Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek olvasónapló

Márai Sándor 1942-ben megjelent regénye, A gyertyák csonkig égnek, a barátság, hűség és árulás összetett témáit feszegeti rendkívüli élességgel és stilisztikai gazdagsággal. A mű, amely az író kifinomult stílusművészetének kiemelkedő példája, két régi barát évtizedek után történő újratalálkozását meséli el.

Az éjszakát végigbeszélve fokozatosan kibontakozik előttünk a múlt, amely során az egyik fél árulása és az azt követő tragikus események súlyos erkölcsi kérdéseket vetnek fel. A regény által felvetett kérdések a hagyományos értékrend széthullására is rávilágítanak, megkérdőjelezve a világrend és az emberi kapcsolatok stabilitását.

Szereplők:

Konrád
Henrik
Krisztina
Nini
Vadász

Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek olvasónapló

1940. augusztus 14-én Henrik tábornok, aki már évek óta visszavonultan él, értesülésre kap egy váratlan hírt: egykori, 41 éve nem látott barátja, Konrád a közeli városban tartózkodik. Ennek kapcsán Henrik meghívást küld Konrádnak, hogy látogasson el hozzá vacsorára kastélyába.

Az előkészületek során a tábornok felkéri Nini dajkáját, aki immár 91 éves, hogy rendezze be a régóta nem használt kastélyszárnyat az esti fogadásra.

A nap folyamán Henrik a kastélyban különböző tárgyakat nézegetve eleveníti fel gyermek- és ifjúkorának emlékeit. Emlékezésében szerepel francia származású anyja és zongorajátéka, valamint az az életveszélyes nyaralás, amit Franciaországban töltöttek együtt.

Apja, aki a bécsi nemesi testőrség századosaként és híres vadászként is tevékenykedett, szintén megjelenik gondolataiban. Henrik elmereng azon időkön, amikor Bécsbe küldték a tisztképzőbe, ahol megismerkedett a szegény, lengyel származású Konráddal, és hogyan váltak ők a legjobb barátokká.

A múltidézés jegyében zajlott le a vacsora Henrik tábornok és régi barátja, Konrád találkozóján, amely este nyolc órakor kezdődött a tábornok kastélyában. Az asztal és a terem berendezése, valamint az asztali díszek és az ételek is hűen tükrözték azt a környezetet, amely 41 évvel és 43 nappal ezelőtti utolsó közös vacsorájuk során fogadta őket, csupán egy szék maradt üresen.

Az est folyamán heves vihar kerekedett, amelynek következtében a villámcsapás a város, így a kastély elektromos ellátását is megrongálta. Emiatt a két úr gyertyafény mellett folytatta megbeszélésüket egy külön szobában.

A kastélyban zajló gyertyafényes vacsorán Henrik tábornok és Konrád úr az elmúlt évtizedek történéseit elemezték. Konrád beszámolt arról, hogy ez idő alatt a trópusokon, Szingapúrban és Londonban élt, ahol állampolgárságot is szerzett. A tábornok egy hosszú monológba kezdett, amelyben kifejtette gondolatait a barátságról és a vadászatról, majd rávezetett az est fő témájára.

Felfedte, hogy tudja: barátja 1899-ben megpróbálta őt megölni egy vadászaton, majd az esemény után azonnal kilépett a seregből és elmenekült. A tábornok továbbá elárulta, hogy azon a napon rájött, Konrád viszonyt folytatott a feleségével, Krisztinával. Az asszony haláláig, nyolc éven keresztül kerülte Krisztinát, és többé nem is beszélt vele. Henrik hosszas töprengés után azt is elmondta, hogy az est folyamán csupán két kérdést kíván feltenni Konrádnak.

Henrik tábornok a gyertyafényes estén részletesen kifejtette, hogy az események már a kezdetektől fogva előre voltak kódolva. Kiemelte, hogy közöttük jelentős vagyoni és szellemi különbségek voltak, amelyeket még az ő apja is megjegyzett, mondván, hogy ők ketten nagyon különbözőek. Ennek ellenére Henrik apja mindvégig támogatta a barátságukat.

Konrádot pedig mindig jobban vonzotta a zene, mint a katonaság; érdekesség, hogy Chopin volt az egyik rokona. A tábornok hozzátette, hogy Konrád a látogatásaik során gyakran talált közös hangot a tábornok anyjával is. Henrik beszélt arról is, hogyan ismerkedett meg Konrád és Krisztina, a későbbi felesége, már jóval azelőtt, hogy összeházasodtak volna. Végül kitért arra is, hogy felesége naplója nyomán fedezte fel a Krisztina és Konrád közötti kapcsolat jeleit, amelyeket csak hosszú idő után sikerült teljesen megértenie.

Henrik tábornok a vacsora során beismerte, hogy ő sem volt ideális társ Krisztinának és Konrádnak; túlságosan gazdag és gőgös volt, ami már kezdetektől fogva problémásá tette kapcsolatukat, hasonlóan ahhoz, ahogy korábban szülei között is feszültségek voltak.

Henrik különös elégtételt lelt abban a tudatban, hogy Krisztina halálos ágyán végül őt, a férjét kérte maga mellé, és nem a szeretőjét. Ezt az információt megosztani vendégével számára különösen fontos volt. Az est folyamán Henrik végre feltehette azt a kérdést, amely évtizedek óta foglalkoztatta: vajon Krisztina tudott-e arról, hogy szeretője meg akarja ölni a férjét?

Amikor Henrik tábornok felvetette a kérdést, hogy vajon készen állnak-e az igazságra Krisztina lepecsételt naplójából, Konrád nem volt hajlandó válaszolni. Henrik ezután rákérdezett, hogy Konrád nem akarja, vagy nem meri elolvasni a naplót, amely Krisztina halála előtti gondolatait tartalmazza róluk. Mivel erre sem érkezett válasz, Henrik a beszélgetés végén, a gyertyák leégésekor, a naplót a tűzbe dobta. A hosszú éjszakai beszélgetés után, amikor már hajnalodott, a vendég búcsút intett és visszatért a városba.

Konrád távozása után Nini, a tábornok hűséges alkalmazottja, engedélyt kapott arra, hogy Krisztina portréját visszahelyezze a kastély többi arcképe közé.

Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek olvasónapló