Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram verselemzés * Olvasónaplóm 2024

Csokonai Vitéz Mihály, aki 1773. november 17-én született és 1805. január 28-án hunyt el Debrecenben, a magyar felvilágosodás kiemelkedő költője volt. Tanárai már korán felismerték tehetségét, és a jövő tudósaként, valamint „poeta doctus”-ként és „poeta natus”-ként emlegették. Csokonai a 18. és 19. század fordulóján élt Magyarországon, és rendkívüli tájékozottságot mutatott a korabeli gondolkodás, irodalom és politika terén. Bár Európa szélesebb körben nem ismerte fel jelentőségét, a magyar irodalomban hamarosan megkapta a neki járó elismerést és méltó helyet foglalt el.

Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram verselemzés

I. Keletkezése

Csokonai Vitéz Mihály költészetében gyakori jelenség, hogy iskolai gyakorlatként keletkezett verseit később átdolgozta. Ezt a folyamatot három versén keresztül is nyomon követhetjük:

Az „Egy Fösvénynek leírása” című alkotás valószínűleg még a költő diákéveiben, 1785-ben született. Ebben a korai művében Csokonai egy helyi uzsorást ábrázolt, bemutatva annak külső jegyeit és belső tulajdonságait. Csokonai ekkor mindössze 12 éves volt.
A mű későbbi átdolgozásában már „A Fösvény” címet kapta. Csokonai ekkor 16 éves korában ráébredt, hogy a kapzsiság nem egyedi jelenség, ezért a címből eltávolította az „egy” szót. Így a vers már nem egy konkrét személyről szól, hanem egy általános zsugori típust mutat be.
A legvéglegesebb változat, a „Zsugori uram” 1796-ban látott napvilágot, amikor a költő 21 éves volt. Ebben a verzióban a cím már egy beszélő nevet visel, és bár valós személyről indult, a költemény az ilyen típusú embereket általánosítja és széles körben jellemzi.

II. Műfaja: életkép; Formája: vers

III. Témája

Csokonai Vitéz Mihály személyes és keserű tapasztalatokon alapuló verset írt az uzsorásokról. Gyermekkora óta folyamatosan ki volt szolgáltatva az ilyen embereknek, ami felnőttkorára is megmaradt. A költő ebben a művében az uzsorások iránt érzett megvetését, gyűlöletét és a velük szembeni tehetetlenségét fejezi ki.

IV. Jellemzés

A versből megismerhetjük a főszereplő, Zsugori uram fizikai jellemzőit és belső tulajdonságait. Külső jegyei közé tartozik a sovány, beesett arc és a sárga bőr, míg belső jellemvonásai az irigység, a búskomorság és a fösvénység. Ezeket a tulajdonságokat Csokonai több módon is bemutatja:

A költő leírása szerint Zsugori uram sovány ábrázattal ül a pénzes ládáján.
A karakter szavai és tettei is tükrözik jellemét, például amikor elmondja: „Ma csak harminc arany jött bé a kasszába, mégis kilencven pénzt adtam ki hiába.”
A környezete által is megismerhetjük Zsugori uramot, aki egy kunyhóban kucorog éhezve, és lantornás ablakon át látható.

V. Stíluseszköz

A gúny elemét Csokonai Vitéz Mihály mesterien használja fel a versben, amelyben egy személy vagy jelenség hibáit erősen túlzott formában ábrázolja. A következő sorokban egy öreg emberről esik szó, akinek már neve sincs, mert azt is eladta volna, ha lehetne. Csokonai így ír róla: „Esmérek én egy vént. – Ki az: – Neve nincsen: Régen eladta már aztat is a kincsen; Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő, Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.” Ezek a sorok nem csupán a szereplő kapzsiságát hangsúlyozzák, hanem ironikusan is megjegyzik, hogy még azt is sajnálja, hogy ingyen szerepelhetett a versben.

Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram verselemzés

Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram verse:

Esmérek én egy vént. – Ki az: – Neve nincsen:
Régen eladta már aztat is a kincsen;
Sőt míg bírt is véle, magában tartotta,
Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. –
Hol lakik? – Ott látszik, ama kapu megett,
Egy ház, melyet náddal önnönmaga szegett.
Van két palotája a Piac-utcába,
De azt a rácoknak adta árendába;
Maga e kunyhóba éhezvén kucorog,
S elméjébe mindég a drágaság forog.
Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
Tisztelvén a Mammont örök áldozattal.
A bús gond béesett orcájában hever,
Mérget kedveltető kincseiből kever.
Oly sárgák orcája sovárgó gödrei,
Mint aranyára vert királyok képei:
Mint a sírból feljött halott útálsága,
Amelyről minden húst a párka lerága.

Most is azért sóhajt és dúl-fúl magába,
Mért nem adhatja az áert árendába.
S öszvekalkulálván saját számadását,
Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását.
Gyász idők! – így kiált, vádolván az eget, –
Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget
Ma csak harminc arany jött bé a kasszába,
Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába.
Azonba mely szörnyű károm következe: –
Itt jajgat, s fejére kúlcsolódik keze –
Mely szörnyű kár! egy szél pénzem elrablotta,
Lantornás ablakom ketté szakasztotta! –
Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő,
Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.