Závada Pál: Természetes fény olvasónapló * Olvasónaplóm 2025

Závada Pál 1954. december 14-én született Tótkomlóson. József Attila-díjas (1998) és Kossuth-díjas (2005) magyar író, szerkesztő és szociológus. 1990 és 1994 között a Hiány című folyóirat szerkesztőjeként dolgozott, majd 1990-től egészen a lap 2014-es megszűnéséig a Holmi szerkesztőségét vezette. 2009 óta a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Első jelentős műve a 1986-ban megjelent Kulákprés című szociográfia volt, amely nagy visszhangot keltett. Első ismert regénye, a Mielőtt elsötétül 1996-ban látott napvilágot, majd egy évvel később, 1997-ben jelent meg a széles körben elismert Jadviga párnája. 2002-ben a Milota című regényével gazdagította életművét.

Závada Pál: Természetes fény olvasónapló

Kedvelem Závada Pál műveit, és most ismét szülőföldjéről, Tótkomlósról és környékéről írt, ahogy azt korábban már többször tette. Ezúttal egy talán kimeríthetetlen témát dolgozott fel: egy szlovákok lakta magyar falu apró közössége hogyan éli át a történelem nagy viharában az eseményeket. A településen szlovákok, magyarok és zsidók élnek, és mindannyian másként élték meg a viharos éveket. Závada döbbenetes történelmi eseményeket idéz fel, amelyeket szívesen elfelejtenénk, vagy meg sem történtek volna – ám ez már nem lehetséges.

A könyv nehéz olvasmány, nemcsak terjedelme és súlya miatt, hanem gazdag, tartalmas képanyaga is indokolja, hogy kézbe vegyük. A mély tartalom emeli ki igazán a művet, amely izgalmas és olvasmányos látlelet az elmúlt időkről, melyek remélhetőleg nem ismétlődnek meg. A mű megrázó erejét fokozza, hogy a szerző szülővárosa is szerepel a környékbeli helyszínek között. Érdekes betekintést nyújt az akkori életbe, a Pagerről, a moziházról és a makói forgatag színességéről. Az egykori mozigépész személyét is ismerem, és a Maros híd bombázásáról, valamint a felszabadulásról származó családi történetek újra felidéződtek olvasás közben.

A remek stílusnak és kiváló részletgazdag leírásoknak köszönhetően sokszor szinte fájdalmasan éreztem magam a történetben. A gazdag fényképmelléklet pedig jelentősen emeli a mű értékét: percekig ültem egy-egy kép fölött, bámultam az egykor éltek arcát, ruházatát, próbáltam megfejteni örömüket, átélni bánatukat. A szomorúságot átszőtte a remény, és a pillanat varázsa által adott boldogság. Az élet küzdött, túl akarta élni a megélt borzalmakat, és felejteni is vágyott.

A könyv hiteles és monumentális történelmi tabló, amely a háború fényképes dokumentumait, valamint a katonaként jelen lévők visszaemlékezéseit ügyesen ötvözi a meseszövettel. Engem teljesen magával ragadott.

Biztosan monumentális vállalkozás volt ezt a könyvet létrehozni. A 622 oldalas kötet nem könnyű olvasmány, nem való utazáshoz vagy esti, rövid szakaszokban történő böngészéshez. Závada nyugodt, bölcs mondataiban érezni mindazt, ami a háttérben áll. Lehet, hogy nem tökéletes — valószínűleg nem is lehet az —, mégis rendkívül fontos műről van szó. Érdemes elolvasni, és átélni a múlt fájdalmát.

Az írás igazi, hús-vér emberekről szól, akik kiszolgáltatott helyzetben élték mindennapjaikat, és keresték a boldogságot, egy jobb, békésebb élet reményében. A könyv szereplői a háború viszontagságaitól megkínzott emberek: kényszermunkára hurcoltak, hadseregbe besorozottak, dezertálók, bujdosók, áldozatok és tettesek — mindannyian hétköznapi emberek, akik akkor és ott nem tudták megállítani a történelem forgatagát. Éppen ezért fontos, hogy emlékezzünk rájuk, és soha ne felejtsük el történetüket.

Biztosan minden olvasónak vannak családi legendái, amelyek beleillenek ebbe a tablóba. Számomra ez a könyv a tavalyi év legfontosabb olvasmánya, vitathatatlanul meghatározó mű.