi gátol, hogy ne sokasítsd a fajtádat, akármilyen mészárlás folyik, és akkor a háború megkapja a te ivadékaidat is, és velük masírozhat tovább” / „mióta elzüllöttem, megjavultam. Nem tudok többet katonáknak prédikálni”.

A művet keretezik a groteszk „kínálgató nóta” és az üres kocsiját egyedül húzó Kurázsi tragikusan ironikus zárdalaként: „aki még nincs föld alatt / Kapcát cserél és talpra áll”. A két kulcsfontosságú dal, a Nagy Kapituláció és a Salamon-dal, a két fiú halálát követő jelenetekben csendül fel, erősítve a darab dramaturgiai hatását.

A „Kurázsi mama” dráma nyitójelenete a család ironikus bemutatásával kezdődik. Tájékoztatást nyújt Kurázsi mama bátor, de kockázatos cselekedetéről, amellyel a gúnynevet is kivívta: egy rigai tüzérségi tűzön keresztül kellett átmennie, hogy eladhasson ötven már penészedni kezdett cipót.

A család bemutatása során kiderül, hogy a „finom kis família” tagjai származásukban és nevelésükben is különbözőek: Eilif, a „Nojocki”, egy lengyel apától származik, de egy franciától neveltetett; Stüsszi, „Kovács”, svájci pallér fiaként született, de magyar nevelőapja miatt kapta a nevét; Kattrin Haupt félnémet származású. A bemutatkozó jelenetből jóslási szituáció alakul ki, ahol Kurázsi mama cetlivel jósol, és már itt kiderül, hogy mindhárom gyereke a háborúban fog meghalni.

A tragédia iróniája, hogy Kurázsi mama hisz abban, hogy megóvhatja gyerekeit, de végül ő maga is felelős a vesztükért: egyrészt mert gyermekei nem tanultak meg alkalmazkodni az ő elvei szerint; másrészt mert a markotányosnő a három gyermek halála idején (és az ezeket előkészítő jelenetekben is) az üzleteléssel van elfoglalva.

Az ismétlődő mintázat magában hordozza a mű tanulságát: amíg Kurázsi alkudozik, addig Eilif katonának áll; amíg a váltságdíjról egyezkedik, addig Stüsszit kivégzik; amíg pálinkáján lerészegedett katona megveri Kattrint; amikor üzletel, akkor nem tudja megmenteni Eilifet; és amikor a városból menekülőkkel olcsón szeretne árut szerezni, nem tudja megakadályozni lánya végzetes dobolását.

A tragikus ismétléssor végső büntetése, hogy Kurázsi nem is temetheti el gyermekeit. Stüsszi esetében önvédelemből nem ismerheti fel, így a fiú egy tömegsírba kerül, ahogyan később Eilif is. Az anyai remény, hogy újra találkoznak, hiú ábránd marad, mivel a fiú már rég halott. Kattrin holttestét is a parasztokra hagyja, mert gyorsan tovább kell állnia.

A „Kurázsi mama” drámai figurái nem hagyományos értelemben vett egyéni karakterek, hanem inkább elvi magatartásformákat képviselnek. A darab azt mutatja be, hogy azok a szereplők, akik képesek felismerni a körülöttük lévő helyzeteket és alkalmazkodni hozzájuk, túlélik a konfliktust (mint Kurázsi, a szakács, a pap, és Yvette). Azok viszont, akik nem képesek erre, elkerülhetetlenül meghalnak, mint a darab két fiúszereplője.

Ebben a kontextusban megjelenik egy konkrét cselekvés is a háború ellen, amelyet a néma Kattrin hajt végre, cselekedetével erőteljes ellentétet állítva fel az anyja, Kurázsi mama életfelfogása és a háború realitásai között.

A központi szereplő, Kurázsi, egy éles nyelvű, haszonleső alkalmazkodó, aki nem veszi észre, hogy „nagyon nagy olló kell ahhoz, ha a háborúból ki akarja vágni a maga részét”. A háborúból él, ezért „adóznia kell” neki, ami azt jelenti, hogy a háború haszonélvezője és eszköze is egyben, így egyszerre áldozat és vétkes.

Élettapasztalatai alapján kialakult meggyőződése, hogy „nyelni kell, nincs más oltalom” a háborús viszonyok között, amit a Nagy Kapituláció dalában fejez ki. A darabban többször kifejezésre jut az a nézet, hogy a „szegény ember nem élhet kurázsi nélkül. Különben elveszett.” Ennek az állításnak a mélyebb értelme, hogy a mindennapi bátorság és a túlélés képessége nélkülözhetetlen a háború sújtotta világban.

Kurázsi gyermekeivel is üzletel, anyai érzései és seftelő kapzsisága közötti dilemma folyamatosan jelen van. A tragikus választások sora pedig az üres kocsijával zárul, amely szinte a negyedik gyermekévé válik: „Lánya megmenekül, az ekhós szekér is, de becsületes fia meghal”. A záróképben az üres szekér Kurázsi teljes magára maradtságát és kisemmizettségét szimbolizálja, stratégia nélküli, céltalan útnak indulását jelképezve.

A darabban számos tárgy is szimbolikus szerepet kap: Kurázsi dühöng az áldozatok kötözésére használt tiszta ingek miatt, alkudozik egy díszes övért, miközben Eilifet elviszik; a dob Kattrin, az eldugott zsoldpénz pedig Stüsszi vesztét okozza. A felfordult világban a tárgy-ember kapcsolat torzulása általános jelenség: a parasztok az életüket és családjukat nem féltik annyira, mint az ökrüket, ami az árulásra is hajlandóságukat mutatja.

Eilif, az „okos” szereplő, aki a hőst játszó, gátlástalan, brutális katona alakját ölti meg, nem képes felismerni a változó értékrendet: amit a háborúban erényként ünnepelnek, az békében bűnné válhat. Stüsszi, az „ostoba, de becsületes” fiú, nem adja át a lutheránusok zsoldját katolikus fogvatartóinak. Kattrin, a tiszta, emberséges, gyermekszerető (és jelképesen néma) hős, kegyetlen meggyilkolása során válik nyilvánvalóvá a háború brutalitása a színpadon. Lánya elszánt dobolása, amellyel a várost próbálja megvédeni, Brecht ritkán alkalmazott katartikus pillanatát képezi a drámának. Ezt azonban gyorsan megsemmisíti az irónia: a pusztítás még évekig tart, anyja pedig nem változik meg.

Kattrin hőstette nem csak az elidegenítésen túlmutat, hanem embersége és együttérzése a nézők érzéseit is megmozgatja. Ez szokatlannak tűnik a Brecht által képviselt érzelmi hatáskeltésben, aki azt vallja, hogy „az epikus színház semmiképpen sem mellőzheti az emóciókat.” Miközben az egész művet áthatja az elidegenítés és az irónia, vannak kimondottan beleélésre ösztönző jelenetek is, amelyek éles kontrasztot teremtenek.

A dráma lírai betétei, a songok tartalmilag és formailag elkülönülve erősítik a kizökkentő hatást, előreutalnak és összekapcsolják az idősíkokat, valamint prófétálják az eseményeket. Például Eilif dala a lányról és a huszárról előrevetíti saját vesztét. A Nagy Kapituláció dalát Stüsszi halála után énekli el Kurázsi egy fiatal katona számára, tanulságként felfedve saját magatartásának hátterét: egykor öntudatos, önérzetes fiatalból vált megalkuvóvá. Élettapasztalatainak ironikus összegzése bölcsességek és közmondások sorozatában jelenik meg: „kéz kezet mos, ne fuss fejjel a falnak, addig nyújtózz, fogd be a pofád”.