Dante: Isteni színjáték olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Dante Alighieri „Isteni színjáték” című elbeszélő költeménye az irodalmi munkálatainak csúcsát jelenti, melyen 1307-től halálának évéig, 1321-ig dolgozott. Az „isteni” jelzőt eredetileg nem tartalmazta a cím, ezt Giovanni Boccaccio adta hozzá később. A költő a „Commedia” címet azzal indokolta, hogy ez a műfaj a tragédiától eltérően kezdeti nehézségek után végül boldog befejezést nyújt, miközben a nyelvezete egyszerű és közvetlen, ellentétben a tragédia magasztos és fenséges stílusával.

Dante: Isteni színjáték olvasónapló röviden

Dante Alighieri lenyűgöző művében, a „Divina Commedia”-ban a költő Vergilius vezetésével felfedezheti a Pokol, a Purgatórium és a Mennyország rejtelmeit. Az út során Dante számos történelmi és kortárs szellemmel találkozik, akiknek sorsáról véleményt alkot, melyet a keresztény erkölcsök szabályoznak. Szerb Antal szerint a mű minden részének három értelmezése lehetséges: a szó szerinti, a politikai allegória és a vallási tanítások.

A költemény 1300-ban, nagypéntek éjjelén veszi kezdetét, amikor Dante életének 35. évében jár, ami a Biblia szerint az élettartam felének számít. A költő egy sötét erdőben téved el, és napos magaslat felé igyekezve három vadállat támad rá: a gyönyörök párducával, a gőg oroszlánjával és a kapzsiság farkasával szembesül. Ekkor tűnik fel Vergilius, az értelem és az erkölcsi tisztaság képviselője, aki kihozza Dantét a veszedelemből és vezetőül szolgál az örök birodalmak felé. Dante kezdetben elfogadja a segítséget, majd habozik, végül útnak indul, amikor megtudja, hogy Vergilius az üdvözült szerelme, Beatrice küldötteként érkezett.

Dante: Isteni színjáték olvasónapló

Pokol (Inferno)

A „Divina Commedia” első állomása, a Pokol, Dante Alighieri művében a legfélelmetesebb helyszínként jelenik meg: egy sötét, tűztől megvilágított táj, melyet rettenetes viharok tépáznak, és vad szirtek szegélyeznek. A légkört folyamatos káromkodások, szitkok és jajkiáltások töltik be. Itt a bűnösök lelkei örök börtönbe zárva, soha nem remélhetnek szabadulást.

Dante bár elfogadja a bűnösök sorsát, viszonya az egyes lelkekhez eltérő. Néha könnyek között fordul el a szenvedő lelkektől, máskor pedig gőggel és elutasítással szemléli őket, különösen politikai ellenfeleivel szemben mutatva kíméletlenséget.

A földi bűnök az Isteni színjátékban méltó büntetésüket nyerik: a meghalt bűnösök, akiknek valódi testük a földben marad, látszattestbe öltöztetett lelkeként szenvednek Dante ábrázolásában.

A mű hőse, Dante, nagy érdeklődéssel barangolja be a kárhozottak birodalmát. Kérdései áradatával bombázza Vergiliust, tudásvágyától hajtva. Különös figyelmet fordít arra, hogy honfitársaival, latinokkal találkozzon, akikről hírt vihet az élőknek, így figyelmeztetve őket a bűnök súlyos következményeire. Bár elismeri a büntetés jogosságát és Isten bölcs igazságát, gyakran érez mély részvétet és szánalmat a különféle szenvedések láttán.

A pokolban tapasztalt szenvedés azonban csak átmeneti állapot. Az utolsó ítéletkor a lelkek ismét egyesülnek valódi, feltámadt testükkel, és kínjaik így válnak örökkévalóvá és teljessé.

Dante Alighieri „Isteni színjáték” című művében a teológiai szempontok szerint rangsorolja a bűnöket és határozza meg azok súlyossága alapján a kiszabott büntetéseket. A Pokol különböző mélységei a bűn súlyossága szerint sorakoznak, aszerint, hogy a bűnösök mennyire sértették meg az isteni és természeti törvényeket.

A kárhozottak öt, illetve hat csoportba sorolhatók: az első csoportba a közönyösök és a mértéktelenek tartoznak. A második körben szenvednek a szerelem bűnösei, akik iránt a költő megértően és szánakozva viseltetik, hiszen maga is átélte a szerelem gyötrő kínjait. A harmadik kör a tivornyázók, a torkosok és a falánkok otthona. A negyedik körben a fösvények, uzsorások és a tékozlók találhatók, míg az ötödik körben a haragosok szenvednek. A hatodik kör az eretnekeké, akik lángoló sírokban égnek, a hetedik kör gyűrűjében pedig az erőszaktevők, mint gyilkosok, rablók, zsiványok, öngyilkosok, istenkáromlók és természetellenes kéjelgők helyezkednek el, ahol örök büntetésben részesülnek.

Az „Isteni színjáték” nyolcadik körében, a csalók poklában tíz völgyben bűnhődnek azok, akikre eleve nem lehetett számítani: kerítők, csábítók, hízelgők, simóniákusok, varázslók, jósok, nyerészkedők, sikkasztók, képmutatók, rablók, tolvajok, rossz tanácsadók, viszályszítók és hamisítók. Ezen a helyen találkozik Dante Odüsszeusszal, aki a rossz, hamis tanácsadók között szenved. A költő nem említi meg bűnét, Trója elfoglalását, hanem inkább a világot megismerni vágyó hőst, a tudás és haladás bajnokát csodálja. Vergilius szólítja meg Odüsszeuszt, megtiltva Dante-nek, hogy megszólaljon, nehogy az olasz nyelv miatt a görög megvetését váltsa ki.

A kilencedik, és egyben legszűkebb kör az árulók otthona. Itt gyötrődnek azok, akik legmélyebb emberi kapcsolataikat árulták el. Dante az „Isteni színjátékban” a középkori keresztény dogmák alapján ítéli meg és szabja ki a halottak túlvilági sorsát, legyen szó örök büntetésről vagy örök üdvösségről.

Purgatórium (Purgatorio)

Dante és Vergilius 1300. április 10-én, húsvét vasárnapján érkezett meg a Purgatórium kapujához, amely a „Divina Commedia” egyik meghatározó helyszíne. A Purgatóriumot, amelyet a toszkán táj kellemes fényeivel jellemezhetnénk, egy óceáni szigeten elhelyezkedő, csonka kúp alakú hegy formájában ábrázolja Dante. Itt a csillagképek, melyek a földi szemek számára ismeretlenek, világítják meg az égboltot, és négy uralkodó csillag, amelyek a négy fő erényt szimbolizálják, ragyog fölötte.

A Purgatórium célja az emberi lélek megtisztulása, hogy méltó legyen az égi lakosok sorához. A hegy hét különböző szintből áll, amelyek az emberi bűnök megtisztulását szimbolizálják, a csúcson pedig a földi Paradicsom található, Ádám és Éva egykori otthona. A lelkek a hegy alján kezdik meg utazásukat, folyamatosan emelkedve, egyre közelebb kerülve az örök üdvösséghez.

Paradicsom (Paradiso)

Mivel Vergilius pogány volt, Dante elhunyt ifjúkori szerelme, Beatrice, valamint Szent Bernát veszi át a költő útmutatását a Paradicsomba való belépéskor. Dante ezen az úton a hit mélységeibe merül, beleértve a Szentháromság titkainak feltárását is. Az ifjúkori szerelem emlékei a Paradicsomban vallási élménnyé alakulnak át.

Dante költői eszközökkel ábrázolja a teljes teológiát, miközben verseibe belefűzi az akkori Itália társadalmi és erkölcsi problémáit. Kritikai hangvételben szól a belső megosztottságról, a pártharcokról, az uralkodó réteg erkölcstelenségéről és gyávaságáról, a pápaság és a császárság közötti ellentétekről, valamint az Egyház, különösen annak vezetése által elkövetett visszaélésekről, mint a pénzhajhászás, a szimónia és a nepotizmus.