Csehov: Három nővér olvasónapló * Olvasónaplóm

Szereplők:

Andrej Szergejevics Prozorov
Natalja Ivanovna – a menyasszonya, később felesége
Olga, Mása, Irina – Andrej Prozorov testvérei
Kuligin, Fjodor Iljics – tanár, Mása férje
Versinyin, Alekszandr Ignatyevics – alezredes, ütegparancsnok
Tuzenbach, Nyikolaj Lvovics – báró, főhadnagy
Szoljonij, Vaszilij Vasziljevics – százados
Csebutikin, Ivan Romanics – katonaorvos
Fedotyik, Alekszej Petrovics – hadnagy
Rode, Vlagyimir Karlovics – hadnagy
Ferapont – öreg szolga az elöljáróságon
Anfisza – öreg dada

Csehov: Három nővér olvasónapló

Első felvonás

A Prozorov család házának ebédlőjében felfokozott hangulat uralkodik. Tavasz köszöntött be, és a legfiatalabb testvér, Irina, nevnapját ünnepli. A család egy évvel ezelőtt vesztette el tábornokból apjukat, de Irina, fehér ruhájában, derűsen tekint a jövőbe és egy aktív, értelmes életre vágyik.

Olga, az idősebb nővér, aki gimnáziumban tanít, munkájával kimerült, de mégis megérinti őt a boldog remény: remélik, hogy el tudják adni a házat és ősszel visszaköltözhetnek Moszkvába, ahol gyermekkorukat töltötték. Mása, a középső testvér, egykedvűen olvasgat fekete ruhájában.

Az ebédre több, a városban állomásozó tiszt is összegyűlik. Tuzenbach hadnagy, optimista hangulatban, a társadalom megújításának elkerülhetetlen viharáról beszél, és elhatározta, hogy dolgozni fog, függetlenül nemesi származásától. Az új parancsnok, Versinyin alezredes is megérkezik, aki a Prozorov tábornok alatt szolgált Moszkvában, és régóta ismeri a családot.

A társaságban felbukkan Andrej is, aki éjszaka egy angol könyv fordításával foglalkozott. Az apjuk által nyelvekre nevelt fiú tudományos pályára készült, de apjuk halála után, mintha felszabadult volna, elkezdett hízni. Kuligin, a gimnáziumi tanár és udvari tanácsos, nem győzi hangsúlyozni, hogy felesége, Mása mennyire szereti, de ezzel csak ront a hangulatán. Végül a társaságban megjelenik Andrej szerelme, Natasa, akinek zavarában szívesen elmenekülne a helyszínről, de Andrej utána siet és váratlanul megkéri a kezét.

Második felvonás

A Prozorov család otthonában az este nyolc órát mutatja az óra. A házban farsangi mulatság készülődik, de a hangulatot házi aggodalmak árnyékolják be. Olga a gimnáziumban tölti napjait, míg Irina a távírdán dolgozik. Natasa, a család menyasszonya, háziköntösben és gyertyával a kezében járja be a szobákat, aggodalmaskodva közli Andrejjel, hogy a kisfiuk, Bobik betegsége miatt el kellene halasztani a tervezett álarcos bált, amelyet a nővérek szerveztek. Azt is javasolja, hogy Irina napos szobáját adják át a kisfiúnak.

Andrej, a család fiú tagja, bizonytalanul válaszol, érezhetően unatkozik és magányosan tölti napjait. Éjszakánként a moszkvai egyetemen betöltendő katedra álmában merül el, miközben nappal a városi elöljáróságon dolgozik titkárként.

Másik szálon Mása, Andrej nővére, Versinyinnek vallja be, hogy már 18 éves korában hozzáment Kuliginhez, akkor még művelt, okos embernek képzelte, de azóta kiábrándult belőle és boldogtalan a házasságában. Versinyin, aki szintén nem boldog házasságban él, végül bevallja szerelmét Mása iránt, aki örömmel fogadja közeledését.

Irina kimerülten tér haza a távírdából, ahol az őt nyomasztó monoton munka már csak teherként nehezedik rá. A fiatal nő úgy döntött, másik állást keres, ami több örömet szerezhet számára. Két férfi is szerelmes belé: Tuzenbach, aki nyugdíjaztatni szeretné magát, hogy dolgozhasson, valamint Szoljonij tiszt, akinek különc viselkedése idegenkedést vált ki Irinából. Közben Andrej rendszeresen kártyázik és veszít – Irina titkon reméli, hogy a veszteségek miatt talán elhagyhatják a várost. A költözésüket Moszkvába júniusra tervezik.

A tisztek, akik a mulatságra várnak, beszélgetéssel ütik el az időt. Versinyin filozofikus megjegyzések közepette arról elmélkedik, hogy a földön előbb-utóbb minden meg kell hogy változzon. „Kétszáz, háromszáz, talán ezer év múlva – nem az időpont a fontos – új, boldog élet születik. Mi nem leszünk részesei ennek az életnek, de azért élünk, dolgozunk, sőt, szenvedünk…”

E gondolatok közepette kap hírt felesége újabb öngyilkossági kísérletéről, és azonnal távoznia kell. A hangulat oldottá válik, mikor Natasa bejelenti, hogy a kis Bobik beteg és ezért a mulatság elmarad. Irinát kedvesen megkéri, hogy engedje át szobáját a gyermeknek és költözzön Olga szobájába. Andrej kártyázni indul, míg hivatali főnöke, Protopopov Natasával éjszakai szánkázásra megy. Olga, a gimnáziumi értekezletről holtfáradtan érkezik haza.

Harmadik felvonás

Három év telt el az első felvonás óta, éjjel három órakor a Prozorov ház Olga és Irina közös szobájában a városban pusztító tűzvész fénye szűrődik be. Olga, a segítőkész nővér, szobákat ajánl fel és ruhákat adományoz a hajléktalanná vált családok számára. Védőn áll ki az otthonuknál három évtizede szolgáló öreg dada mellett, akit Natasa durván meg akar válni.

A káosz közepette Csebutikin, a katonaorvos, a helyzet súlyától megrendülve, ittas állapotban van. Tejetetlenül motyogja, hogy képességeit elvesztette, semmit sem ért már a gyógyításhoz és undorodik önmagától. Tuzenbach báró, aki már leszerelt és polgári életet él, egy téglagyárban tervez dolgozni, és magával hívja Irinát is. Eközben Versinyin továbbra is egy kétszáz-háromszáz év múlva bekövetkező jobb világról beszél, Kuligin pedig változatlan lelkesedéssel magasztalja boldogságát és feleségét, aki azonban már elege van mindemből.

Egy nyomasztó éjszakán a Prozorov nővérek magukra maradnak, szembesülve nehézségeikkel. Irina most már a városházán dolgozik, de úgy érzi, ezt a munkát is ugyanolyan megterhelőnek találja, mint korábbi távírdai állását. Andrej, a bátyjuk, a törvényhatóság tagja lett, ahol a felesége szeretője, Protapopov az elnök, ami miatt az egész város gúnyolódik rajta. Andrej jelentős adósságai miatt jelzálogot vett fel a családi házra, amely nem is kizárólag az övé. Irina a helyzettől elkeseredve kétségbeesetten sírni kezd. Olga szerint testvérének a báróhoz kellene férjhez mennie, hiszen „az ember nem szerelemből megy férjhez, hanem hogy kötelességét teljesítse”.

A családi dráma újabb fordulatot vesz, amikor Mása nyíltan bevallja és vállalja a nővérei előtt a „titkát”: a Versinyin iránti szerelmét, de Olga elutasítóan reagál erre. Váratlanul megjelenik Andrej is, aki eddig szobájában rejtőzött, és a néma szemrehányásokra magyarázkodásba kezd, amely végül egy szánalmas gyónássá alakul: „Édes húgaim… Ne higgyetek nekem semmit!”

A színpadon egyedül maradnak a nővérek. A spanyolfalak mögött beszélgetnek arról, hogy állítólag a városból elvezénylik a katonákat, és így teljesen egyedül maradnak. Irina végül beleegyezik, hogy hozzámegy a báróhoz, csak hogy elhagyhassák ezt a várost és Moszkvába költözhessenek.

Negyedik felvonás

A Prozorov család kertjében déli órák mutatkoznak, és az ősz közeledtével változások sora veszi kezdetét. A helyi alakulatot más városba vezényelték, és a tisztek búcsúzóul még egyszer összegyűltek a kertben, tudatva, hogy hamarosan elindulnak. A város, amely eddig az ő jelenlétükkel nyüzsgött, most üresen és unalmasan marad hátra.

Olga, aki nem vágyott az igazgatói székbe, mégis belekerült, most a gimnáziumi lakásban fog élni a dadával, és elfogadta, hogy a moszkvai álmok elérhetetlenek maradtak számára: „Nem akartam igazgatónő lenni, mégis az lettem… tehát nem leszünk Moszkvában”. Natasa, a család házának új ura, már új szobabeosztást tervez, és azt is fontolgatja, hogy kivágassa a kertben lévő fasort.

Andrej, aki kislányát, Szofocskát tolja a gyermekkocsiban, a város kisszerűségét siratja: „A városunk már kétszáz éve fennáll, százezer lakosa van, de egy sincs, aki ne hasonlítana a másikra… csak esznek, isznak, alusznak, aztán meghalnak…” Csebutikin, a barát és orvos, tanácsot ad neki: menjen el innen, „és minél messzebb, annál jobb”.

A levegőben nyugtalan várakozás érezhető. Az előző napon Szoljonij és a báró közötti feszültség tettlegességig fajult, ami a következő napi párbajhoz vezet. E párbajról, amely hamarosan meg is történik, mindenki tud, kivéve Irinát, aki csak sejti a közelgő veszélyt, de senki sem avatja be.

Irina az újrakezdés felé tekint: elfogadta Tuzenbach báró házassági ajánlatát, és az esküvőt a következő napra tervezik. Az esküvő után elutaznak; a báró egy téglagyárban fog dolgozni, Irina pedig, aki már letette a tanítónői vizsgáit, tanítani fog. A katonazene dallamai közepette az alakulat indulásra készül, Versinyin könnyek között búcsúzik el Másától. Kuligin, Mása férje, nagylelkűen ígéri meg feleségének, hogy nem fogja szemrehányásokkal illetni.

Csebutikin orvos visszatér a párbaj helyszínéről és bejelenti Tuzenbach báró halálát. Irina, szívfájdalmában nővéréhez, Olgához bújik. Másnap Irina egyedül utazik el, és tanítani, dolgozni fog. Andrej a gyerekkocsival megjelenik, és Olga átöleli húgait. A darab Olga lírai szavaival zárul, amelyek a reményről és a megértés vágyáról szólnak: „Élni fogunk! A zene olyan vidáman, olyan boldogan szól. És én azt hiszem, nemsokára megtudjuk, miért élünk, miért szenvedünk… Jaj, csak tudnánk, miért?!… Csak tudnánk, miért?”