Szilágyi István: Kő hull apadó kútba olvasónapló * Olvasónaplóm

Ez a regény egy szokatlan hangszerelésű, többszörös jelentésrétegeket hordozó, metaforikus mű. Központjában a régi céhes életmód, szokásrend és lakóinak lelki világa áll, amit Jajdon városa testesít meg, mely neve is metaforikus jellegű, a benne élő küzdő, szenvedő emberekkel együtt.

Műfaját tekintve ez a regény többféle: történelmi, társadalmi, lélektani és tudatregény, valamint parabolikus elemeket is tartalmaz. A mű időkezelése Faulkneréhez, Joyce-hoz és Proust-hoz hasonló: az idő szabdalása által a múlt a jelen részévé válik. Szendy Ilka emlékei nem kapcsolódnak össze időben, az idősíkok felszabdaltak és újraépítettek. A kronológiai sorrendet megszakítások törik meg, amelyeket Ilka monológjai szakítanak meg, ezek dőlt betűkkel vannak jelölve.

A két fő idősík közötti nézőpontváltás történik, ez egyfajta ingázást jelent. Az egyik nézőpont külső, a másik Ilkára fókuszál. Ilka az egyik idősíkból a másikba lép át, de mindig a jelenben éli meg életének tragédiáit és tudatának bomlását.

Ilka múltja a jelenben is jelen van, ám ez a jelen múlttal van telítve. A visszatérő motívumok közé tartozik az idővel kapcsolatos elemek, mint a fejedelem képe, ami 200 évvel tágítja az időt, a kőhordás, a víz és az ártézi kút, ami a múltat és a jövőt összeköti.

A párbeszédek és az írói kommentárok jelen időt igényelnének, de Szilágyi nem jelöli a dialógusokat, így azok átmehetnek a múltba is. A dialógusok a fiktív nézőpontba illeszkednek, összekötő elemként szolgálnak a múlt és a jelen között. Ilka beszélget a fejedelemmel és a malacokkal.

Az egész tragédia egy egzisztenciális súlyt hordoz: a kiváltságtudat és a tragédia elkerülhetetlensége dominál.

Szilágyi István: Kő hull apadó kútba olvasónapló

Szendy Ilka, aki céhmesteri-kurtanemesi családból származik és tímármesterséget űző lányként él, megöli háromgyerekes szeretőjét, Gönczi Dénes napszámost, aki az ő birtokán dolgozik és gondozza a szőlőjét, gazdaságát. A kapcsolatot maga a varróleány-úrnő kezdeményezi, mivel a fiatalember magától nem mer, vagy képtelen ezt megtenni.

Ilka apja már a történet elején elhunyt, csupán figuratív szereplőként jelenik meg. Az anyja súlyosan beteg, ágyhoz kötött, és amikor meghal, Ilka érzelemmentesen temeti el, annak ellenére, hogy még az éjszaka folyamán, anyja halála előtt, szeretkezik Gönczi Dénessel. Ilka nem kapaszkodott szüleihez, és bár apja lett volna anyagi lehetősége a taníttatására, nem tette meg, amiért Ilka különösen haragszik rájuk. Szülei halála után ő lesz az egyedüli örököse a jelentős vagyonnak.

Az egyetlen örömét Gönczi Dénes jelenti számára, akit gyakran keres fel, hogy együtt lehessenek. Talán ezért is öli meg, amikor megtudja, hogy szeretője Amerikába készül vándorolni, attól félve, hogy elveszíti őt. Közben bevonja a férje feleségét is a ház körüli munkákba, és kihasználja a nő segítőkészségét, noha fizeti is érte. A nő és férje nagyon becsületesnek gondolják Ilkát, aki segítő szándékkal közeledik feléjük. A történet körülbelül másfél év alatt zajlik le, de a regény ennél jóval szélesebb időintervallumot ölel fel.

Az emlékek révén a múlt a jelenbe emelkedik, így az idő válik a történet főszereplőjévé. A regény nem az időben játszódik, hanem az idő játszik a cselekménnyel. A váltakozó idősíkokon keresztül bontakozik ki a történet, amit az író-narrátor összefon.

A történések többszörös jelképekké válnak, és a motívumok ismétlődései erősítik meg a cselekmény elemeit (például Rákóczi fényképének megelevenedése – Ilka szinte kedvesként tekint rá). Ilka sorsa már konfirmációja után megpecsételődik, amikor egy légátus sétára hívja és magáévá teszi, és ezt követően a lány már csak a soha vissza nem térő fiatalemberre vár.

A regényszerkezetben és az időproblémában központi szerepet játszik a kétközpontú jelképrendszer: a fejedelem képe és a kút. A fejedelemkép többrétegű szimbólumként funkcionál: hol Ilka társaként, hol lelkiismereteként, időnként a múló idő, máskor az erkölcsi nagyság jelképeként.

Már a regény kezdetén megjelenik a fejedelem képe, ami a konkrét időtől a múlt időtlenségébe csúszik vissza. A múlt és a jelen kettészakadását a „többé nem” kifejezés jelzi, utalva az időből való kizáródásra: „Mert többé nem volt ki lovát kantárszáron fogva Jajdonba elvezesse a hét emberöltővel későbbi jelenbe”.

A fejedelem alakja az értékek és a pusztulás jelképeként is megjelenik („fekete meg piros lovak vontatták a gyászhintót” – a fecskék az ártatlanságot szimbolizálják), illetve a gyászmenet (a közösség) a haláltánc látomásai révén az egyetemes veszteséget jelöli (az anyag emésztett temetési menetet). A fejedelem alakja nem csak a szereplők, főként a főszereplő tudatában jelenik meg, hanem a regény konkrét tárgyi elemeiként is. Magának a képnek is megvan a maga ideje.

Szendy Ilka a fejedelem alakja által menekül vissza a történelem, az értékes idők világába. Az önálló jelen groteszk, mivel a fejedelem helyét csakis Gönczi Dénes tölthette be Ilka életében.

A kút, ahová Ilka Dénest dobja, a hagyományos idő szimbóluma, a világok közötti átjárás jelképe (József és testvérei – népmesék). A kőhordás vezeklés funkciót tölt be, és a bűn nyomának eltüntetésére szolgál. Megsemmisíti a kutat, önmagát és az időt.

Faggyas, a tímárműhelyből kiutasított és koldussá vált szolga felfedezi a titkot. Amint Mari, a felesége is mutatja, kezd érdeklődni. A rendtől és másik két kivándorló levélből értesül, hogy Dénes nem ment ki velük Amerikába. Ilka elszólja magát, hogy Dénes nála volt utoljára, ezért a falubeliekkel együtt már nem hajlandók segíteni Ilkának, sőt elkezdik keresni Dénest.

A felhízlalt malacok Dénest helyettesítik Ilka számára, jelképesen töltött káposztát ad nekik (Odüsszeusz-Kirké motívum). A jelképek időt hordoznak, a kezdetben kisméretű malacok a regény végére időtlenné, szörnyetegekké, kozmikus méretűvé nőnek, fenyegetve Jajdont. Ilka egyetlen hűséges ismerőse a nagybátyja marad, aki vasárnaponként meglátogatja, de Ilka elűzi magától, mert egyszer megcsókolja.

Végül az öreg szolga (aki a bérét kéri, Ilka pedig visszautasítja a pénzkiadást) egy hasábfával agyonüti, ezzel beteljesítve Ilka végzetét. A nagybátyja az események után jelenik meg, felkészíti Faggyast a jelentkezésre, segítőkészen, mintha megértené az öreg félelmét.

A regény címe összefügg minden rétegével. Formailag beleépül az eseményekbe, összefoglalva a regény értékviszonyait (zuhogó kőpillanatok). Kő a szíven, kő a kútban.