Jonathan Swift: Gulliver utazásai olvasónapló * Olvasónaplóm

Szereplők:

Lemuel Gulliver
Mary Gulliver
Grultrud
Munodi
Limtoc
Dr. Bates
Professor
Empress

Jonathan Swift szatirikus utazási regénye, a „Gulliver utazásai” 1726-ban jelent meg, és azóta is számos olvasót elvarázsolt világszerte. A regény középpontjában egy családapa, Gulliver áll, aki a világ körüli utazása során szembesül különböző kultúrákkal és társadalmakkal. Ezen utazásai során olyan fantasztikus helyszíneken jár, mint Lilliput, Brobdingnag, Lugnagg, és a nyihahák országa.

A négy részből álló történet valósághűség látszatát keltve, első személyben meséli el a főhős kalandjait, miközben pontos dátumokkal is operál. A regény a relatív nézőpontokat, a társadalmi viszonyokat és a tudományos megközelítéseket is szatirizálja.

A törpék országa és az óriások szigete a relativitás fogalmát boncolgatja az angol társadalmi viszonyok kritikájaként. A filozófusok földje a tudományos gondolkodás és a józan ész iróniáját tárja fel, bemutatva egy éhező népet, míg a föld termékeny. A lovak országa pedig az emberi társadalmat állítja pellengérre, kiemelve, hogy nincs undorítóbb lény az emberen kívül a Földön.

Jonathan Swift: Gulliver utazásai olvasónapló

Jonathan Swift (1667-1745) „Gulliver utazásai” című műve a nagy felfedezések korának népszerű utazó regényeit idézi meg, ám ezeknek torzított tükörképeként, paródiájaként funkcionál. A regényben Swift a főszereplő, Gulliver négy különleges utazását mutatja be, amelyek során nemcsak a kalandok lenyűgöző világa bontakozik ki, hanem azokból levonható mélyebb tanulságok is.

A mű első két része a társadalmi rendszerek különféle aspektusait vizsgálja a törpék és az óriások országában tett látogatásokon keresztül. Swift itt a társadalmi viszonyok különbözőségét és azok emberre gyakorolt hatását elemzi. A harmadik kötetben az emberi szellem tévedéseit állítja pellengérre, míg az utolsó részben maga az ember válik a szatíra éles tárgyává.

Gulliver, aki alapvetően kalandvágyó hajóorvos, nem képes huzamosabb ideig otthon maradni. Világjáró vágyát részben a hazai szűkös megélhetési lehetőségek, részben orvostársai kétes gyakorlatai ébresztik. Tengerre szállásaik során eleinte még lelkesen magasztalja hazáját, Angliát (és Európát), de idővel egyre inkább meghasonlik vele és a saját identitásával is. Ez a folyamatos belső és külső konfliktus teszi Gulliver karakterét és utazásait különösen izgalmas és tanulságos olvasmánnyá.

Gulliver első két útja

Jonathan Swift „Gulliver utazásai” című regényének első két kötete Gulliver főhősünket két rendkívüli helyszínre, először a törpék országába, Lilliputba, majd az óriások szigetére, Brobdingnagra (korábban helytelenül Brogdingragként említve) kalauzolja. Swift ezen két világ megalkotásával olyan képzelt helyzeteket teremt, ahol a méretek jelentősen eltérnek az emberi normáktól.

Az író ezzel rávilágít, hogy minden relatív: a mi fogalmaink és ítéleteink csak saját megszokott nézőpontunkból tűnnek egyértelműnek és logikusnak, de egy szélesebb, változatosabb valóságban ezek az ítéletek könnyen megváltozhatnak.

A méretek kicsiny-nagy ellentétét kihasználva Swift humoros helyzeteket teremt, amelyek nem csupán szórakoztatnak, de gondolkodtatnak is azon, hogy mi tekinthető valóban nagyszerűnek, és mi marad jelentéktelen. Az arányok különbségeit kihasználva bemutatja, hogy a kicsik gyakran félnek a nagyoktól, de ezt félelmüket gyakran pózolással és túlzó gesztusokkal próbálják leplezni.

Lilliput császára például túlzott nagyra törő, magát minden király felett állónak képzeli, amit Swift ironikus stílusban ír le. A törpe lilliputiak agresszivitását és önelégültségét is bírálja, miközben Gulliver, aki hozzájuk képest óriás, jámbor és türelmes marad, végül elutasítja, hogy részt vegyen a szomszédos Blefuscu ország lerombolásában.

Ezek a példák a kicsinyesség, önzés, erőszakosság és önelégültség témáit járják körül, rámutatva, hogy a valódi nagyság nem igényel állandó bizonygatást; az egyszerűen létezik. Swift ezzel a megközelítéssel nem csak egy izgalmas utazási történetet, hanem mély társadalmi kritikát is nyújt olvasóinak.

Jonathan Swift „Gulliver utazásai” című művében az író két ellentétes világot tár elénk: Lilliputot, ahol a törpe lakosok az alvó „Emberhegyet”, vagyis Gullivert, azonnal lekötözik és íjjal, nyíllal felszerelkezve dominálnak fölötte, valamint Brobdingnagot, ahol Gulliver maga a törpe. Itt felajánlja technikai tudását, beleértve a puskaport is, ami megdöbbenést vált ki a bölcs királyból.

Mindkét társadalom politikai és államszervezeti berendezkedése fontos tanulságokkal szolgál. Lilliput uralkodói a belső ellenzék támogatása miatt tekintik ellenségüknek a szomszédos Blefuscut, ami nélkül a két ország békében élne egymás mellett. Brobdingnagban, noha nincsenek szomszédai, a közelmúltbeli zavargások miatt fenn kell tartaniuk egy hadsereget, jelezve, hogy még a leginkább harmonikus társadalmakban is szükség van a rend fenntartására, az arisztokrácia és a király hatalmi küzdelmei, valamint a nép szabadságért folytatott harca miatt.

A bölcsesség, a tudomány és a józan ész uralja Brobdingnag életét, ahol a bölcs király mellett tudós tanácsadók biztosítják a gyors és célratörő ügyintézést. Lilliputban viszont egy angliai típusú parlamentáris királyság működik, Swift itt az ilyen rendszer visszásságaira világít rá. Lilliput látszólagos erkölcsössége és gyakorlatiassága ellenére kegyetlen terveket szövöget, mint például a gigantikus vendég kivégzése vagy megvakítása és éhhalálra ítélése.

E két világ bemutatása keresztül Swift nem csak szórakoztató, hanem elgondolkodtató képet fest az emberi társadalmakról, erényeikről és visszásságaikról, kiemelve, hogy a korrupció, az emberi önzés és lelketlenség a legkülönbözőbb társadalmakban is megtalálható.

A harmadik utazás

Jonathan Swift „Gulliver utazásai” című regényének harmadik útja során a főhős Brobdingnag államába, egy ún. felvilágosult abszolutizmus modelljére épült országba látogat, ahol a királyi bölcsesség és a racionalizmus kap kiemelt szerepet. Ez a racionalizmus azonban sajátos, szatirikus módon kerül bemutatásra, ami Swift kritikai hangvételét is erősíti.

A harmadik könyv során több kisebb utazást is magában foglal, ahol a tudomány dominál mind az egyének, mind a társadalom felett. Ezen utazások során a tudományos megközelítés nem az emberi szabadságot és kiteljesedést szolgálja, hanem a hatalom eszközeként funkcionál, gyakran elszakadva a gyakorlati alkalmazástól.

A repülő sziget, Laputa példája a fizikai és matematikai tudás csodálatos megvalósulása, mivel a mágnesesség felhasználásával a levegőben képes lebegni, ám ez csupán arra jó, hogy a király és tisztviselői az alsóbb régiókat, mint Balnibarbi és annak fővárosa, Lagado, uralma alatt tartsák.

A tudomány itt inkább csak elméleti szinten lenyűgöző, például a matematikában, zenetudományban és csillagászatban, de a gyakorlatban a termékek és gyártmányok gyakran félresikerülnek. Aki sikeres gazdálkodást folytat ebben a világban, az kiközösítetté válik, sőt, közellenségnek tekinthető. A groteszk tudományos kísérletek, mint például a napfény kivonása az uborkából, egyrészt Swift kegyetlen fantáziáját tükrözik, másrészt ironikus párhuzamokat vonnak a „normális emberi” világunk bizonyos jelenségeivel, mint például a besúgókról szóló epizódok.

Swift ezzel a regényrésszel nem csupán a felvilágosult abszolutizmus korának ideáit mutatja be, hanem azok torzulásaira is rávilágít, kritikusan szemlélve, hogy a tudomány és a racionalizmus mennyire válik eszközzé a hatalom kezében.

Jonathan Swift „Gulliver utazásai” című regényének későbbi fejezeteiben egyre markánsabban rajzolódik ki Gulliver kiábrándultsága a keresztény civilizációból, amely iránt korábban naiv lelkesedéssel viseltetett. A lagadói Királyi Kitalátorok Akadémiáján töltött ideje során még ő maga is gunyoros megjegyzéseket tesz az ott tapasztalt abszurditásokra, amelyek rávilágítanak az emberi kapcsolatok és kommunikáció ellehetetlenülésére ebben a torzult világban. Már a házaspárok sem figyelnek egymásra, az emberi beszéd egyszerűsítésére és kiiktatására pedig már konkrét elképzelések és módszerek is léteznek.

A szatirikus utazás Glubbdubrib szigetén, a „boszorkánymesterek” vagy „mágusok” társadalma között folytatódik, ahol Gulliver elsősorban az ókor jeles személyiségeit idézteti maga elé. Ez a jelenet kiemelkedik a mű kegyetlen iróniájával átitatott hangulatából, Swift itt az emberi kultúrtörténet legnagyobb alakjainak sorát állítja fel, és külön kiemeli Sir Thomas More-t, az „Utópia” szerzőjét, mint a műfaj atyját és szellemi elődjét.

A rész vége felé Arisztotelész szavaiból megtudjuk, hogy a tömegvonzás elve (Newton tana) és a matematikai alapú világkép (Descartes elmélete) Swift szerint nem lesz hosszú életű. Ezen kijelentésekkel Swift közvetlenül a felvilágosodás kritikusaként lép fel, a modern történettudományt pedig teljes kiábrándultsággal ítéli meg. Ezen fejezetek keresztül a szerző mélyen elgondolkodtató és bíráló üzeneteket közvetít az olvasó felé a tudomány és a társadalmi berendezkedések kapcsán.

Jonathan Swift „Gulliver utazásai” című művének egyik állomása Luggnagg szigete, ahol az ún. struldbrugok, azaz halhatatlanok élnek, akik mentesek az emberi természet „egyetemes tragédiája” alól. Gulliver a felvilágosodás eszmeiségéből kiindulva lelkesen taglalja, hogy mire használná fel az örök élet ajándékát: szeretne a tudás és bölcsesség „eleven kincsesbányájává” válni, jótékonyan cselekedve, közösségi életet élve, és fáradhatatlanul figyelmeztetve az emberiséget az emberi természet „állandó elfajulásának” növekvő veszélyeiről.

Azonban Luggnaggban az öregség sokkal nagyobb katasztrófának bizonyul, mint a halál maga, mivel az emberek fizikai, szellemi és erkölcsi leépülésének nincs gátja. Az utazás végső állomása a nyihahák országa, ahol Gulliver kénytelen feladni reménytelen küldetését: Anglia és a keresztény európai kultúra, valamint az egyetemes emberiség védelmezőjének szerepét. A bölcs lovak közötti harmóniában nem talál hibát, sőt, vonzódik közéjük, míg az undorító, emberszerű jehu csőcselékkel képtelen azonosulni.

Ebben a részben Gulliver bőven beszámol hazája társadalmának hiányosságairól vendéglátójának: részletezi a politikai, gazdasági és kulturális élet visszásságait, az igazságszolgáltatás visszaéléseit, a háborúk okait, az orvosok kuruzslásait és a miniszterek viselt dolgait. Ezzel szemben a nyihahák társadalmában a tiszta szellem, az őszinte jóakarat, a mértékletesség és a szorgalom diadalát tapasztalja. Gulliver így a bölcs lovak által vezérelt parlamenti demokráciában találja meg az optimális társadalmi formát, de mint jehu, végül kirekesztődik innen.

A negyedik utazás

Jonathan Swift „Gulliver utazásai” című művének negyedik kötete egy sötét parabolát tár elénk: az emberiség ösztönlényként, „jehu”-ként mutatkozik meg, képtelen az ész és értelem összhangjának megteremtésére, és így menthetetlenül pusztulásra ítélt. A főhős, Gulliver az általa meglátogatott országok hollétét kénytelen titokban tartani az angol hatóságok előtt, hogy megóvja őket a „civilizáció gyarmatosításaitól”.

A mű elején található bevezető levelek már sejtetik a kötet keserű tanulságait. Gulliver, a kiadónak (barátjának és rokonának) írott leveleiben kifejti, hogy mélyen kiábrándult és minden oka megvan az elkeseredésre. Az ő utazásai által közvetített üzenet – Swift világlátása – kíméletlenül keserű és sokak számára nehezen elfogadható.

A XIX. század egyik kritikus szemléletű írója, Thackeray is tiltakozott Swift megközelítése ellen, mondván, hogy az író „sárba rántja az emberiséget.” Swift azonban nem kiábrándítani akart, hanem felrázni, felébreszteni az embereket önelégültségükből, leküzdeni megszokásaikat és előítéleteiket, és rávilágítani emberközpontú világképünk torzulásaira. Megjegyzendő, hogy Swift már ezzel a 1726-ban megjelent szatirikus regényével kimondta a kultúrpesszimizmus alapelvét, megelőzve Rousseau 1750-es híres írását az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól.

Swift megfogalmaz egy végletesen keserű tételt: az ember maga a földi világ legkisebb, legalantasabb, ugyanakkor legkérkedőbb és legártalmasabb lénye. Szerb Antal szavaival élve ezért nevezhető a könyv „a világ legkeserűbb szatírájának”.

Jonathan Swift „Gulliver utazásai” című művében a bevezető levél kiemelten foglalkozik azzal, hogy senki se vonja kétségbe a leírtak valóságos voltát. A regény egyik fő jellegzetessége éppen a valósághoz való különleges viszonya. Bár a történetek a tapasztalati valóság határain túli eseményeket írnak le, mégis folyamatosan emlékeztetnek a normális emberi világra. A bevezetőben szereplő válaszlevélben olvasható, hogy a mű torzításai és túlzásai ellenére az igazság szelleme hatja át a teljes művet.

A regény az emberi valóságban rejlő, de gyakran észrevétlen maradó torzulásokra hívja fel a figyelmet a fantasztikum és az abszurd túlzások eszközével. Ezért tesz Gulliver rendkívüli erőfeszítéseket minden utazása után, hogy meggyőzze honfitársait kalandjainak valóságáról.

Swift műve arra is rámutat, hogy az emberi kapcsolatok közötti teljesebb megértés elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberiség ne tévelyegjen. Gulliver a bevezető levélben nem csak arról panaszkodik, hogy már nem érti a fiatal tengerészek nyelvét, hanem arról is, hogy a londoni látogatóval képtelen volt gondolatait érthető módon közölni. A kalandos hajóorvos mindenhol gyorsan megtanulja a helyiek nyelvét, de hazatérése után egyre inkább idegenül érzi magát saját otthonában, és egyre kevésbé tud kommunikálni embertársaival.

Jonathan Swift „Gulliver utazásai” című művében kiemelt szerepet kapnak az ésszerűség, erkölcsi tisztaság, igaz emberség és az emberi méltóság értékei. Ezek a pozitív tulajdonságok az értékrend csúcsán helyezkednek el, miközben Gulliver életrevalósága, vagyis maga az élet is hangsúlyos szerepet kap. A regényben azonban felmerül, hogy Gulliver életének görcsös védelme olykor elfeledteti vele az emberi méltóság fontosságát, különösen életveszélyes helyzetekben, amikor hajlandó lehet feláldozni ezeket a magasrendű eszméket.

A mű különös hangsúlyt fektet az állandó értékelésre és újraértékelésre. Ezt a folyamatot látjuk a direkt, nyersen gúnyos formában, amikor Swift a lilliputiak politikai kötéltáncát írja le, valamint a közvetett formában, mint például Gulliver „hősies” küzdelme egy óriáspatkánnyal. Az értékek keveredése groteszk hatást kelt például egy jelenetben, ahol Gulliver a törpekirálynő palotájának tűzoltásával a gyakorlatiasság és ésszerűség diadalát éri el, ugyanakkor megsérti az illendőséget és a törpekirálynő gőgjét.

Swift regénye így a klasszikus utazási kalandokon túl egy mélyebb, filozofikus üzenetet is hordoz, amely folyamatosan kihívja az olvasót az értékek és döntések újragondolására.

Jonathan Swift „Gulliver utazásai” című művének közlésmódja nagyrészt a hagyományos epika keretein belül mozog, ahol a dialógusok nem bontakoznak ki teljesen, és a szereplők beszédei gyakran függő beszédként olvadnak bele Gulliver mondataiba. Minden eseményt és történetet a címszereplő, Gulliver mesél el, ami különös jelentőséget kap olyan helyzetekben, ahol a hős véleményének torzulása érzékelhető az olvasó számára, például amikor Angliát vakon magasztalja.

Swift gyakran folyamodik a nyíltabb gúny eszközeihez, amely a korban népszerű publicisztikai műfaj, a pamflet kifejeződése is. Swift további gúnyiratokat is írt, mint például a „Hordómese” és „A könyvek csatája”. Ezek a művek erősítik „Gulliver utazásai” satirikus hangvételét, amely az utópisztikus és ellenutópiás művek hosszú sorát nyitotta meg. A magyar irodalomban Karinthy Frigyes kisregényei, mint a „Capillária” és „Utazás Faremidóba”, melyeket Gulliver ötödik, illetve hatodik utazásaként ismerhetünk, míg a világirodalomban Aldous Huxley „Szép új világ” című könyve követi ezt a vonalat.

Az idézeteket Szentkuthy Miklós fordításában közöltük, amely tovább erősíti a mű irodalmi értékét és mélyreható hatását a kritikai gondolkodás és társadalmi reflexió területén.