Jókai Mór: Janicsárok végnapjai olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

A Janicsárok végnapjai Jókai Mór 1854-ben kiadott romantikus történelmi regénye, amely először a Délibáb című lap folytatásaiban látott napvilágot. A mű könyv formában két részben jelent meg, az első kötet a Balkáni harc címet viselte. A történet előzményei Jókai másik regényében, A fehér rózsa című műben olvashatók. A regény később A janicsárok végnapjai címmel is kiadásra került.

Szereplők:

Ali Tepelenti, Janina Oroszlánja
Mahmud szultán
Abdul Medzsid, Mahmud fia
Behrám, Halil Patrona fia
Eminah, Tepelenti asszonya
Ali pasa fiai:
- Muhtár bej
- Vely bej
- Szolimán bej
Rebeka, Muhtár kedvenc asszonya
Xelianthé, Vely kedvese
Lizza, Szolimán legszebb odaliszkja
Gaskho bej, Tepelenti ellenfele
Artemisz, görög nő
Kleon, görög harcos
Khamkó asszony, Ali Tepelenti anyja
Murrisson, angol tengerészkapitány
Leonidász Argirokantharidész, görög kereskedő
Kasi Mollah, mursid (vallásfőnök)
Thomár és Milieva, cserkesz gyermekek
Zaid, Ali Tepelenti unokája
Omer Vrione, a szultán hadvezére
Ypszilanti, görög hadvezér
Dirhám, kertész
Kara Makán, janicsár vezető
Kursid basa
Coretto, olasz hadimérnök
Mehemed basa, Morea kormányzója

Az 1850-es években Jókai Mór – Arany Jánoshoz, Kemény Zsigmondhoz és Tompa Mihályhoz hasonlóan – előszeretettel merített ihletet a történelemből, különösen a török kor eseményeiből. A janicsárok végnapjai 1854-ben jelent meg folytatásokban a Délibáb című lapban, majd könyv formájában, két részben. Az első kötet A balkáni harc címet viselte.

A regény hősei között görögök, törökök és albánok szerepelnek, a cselekmény 1818-ban kezdődik. A történet bizonyos előzményei megtalálhatók A fehér rózsa című korábbi műben. A regény központi konfliktusa a lázadó janicsárok és II. Mahmud szultán közötti küzdelem. Ali Petelenti vezetésével a janicsárok megpróbálják megdönteni a szultán uralmát, ám Behram hadvezér segítségével a lázadás elbukik. Az összecsapás során kétezer janicsár esik el.

A janicsárok végnapjai tele van a romantika vad, szenvedélyes elemeivel, ami a francia romantika és Lord Byron hatását tükrözi – utóbbi ekkoriban Arany János munkásságára is erős befolyással volt. A regény világát szélsőségek, különcségek és meghökkentő helyzetek jellemzik. Háremek, párbajok, ostromjelenetek és szenvedélyes szerelmi szálak váltakoznak a cselekmény során.

A romantikus stílus túlzásai nemcsak a kor hangulatának sötét árnyalatait tükrözik, hanem a regény olykor ironikus hangvételét is. Jókai mesterien játszik a szavakkal, lenyűgöző nyelvezettel és bravúros elbeszéléstechnikával keltve életre a korszakot.

Jókai Mór: Janicsárok végnapjai olvasónapló

A cselekmény 1818-ban veszi kezdetét, amikor Ali Tepelenti pasa egy baljós jóslatot kap. A szeleuciai láthatatlan dzsinn figyelmezteti a hatalmától megrészegült zsarnokot: árulói nem mások lesznek, mint azok, akik a legközelebb állnak hozzá. A jövendölés szerint Ali egy napon diadalmasan vonul majd be Sztambulba, ahol a szeráj kapujában egy ezüst állványon állva üdvözli majd az őt ünneplő tömeg.

Két évvel később, 1820-ban, Ali bérgyilkosokat küld Konstantinápolyba, hogy végezzenek Gaskho bejjel. Egy dervis jóslata szerint ugyanis Gaskho lesz az első, aki fegyvert fog ellene. A merénylet azonban balul sül el, és visszafelé sül el Ali számára. Az albán származású oszmán hadvezér helyzete tovább romlik, amikor Mahmud szultán is ellene fordul, megfosztva őt minden tisztségétől és hadjáratot indítva ellene.

Ali azonban nem adja könnyen magát. Ravasz taktikával maga mellé állítja azokat a görögöket, akik korábban gyűlölték őt. Szövetségüknek köszönhetően sikeresen visszaveri Gaskho bej csapatainak támadását, egyelőre megőrizve hatalmát a viharos időkben.

Mahmud szultán uralmát nem csupán Ali Tepelenti veszélyeztette – három különböző irányból támadások érték a birodalmat. Északról Ypszilanti keresztény serege közelített fenyegetően, míg Sztambulban a zabolátlan janicsárok vérfürdőt rendeztek a görög lakosság körében. Keletről a perzsa sah tört be az egyre gyengülő Oszmán Birodalom területére, és elfoglalta Bagdadot.

Ali Tepelenti azonban nem csak a szultán ellenségeivel harcolt – a három ellene küldött hadsereget megsemmisítette, és a csaták során saját családtagjaival sem bánt kesztyűs kézzel. Bosszúja nem ismert határokat: könyörtelenül leszámolt lázadó unokájával és megtorolta két fia hűtlenségét is.

Eközben Mahmud szultán ünnepséget rendezett édesanyja tiszteletére. A fővárosban garázdálkodó janicsárok azonban nem válogattak: megtámadták a szerájt, foglyul ejtették a szultánt, majd fiát, Abdul Medzsidet is. A lázadók erővel kényszerítették Mahmudot követeléseik teljesítésére.

Szabadulását követően a szultán elhatározta, hogy véget vet a janicsárok féktelenségének. A csatatéren egyre kevésbé hatékony, ám a hatalomra veszélyes katonai rend megsemmisítését immár elkerülhetetlennek tartotta.

Ali Tepelenti méltó ellenfélre akadt Kursid basában. A török hadvezér sorra verte Ypszilanti és Kleon seregeit, miközben egyre közelebb nyomult Janina felé. Ali végül saját várába kényszerült visszahúzódni. Az elhúzódó ostrom végén a vörös toronyba menekült maroknyi emberével.

Kursid basa biztosította az idős pasát arról, hogy nem fogja kivégeztetni, így Ali – miután felesége, Eminah megérkezett – megadta magát. Ötven hűséges emberével és feleségével együtt La Gulia szigetére szállították, életét védlevél garantálta.

A sors azonban nem engedte nyugodt öregkorhoz. Egy napon Mehemed basa látogatta meg őt, ám a vendégség heves szóváltásba torkollott. A vita kardpárbajhoz vezetett, amely során Ali halálos sebet kapott.

Morea kormányzója nem késlekedett: Ali Tepelenti levágott fejét Konstantinápolyba küldte. A lázadó fejét ezüst tálcán helyezték ki a szeráj kapuja elé, hogy mindenki láthassa. Így teljesedett be a jóslat: „Ott állt hát végre ezüst állványon a szeráj előtt.”

1826-ban Mahmud szultán radikális lépésre szánta el magát: elhatározta az oszmán fegyveres erők megreformálását, és egy állandó, európai mintára szervezett hadsereg létrehozását tűzte ki célul. Az új haderő a korábban is tervezett nisandzsi nevet kapta.

A janicsárok azonban felháborodással fogadták a döntést. Az ország minden pontjáról Sztambulba vonultak – több mint 20 ezren gyűltek össze, hogy tiltakozzanak. A helyzet hamarosan véres lázadásba torkollott: a janicsárok palotákat támadtak meg és gyújtottak fel.

Mahmud szultán kezdetben csupán kis létszámú katonai erővel rendelkezett, de hamarosan megerősítést kapott. Kapudám Ibrahim hajósai és Mehemed nagyvezír ázsiai serege is megérkezett, így az uralkodó már 50 ezer fős hadsereget állíthatott szembe a lázadókkal.

A főváros utcáin modern, jól felszerelt katonák csaptak össze a janicsárokkal. Bár a lázadók elszántan harcoltak, végül visszaszorultak kaszárnyáikba. A szultán csapatai követték őket, és ekkor vette kezdetét a vérengzés.

Néhány óra leforgása alatt több mint 20 ezer janicsár vesztette életét – holttestek borították Sztambul utcáit, mások pedig odavesztek a lángokban, ahogy a kaszárnyák porig égtek. A janicsárok felkelése elbukott, és a szultán hatalma megszilárdult.