Dürrenmatt: A fizikusok olvasónapló * Olvasónaplóm

Szereplők:

Dr. Mathilde von Zahnd – ideggyógyász
három ápolónő
három ápoló
Richard Voss – detektívfelügyelő
Herbert George Beutlet – NEWTON
Ernst Heinrich Ernesti – EINSTEIN
Johann-Wilhelm Möbius
Oscar Rose – misszionárius
Lina Rose – felesége
a három Möbius fiú (Adorf-Freidrich, Wilfred-Kaspar, Jörg-Lukas)
rendőrök

Dürrenmatt: A fizikusok olvasónapló

A helyszín a „Les Cerisiers” nevű privát szanatórium szalonja, egykoron villa. Itt a dráma három alapszabálya érvényesül: a cselekmény helyszíne állandóan a villa szalonja, az időkeret egy napnál rövidebb, és a történet egyetlen szálon fut.

A szanatórium új szárnyában helyet kapott néhány tehetős beteg; közülük csak hároman vannak jelen: Einstein, Möbius és Newton, akik az 1-től 3-ig számozott szobákban laknak. Bár kezdetben ideális pácienseknek tűnnek, a helyzet hirtelen megváltozik, amikor két ápoló gyilkosság áldozatául esik.

A rendőrség érkezik, hogy nyomozzanak az elfojtott ápolók ügyében. Az első gyilkosságot Einstein követte el nemrégiben, aki egy állólámpa zsinórjával fojtotta meg az ápolóját. A korábbi, egy hónappal ezelőtti gyilkosságot Newton követte el, szintén egy ápolónő ellen. A főügyész új intézkedéseket sürget, például férfi ápolók alkalmazását javasolja, míg az igazgatónő ellenáll, hangsúlyozva a női kollégák fizikai felkészültségét, amit birkózás és cselgáncs gyakorlása is bizonyít. Közben Einstein rendkívül nyugtalan állapotban próbál megnyugodni hegedűjátékával.

Newton érkezését követően, amint megismerte a helyzetet, sajnálkozásának adott hangot, majd hozzálátott a bútorok rendezéséhez. Egy hónapja történt cselekedetét azzal magyarázta, hogy az ápolónővel kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük, ami számára problémát jelentett, mivel a gravitáció problémájával kellett volna foglalkoznia, nem a szerelemmel. A megoldást végül a függönyzsinór jelentette. Newton zavarba hozta a felügyelőt az állításával, hogy ő valójában nem bolond, hanem Einstein, és csak azért adja ki magát Newtonnak, hogy ne bántsa Ernestet.

A felügyelő a doktornőnek tolmácsolta a hallottakat, ám a doktornő még jobban tisztában volt a betegek képzelgéseivel, mint ők maguk. Szerinte a két gyilkosság mögött az áll, hogy mindkét fizikus radioaktív anyagokkal foglalkozott, míg Möbius, aki már 15 éve tartózkodik a szanatóriumban, semmilyen köze nincs a radioaktivitáshoz, így újabb eseménytől nem kell tartaniuk.

A felügyelő azonban nem nyugodott meg, és férfi ápolók kirendelését kérte a betegek mellé. A helyzetet Möbiusné érkezése tette még bonyolultabbá, aki három fiával és új férjével, egy misszionáriussal érkezett, akivel a Csendes-óceánra készült. Közben kiderült, hogy Möbiusnak az a rögeszméje, hogy Salamon király jelenik meg neki, és utasításokat ad.

Möbius, miután érdeklődött fiai jövőbeli tervei iránt és próbálta a legkisebbet lebeszélni a fizikusi pályáról, egyre idegesebbé vált, végül elzavarta családját. Ekkor Monika nővér rádöbbent, hogy Möbius valójában nem őrült, és bevallotta neki, hogy szerelmes belé. Möbius viszonzásul elismerte, hogy ő is szereti a nőt, de úgy érezte, kapcsolatuknak nincs jövője. E közben érkeztek a férfi ápolók.

Ekkor megjelent Einstein, aki rákérdezett a párra, hogy szeretik-e egymást. Elmesélte, hogy azért ölte meg az ápolónőt, mert szerelme követelte, hogy vegye feleségül. Azt tanácsolta Monikának, hogy meneküljön. Möbius is könyörögni kezdett a nőnek, de Monika kitartott, elmondva, hogy már megbeszélte a doktornővel, hogy férjhez kíván menni és kérte, hogy engedjék el Möbiust. Rövid dulakodás után Möbius a függönyzsinórral megfojtotta Monikát.

Möbius bevallotta tettét, amikor Newton megjelent. A szobából közben Einstein hegedűjátéka hallatszott. Voss felügyelő már nem akarta látni a tettest. Möbius azt állította, hogy tettét Salamon király parancsolta. A felügyelő azonban nem tartóztatta le a három bűnöst, inkább arra a következtetésre jutott, hogy ők itt örökre bezárva maradnak.

Newton, az új ápolók iránt mutatott közömbösségét követően, Möbiusnak bevallotta, hogy valójában nem Newton, nem is Einstein és nem is Herbert George Beutler, hanem Alec Jasper Kilton, az analógiatan alapítója. Kilton titkosszolgálati megbízatásból tartózkodik az intézetben, feladata Möbius megfigyelése és annak kiderítése, hogy miért került oda. Ezért tanult meg németül is. Egy nővér rájött Kilton titkára, ezért kellett őt megölnie, ezzel igazolva saját őrültségét is. Möbiust, akit a kor legzseniálisabb tudósának tartott, meg akarta szöktetni.

Ekkor megjelent Einstein is, aki szintén bevallotta, hogy nem őrült, hanem egy másik titkosszolgálat ügynöke, valódi nevén Joseph Eisler, az Eisler-effektus felfedezője. Az ügy kedvéért tanult meg hegedülni, annak ellenére, hogy hallása egyáltalán nincs. A nővért ő is azért ölte meg, mert rájött, hogy nem őrült.

A két ügynök, noha céljaik azonosak voltak, fegyveres párbaj helyett végül úgy döntöttek, a fegyvereket a kandalló mögé rejtik és leülnek vacsorázni. Az ablakokat berácsozták, így foglyokként folytatták tevékenységüket. Később ismét párbajozni akartak, de ekkor Möbius bejelentette, hogy elégette a kéziratokat, mivel úgy ítélte meg, hogy felfedezései – amelyek a gravitáció elméletét is magukban foglalják – túl koraiak lennének a világ számára, és még nem lenne képes kezelni az általa felismert energiákat.

Möbius, aki tudását nem kívánta katonai hatalmak birtokába adni, tudatosan választotta a szanatóriumot. „Inkább a bolondokháza, ahol legalább a politikusok nem használhatnak ki,” mondta. Möbius és társai, noha nem őrültek, gyilkosságokat követtek el, így nem hagyhatták el az intézményt. Möbius cselekedetének hátterében az állt, hogy Monika felismerte az igazságot, és egy tragédia kellett ahhoz, hogy egy még nagyobb, világméretű tragédiát megakadályozzanak. Elhatározták, hogy folytatják a bolondok szerepét.

Azonban megjelenik három felfegyverzett ápoló, fekete ruhában. Dr. Zahnd közli, hogy mindent hallott, majd elveszi a fegyvereiket és titkos rádióikat. Möbius öröme korai volt, ugyanis kiderül, hogy a doktornő a kezelések során elkábította őt, lefényképezte kéziratait, és ezeket saját érdekében kívánja felhasználni. Hatalmas gyárakat és konszerneket alapított, hogy meggazdagodjon Möbius találmányaiból. Minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult: „A világ egy őrült elmeorvos karmaiba került.”

Möbius minden elképzelhető felfedezések rendszerének titkát felismerve, és látva, hogy a politika és gazdaság mennyire embertelen célokra használja fel a tudományt, önként bevonult az elmegyógyintézetbe, hogy megóvja az emberiséget saját felfedezésétől. Végül azonban kiderült, hogy éppen a lehető legrosszabb intézményt választotta, ami még nagyobb tragédiához vezetett.

„A forradalmárok ama régi hittétele, hogy az ember képes és köteles megváltoztatni a világot, az egyén számára megvalósíthatatlanná lett, érvényét vesztette, ez a tétel már csak a nagy tömegek számára használható jelszó, politikai robbanótöltet, a sokaság hajtóereje, az éhezők szürke hadseregeinek reménye. A rész nem olvad többé az egészbe, az egyén a közösségbe, az ember az emberiségbe. Az egyén számára nem marad más, mint a tehetetlenség, az az érzés, hogy figyelmen kívül hagyják, hogy nem szólhat bele a dolgokba, hogy el kell bújnia a felszín alá, ha nem akar végleg elmerülni.” –részlet a Schiller-díj átvételekor mondott beszédéből.

Az őrültekháza így válik szimbolikus helyszínné: „Csupán az őrültekházában szabad gondolkoznunk. Odakint a szabadságban a gondolataink robbanóanyagok” – mondja Möbius.