William Golding: A legyek ura elemzés * Olvasónaplóm

Szereplők:

William Golding: A legyek ura olvasónapló

Ralph,
Röfi,
Jack,
Simon,
Roger
és egy ikerpár, Sam és Eric

Az irodalmi műfajok között kiemelkedik a szigetregény, amelynek első jelentős képviselője Daniel Defoe Robinson Crusoe című műve volt. A XIX. század közepétől kezdve egyre több gyermekhőssel díszített világsikerű alkotás látott napvilágot. Ezekben a romantikus kalandregényekben a felnőttektől távol eső fiatalok fényes győzelmet aratnak a civilizálatlan természeti környezet felett, legyőzve az ősi erőket és a természetet.

Az ilyen történetek inspiráló példák arra, hogyan állhatnak helyt a gyerekek, bemutatva az emberi képességek és lehetőségek széles skáláját, valamint a civilizáció terjedését és megújulását (Ballantyne: Korallsziget, 1857; Stevenson: A kincses sziget, 1883; Jules Verne művei stb.).

A gyermekszereplős szigetregények gyakran ugyanazokat a témákat járják körül: hogyan alakulnak ki viselkedési minták és kapcsolatrendszerek a gyermekcsoportokban, milyen közösségek jönnek létre, és milyen szabályok szerint működnek? Milyen eszközöket és tudást hoznak magukkal, amelyekre támaszkodnak vagy amelyeken túllépnek? Milyen természeti és társadalmi jelenségekkel szembesülnek, és hogyan képesek ezeket leküzdeni? Milyen gondolkodásmódok irányítják cselekedeteiket?

A századforduló és az első világháború után új kérdések merültek fel: vajon a fiatalabb generációk képesek-e megmenteni a válságba jutott modern kultúrát? Megtalálható-e a remény a legkisebbekben, vagy az emberi természetben mindig ott lapulnak a barbár erők?

William Golding: A legyek ura elemzés

William Golding „A legyek ura” című regényében egy csoport gyermek (6-12 éves fiúk) szigetre vetődik, ami a tengeren egy lakatlan korallszirtként jelenik meg. A regényből kiderül, hogy a háború dúl a külvilágban, hiszen a gyerekek szállítására használt repülőtér röviddel a gépük felszállása után atomtámadás vagy más katasztrófa áldozatává válik. A történet során a fiúk egy halott ejtőernyőst találnak, akinek látványa mélyen befolyásolja gyermeki hiedelemvilágukat. A mű dramatikus végjelenetében egy felnőtt megmentő érkezik, aki egyenruhában és revolverrel a kezében magasodik a földön fekvő Ralph fölé. A megmentő szavai („Remélem, senkit sem öltetek meg”) súlyos élettapasztalatokat tükröznek. A háttérben egy matróz géppisztollyal áll a csónak tatján.

William Golding: A legyek ura elemzés

Milyen világot építhettek fel ezek a fiúk?
Az új környezetben a fiúk szinte ösztönösen, neveltetésükön és a demokratikus értékeken alapulva kezdenek egy közösséget formálni, ami mind kezdeti beidegződéseiken, mind a legérettebbek tudatos törekvésein nyugszik. Egy külön csoportot képez a kórus, amely vasfegyelmet hoz magával, még a legnagyobb hőségben sem vetkőznek meg köpenyeiktől.

Egy természetes vezetőként Ralph válik a csoport vezéralakjává, aki mint az egyik legidősebb és fizikailag is kiemelkedő személyiség, határozottsággal és céltudatossággal irányít, miközben felelősséget is vállal társaiért. Röfi gyakorlatiassága és szellemi érettsége az első időszakban rendkívül értékes, bár később kövérsége miatt gyakran válik gúnyolódás tárgyává.

Demokratikus törekvéseikkel ellentétben agresszív ösztönök is megjelennek, amelyeket hatalomvágy táplál. Jack Merridew, a korábbi kórusvezető, nehezen viseli, hogy elveszítette vezető pozícióját. Őrjítő izgalmak és a hús ígérete hajtják; az első brutalitás kitörései még fékezve vannak az erkölcsi önkontroll által. A késsel való lesújtás gondolata még visszariasztja, és a kés végül egy fatörzsbe vágódik.

A harmadik jelentős tényező, ami a fiúkat befolyásolja, a szorongás. Az otthonuk elvesztése és a kiszolgáltatottság miatt a kicsik között eluralkodik a félelem, amely éjszakánként, alvás közben válik igazán nyomasztóvá; álmukban beszélnek, sikoltoznak. Az a védelmező erő, amit otthonukban természetesnek éreztek, itt, az alig néhány évvel idősebb fiúk által vezetett csoportban hiányzik. Nincs meg az a biztonságot adó, felettes erő, amely kordában tartaná a belső indulatokat, hangulatokat és érzelmeket.

A demokrácia kezdeti gyengesége, a növekvő agresszivitás és hatalomvágy, valamint a szorongás együttesen anarchiához vezetnek, amelynek legjellemzőbb megnyilvánulásai a céltalanság és a gátlások elvesztése. A kisebbek naphosszat homokban játszanak, míg Roger és Maurice átlépnek egy jelentős határt, szétrombolják a homokvárat és Roger dobálja a kis Henryt.

Az író itt eltér a korábbi tárgyilagos elbeszélői stílustól, értékelő, értelmező megjegyzésekkel figyelmeztet: a guggoló gyermek körül korábban a szülők, az iskola, a rendőrök és a törvény védelmező kört alkottak. Roger karját egy olyan civilizáció szabályozta, amely már maga is romokban hevert. A gátak átszakadása csak idő kérdése volt, és a nyílt erőszak hamarosan eluralkodik. A vadulás folyamata később Roger viselkedésében válik a legélesebben láthatóvá; ő válik Jack alvezérévé és indítja útjára azt a végzetes szikladarabot, amely végül halálra zúzza Röfit.

Az apróságok megmagyarázhatatlan rettegése konkrét célt keres, és a kis Phil úgy véli, hogy valami mozog a fák között, amit fantáziája óriási kígyónak lát, vagy talán az ejtőernyőt? A mű kulcsmondata szerint „van itt valami szörny”. Ez a kollektív képzet egy valóságfölötti lényt ölt, amelyben a vallás, animizmus, mágia és totemizmus elemei jelennek meg, bár a fiúk alig beszélnek róla.

A demokrácia és az erőszak, hatalomvágy, valamint a félelmek okozta belső rendbontás közti konfliktus mögött szellemi-ideológiai motívumok is meghúzódnak. A nacionalizmus mint belső gyengítő erő is megjelenik: „Angolok vagyunk, az angol meg mindenben az első, tehát vigyáznunk kell arra, hogy csak helyes és jó dolgokat csináljunk” – mondja Jack, ami nem véletlenül hangzik el pont tőle. A felelősségtudat is káros irányt vehet, ha önhittség és nemzeti gőg társul hozzá.

Röfi a racionalitás, a gyakorlatiasság és az emberség szószólója. Gyermekes hangon jegyzi meg: „Az élet ma tudományos.” Testalkata és sorsa különcsé és koraéretté teszi, így hamar felismeri, hogy nem ő lesz a vezető, de tanácsadóként Ralph mellett marad. Társaira kedves lenézéssel tekint: „mint a gyerekek”.

Néha kevés szóval is a lényegre világít: „nincs mitől félni, hacsak az emberektől nem.” Vagy: „Mi jobb: kifestett, ostoba vadakat játszani, vagy értelmesnek lenni, mint Ralph?” Az idegenkedése Jacktől idővel rettegéssé súlyosbodik, amit előérzet is előrevetít. Az emberséget képviselő Röfi az egyre gátlástalanabbá váló erőszakkal szemben védtelen; szemüvegétől megfosztva már a biztos halál tudatában él, brutális meggyilkolása pedig a mű feszültségének csúcspontját képezi.

Simon, aki a kórus tagja, ugyanakkor külön úton jár, a humánum és a demokrácia mártírjaként jelenik meg. Érzékenysége a természeti szépségek iránt különleges, gazdag képzelőereje révén gyertyabimbókat lát, amelyek illata az éjszaka mélyére száll. Ez a metaforikus látásmód kulcsfontosságú az egész regény stílusában, és megegyezik az íróéval. Simon a természet gazdagságától lenyűgözve, mélyen átélt élményei révén transzcendens állapotba kerül, és ő is alapvető felismeréseket fogalmaz meg: „lehet, hogy azért mégis él, itt egy állat, talán bennünk van”.

A konfliktus az értelem, a felelősségérzet és az emberiesség, valamint az ösztönök és a vágyak nyers kiélése között fokozódik. Kezdetben a gyerekek a törvényes rend kiépítése és a hazatérés lehetőségének fenntartása felé mozdulnak el, miközben Jack még anarchisztikus törekvéseivel külön utat jár. Azonban hamarosan a mérleg nyelve az állat és ember leigázása, a természet pusztítása és a hatalmaskodás felé billen. Ekkor már Ralph marad egyedül – közvetlen és halálos fenyegetésben.

A vadászok oldalára billenő küzdelmet az étel, a hús elengedhetetlen szükséglete dönti el. Az éhség parancsa ellenállhatatlan erőket szabadít fel. A csoportban gyorsan kialakított munkamegosztás néhány napon belül felborul, az állatok elejtésének kényszere brutalitást szül. A civilizáció és a demokrácia szintjéről így egy elkerülhetetlen elvadulási folyamat indul el, ami a józan eszet és a felelősségérzetet elsöpri. A cselekménysor ebben a fényben egyfajta visszafejlődési folyamatként értelmezhető, a kultúra leépülése és a modern civilizációtól a történelem előtti idők felé való visszatérés.

A regényben a tárgyak és helyszínek mélyebb jelentéssel bírnak. A sziget maga a civilizálatlan természetet szimbolizálja, végtelen gazdagságával, próbatételek színhelyéül és bezártságként is funkcionál. A kagyló az ősi, élő természet jelképe, egyben a bezártság és a tökéletesség szimbóluma is, varázslatos hangjával mintha még többet sugallna; a gyerekek a közösségi élet eszközeként és szimbólumaként is használják.

Az „állat” egyrészt a vadászat célpontja, másrészt a félelem megtestesülése, amihez fokozatosan totemisztikus képzetek társulnak. A „kunyhó” a bensőséges létformát jelzi, ellentétben a „kő”-várral, ami az őskort idézi meg. A „szemüveg” többletjelentései közé tartozik a könyvkultúra és a kulturális hagyományok jelzése, de Röfi szemüvegének segítségével a gyerekek a létfontosságú „tűzhöz” is jutnak; ez is alapmotívum.

Az első órákban bekövetkező tűzvész a gondatlanság következménye, és előre vetíti a tragikus véget, amikor az indulatok eluralkodása miatt az egész sziget lángokba borul. A „füst” eleinte a hazatérési szándékot és felelősségtudatot jelzi, majd a sziget teljes pusztulásának szimbóluma lesz. A „szemüveg” ellentétei a vadak oldalán a „kifestett arc”, a bicska, a kés, és a kihegyezett bot, a lándzsa.

A tenger kettős szerepet tölt be: óv és korlátoz, elválaszt a külvilágtól és befogadja az áldozatokat (Simont és Röfit, valamint az ejtőernyőst). A törvény kulcsszóként jelenik meg, Ralph és Jack ellentétes hozzáállását tükrözve: „Nincs egyebünk, csak a törvényeink!” – mondja Ralph, míg Jack ellenvet: „Fütyülök a törvényekre! Erősek vagyunk, vadászok vagyunk”. A szinonimák is többletjelentéssel bírnak: Ralph „vezérként”, Jack „főnökként” tűnik fel.

A regény vizuális elemei nem csupán költőiséget adnak a műnek, hanem ezek révén bontakozik ki az ember és természet közötti összeköttetés, amely az egész alkotás metaforikus vázát is meghatározza. E tárgyi elemek egy-egy karakter sajátosságait is tükrözik és kifejezik, például Ralph kapcsolódik a kagylóhoz és az őrtűzhöz, Jack a késsel és a kihegyezett bottal, Röfi a szemüveggel és a malaccal, Simon pedig a pillangóval áll szimbolikus összefüggésben.

Az elvadulás fokozatait a vadászrituálék változatai is szemléltetik. Ezek a szertartások a mágikus nézőpont dominanciáját, a racionalitás fokozatos eltűnését és a hordaszellem diadalát is jelzik. Az első versváltozat elhangzásakor, amikor Robert a vad szerepében van, a vadászélmény egy mágikus rituálévá válik, de a vészjósló momentumokat végül a józanság felülemelkedése zárja le.

Később, amikor Simont körbeveszik, a mágikus pszichózis már elbódítja az egyéni tudatokat, csupán a hordatudat és az agresszív ösztönök működnek, a vadászok közül senki sem ismeri fel, hogy egy társukat ölik meg. Golding itt a csoport nézőpontjából ír: „Az állat a kör közepén térdelt.” A mágikus tudat minden feletti hatalmat gyakorol: legyőzi a félelmet, a kísérteties időjárás rendkívüli élményét, a sötétséget, a tánc és ének extázisát is.

Mindeközben Simon egy kulcsfontosságú felismeréssel rohan le a hegyről a társai közé, de a folyamat ekkor már megfordíthatatlan. Egy rettenetes, személytelen hatalom veszi át az uralmat a szigeten.

A karakterek motivációja alaposan kidolgozott William Golding „A legyek ura” című regényében, ahol minden szereplő viselkedésének hátterét megismerhetjük. Bár a negatív jellemek kevésbé bonyolultak, az író nem ábrázol egyértelműen pozitív hőst. Ralph, aki a hősiesség és az értékek megőrzése jegyében harcol, szintén nem hibátlan karakter. Ő is részt vesz Röfi gúnyolásában és őt is érintik az agresszív ösztönök. Alapvető felismeréseit nagyrészt másoktól, elsősorban Röfitől és Simontól veszi át, akik bár a legérzékenyebbek és legfogékonyabbak, fizikailag kevésbé életképesek – Röfi asztmás, Simon epilepsziás.

A regény világossá teszi, hogy sem a lelkiismeretes magatartás, sem a humánus hozzáállás, sem a lelki gazdagság, sem a pozitív tényezők összefogása nem képes megállítani a civilizáció válságát. „A legyek ura” tükrözi az alig egy évtizeddel korábban véget ért második világháború okozta döbbenetet is. A regényben a megmenekülés csak „deus ex machina” jellegű megoldással lehetséges, művének végső kicsengése pedig pesszimisztikus, felkavaró és keserű.

Golding műve művészi fegyelemmel rendezett, világos szerkezetű alkotás. Áttetsző cselekménye mögött allegorikus-szimbolikus utalások, keresztény és mitológiai vonatkozások bújnak meg. A címadó „legyek ura” kifejezés a héber „Belzebub” név fordítása, az ördög bibliai nevéé. Az emberiség történetének lehetséges iránya itt a rossz szellem hatalomra jutása, a bűn, a testvérgyilkosság dominanciáját vetíti előre.

William Golding, a Nobel-díjas angol író többi művében is az ösztönvilág és az intellektus közti konfliktust, az egyén és közösség kapcsolatrendszerét elemzi, hőseinek különleges helyzetekben való viszontagságain keresztül.

William Golding: A legyek ura olvasónapló