Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember elemzés * Olvasónaplóm

Szereplők:

Zéta – művelt, trák származású görög szolga
Priszkosz – római rétor, Zéta gazdája
Emőke – hun leányzó, Zéta szerelme
Dsidsia – szolgálólány a hun táborban
Attila – hunok vezére
Rika királyné – Attila felesége
Csáth – Emőke atyja, Attila bizalmasa
Oresztész, Edekosz stb. – hun vezérek
Szabad-Görög – felszabadult rabszolga a hun táborban
Vigilász – római tolmács

Gárdonyi Géza műve, „A láthatatlan ember”, eredetileg 1902-ben került kiadásra „Láthatatlan ember” címmel. A regény középpontjában Zéta áll, egy trák származású, művelt görög fiatal férfi, aki a szerelméért, Emőkéért hajlandó a rabszolgaság megpróbáltatásait is elviselni. Gárdonyi regényének népszerűsége Zéta gazdag és élénk történetének természetességében rejlik, ami egyaránt vonzó a gyermek és felnőtt olvasók számára.

A mű címével kapcsolatos rejtélyt maga az író oldja meg a mű előszavában, amely az utószó szerepét is betölti. Gárdonyi itt felfedi: „Hát én volnék az a Zéta. S bizony mondom: nem ismer engem senki… Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.” E szavakon keresztül Gárdonyi saját, gyakran félreismert és magányos személyiségére céloz, amelyet a külvilág soha nem ismerhetett meg teljesen.

Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember elemzés

A regény főszereplője, Zéta, egy kitalált karakter, körülötte bonyolódik a történet. Az események során több valós személy is megjelenik a műben, akik a fiktív főhőssel kerülnek interakcióba. Gárdonyi Géza nem történelmi dokumentumot, hanem irodalmi alkotást hozott létre, ahol a pszichológiai mélység, a karakterek árnyalt ábrázolása és a konfliktusok összetettsége kiemelt szerepet kap.

Zéta magas műveltséget szerez Priszkosz rétor otthonában, akit apjaként szeret és tisztel. Ismerve korábbi, mostoha sorsát, érthető, hogy a szabadsága helyett inkább marad Priszkosz mellett, mivel neki önálló életet teremteni nehéz lett volna, bár a regény ezt nem részletezi. Priszkosz, aki valóban létező személy volt és Attila udvarában követként tevékenykedett, feljegyzései értékes források a történészek számára. Priszkosz személyesen is találkozott Attilával és látta a hunok táborait.

A mű szereplői között számos valós történelmi alak szerepel, míg mások, akiknek neve nem ismert, valószínűleg léteztek a korabeli társadalomban. Az író alapos kutatómunkájának köszönhetően a kitalált karakterek is hitelesen jelennek meg a történetben.

Zéta elbeszélése által Priszkosz a korabeli leírásoknak megfelelően jószívű, nagylelkű, művelt és széles látókörű emberként tárul elénk. Attila ábrázolása azonban eltér a történelmi valóságtól: bár külső jegyei hitelesen szerepelnek, mongoloid vonásai kevésbé hangsúlyosak, és jellemét kissé idealizált formában mutatja be. Attila, a hatalmas birodalom uraként, erélyes, szigorú és kegyetlen volt, amely tulajdonságai nélkülözhetetlenek voltak az általa irányított sokféle nép és hatalmas területek uralmához.

A hun főurak külsejének és jellemének megjelenítése oly mértékben sikerült, hogy más történelmi tanulmányok is megerősítik e karakterek valósághű ábrázolását. Emőkét, mint nagyúri lányt és a királyné kegyeltjét, Gárdonyi bonyolult személyiségként írja le: büszke és tartózkodó, ugyanakkor gyengéd és emberséges. Tragédiája abban rejlik, hogy reménytelen szerelme Attilához köti.

A regény főhőse, Zéta, egy rendkívül intelligens és jó fizikumú fiatalember, aki a hunok seregében katonai érdemeket szerezve próbálja megnyerni Emőke kezét. Jellemében rugalmasság és a változások elfogadása érvényesül, de egy területen rendíthetetlen: Emőke iránti szerelmében. Élete során többször adódik lehetősége megszabadulni a rabszolgasorsból, így a Catalaunumi csata utáni betegsége gyógyulásakor is, amikor módos emberként élhetne szabadon, de mégis visszatér a hunokhoz, ahol rabszolgaként kezelik.

Gárdonyi Géza regénye a pluralizmus jegyében íródott. A műben szereplő különböző népek egyikét sem ítéli el negatívan az író. A vallások egyenrangúságát hirdető táltos sem ítéli el azokat a hitrendszereket, amelyek semmit nem kívánnak, semmire sem bíztatnak. Attila, a hatalmas birodalmat irányító vezér, a regényben kimagaslóan pozitív szerepet kap, amelyen keresztül a hatalom természetét is megkérdőjelezi. A Habsburgokkal kapcsolatos utalás arra céloz, hogy még ellenségeik sem állíthatják, hogy a hunok leszármazottai lennének.

Gárdonyi Géza műveiben gyakran merített a népi legendák és látomások világából. Ezekből az inspirációkból származik az a kép, amelyben a harcok közötti időszakban pásztorkodó, halászó, illetve szolgáik által földet művelő hunokat úgy ábrázolja, mintha ők is a Tömörkény által megformált derűs „szögedi embörök“ közé tartoznának. Szarvasbőr csizmában, fordítható bundában és díszes süvegben jelennek meg, míg a rangosabbak csikóbőrből készült kulacsból isznak Attila nászán, ahol a kvád fáklyatánc jelenti a szórakozás csúcspontját.

A Buda özvegyének lakhelyén megjelenő fehér hunok kenyérrel és szalonnával kínálják a görög követeket, akik az esős időben a szabad tűznél próbálnak meg száradni. Az előkelők lakomáin a főtt és sült húsok mellett keleti csemegéket és mákos süteményeket is felszolgálnak, amelyek a közrendű hunok számára is ismertek voltak. Emőke a királyné és hímző leányok körében énekel egy Gárdonyi által írt verset, amely a régi népdalaink hangulatát idézi.

A műveken keresztül Gárdonyi üzenetet hagyott az utókor és az olvasók számára. Az üzenet mélyén a hazafiság lángja izzik, mely felhívja a figyelmet arra, hogy csak az tudja merre tart, aki tisztában van saját gyökereivel és hazája helyzetével.