Katona József: Bánk bán elemzés * Olvasónaplóm 2024

Szereplők

II. Endre, magyarok királya

Gertrudis, királyné
Béla, Endre, Mária – kisgyermekeik
Ottó, Berchtoldnak, a merániai hercegnek a fia, Gertrudisnak testvéröccse
Bánk bán, Magyarország nagyura
Melinda, a felesége
Soma, fiacskájok
Mikhál bán, Simon bán – Melinda bátyjai
Egy zászlósúr
Petur bán, bihari főispán
Myska bán, a királyfiak nevelője
Solom mester, ennek fia
Bendeleiben Izidóra, türingiai leány
Egy udvornik
Biberach (Ottó embere), egy lézengő ritter [lovag]
Tiborc, paraszt, „hűséges szolga”
Zászlósurak, Vendégek, Udvornikok, Udvari asszonyok, Ritterek, Békétlenek; Katonák, Jobbágyok

Katona József: Bánk bán elemzés

Az első változatát Katona József (1791-1830) készítette a kolozsvári Erdélyi Múzeum által 1814-ben kiírt drámapályázatra. A mű négy évnyi átdolgozás után nyerte el végleges formáját, majd 1821-ben jelent meg nyomtatásban, és 1833-ban tartották meg az ősbemutatóját Kassán.

A dráma szerteágazó témákat ölel fel, beleértve a politikai és személyes konfliktusokat, valamint a lelkiismereti válságok ábrázolását. A színpadi események középpontjában az idegen hatalom élősködése áll, amely szemben áll a válságos helyzetekből fakadó lehetséges magatartásformák és személyes tragédiák soraival. Ezek a konfliktusok a főszereplők becsületének és önbecsülésének megkérdőjelezésével is kapcsolatban állnak.

A darab első felvonásában bontakozik ki a drámai helyzet, ahol az alapmotívumok és az emberi jellemek, törekvések rajzolódnak fel. II. Endre király Galíciában hadjáratot vezet, miközben a nádor, Bánk a királynő utasítására az országot járja. A király és a nádor távollétében a királyi palota a merániaiak és a királyhű magyarok részvételével féktelen mulatozások színterévé válik.

Ottó herceg megpróbálja elcsábítani Bánk feleségét, miközben a sértett magyar főurak visszahúzódnak, és Petur bán összeesküvést szervez. Bánk titokban hazatérve feleségét Ottó társaságában találja, és megtudja, hogy Gertrudis kétszínűen nyilatkozik Ottó udvarlásáról. Biberach porokat ad át Ottónak, hogy segítse terve végrehajtását.

A dráma két főmotívuma Petur szavaiban kristályosodik ki először: „Nagy-nagy, ami fenn forog játékon: a haza és Melinda.” E két fogalom köré szerveződik a cselekmény. Bánk, a nádor, az első felvonás során szembesül az ország valódi állapotával, miután döbbenetes tapasztalatokat gyűjtött az országjárás és a királyi udvar látogatása során.

Melinda karaktere és neve a konfliktusok központi eleme. Petur számára a név csupán jelszót jelent, Gertrudis viszont eszközként használja Melindát Ottó szórakoztatására és esetlegesen Bánk kezének megkötésére.

Az első felvonás végén Bánk monológjában gondolkodik el a helyzet súlyosságán: felfedezi Melinda nehéz helyzetét, Gertrudis megdöbbentő viselkedését és saját korábbi vak hűségét. Világossá válnak előtte a veszélyek, bár a megoldás még rejtve marad. Mint a király helyettese, elszántan törekszik arra, hogy megfeleljen az alattvalók bizalmának és megvédje az államrendet. Mostanra elhatározza, hogy megszabadul elfogultságaitól és családhoz fűződő kötelmeitől, hogy kizárólag a lelkiismeretének engedelmeskedjen, amit isteni sugallatnak tekint. A haza és különösen a becsület ügyét kívánja tisztázni, akár a személyes áldozat árán is.

A dráma folytatódik a második és harmadik felvonással, ahol a feszültség egyre nő, és közeledik a tragikus végkifejlet. Bánk Petur házában képes csitítani az elégedetlen nemesek indulatait, de Biberachtól érkező hírre megdöbbenve tudomást szerez Melindát fenyegető közvetlen veszélyről. A hazasiető Bánk zavaros helyzetet talál, féltékenysége majdnem az őrületig fokozódik. Megátkozza Melindát és gyermekét, és gyanút fog a királyné bűnrészességére.

A dráma negyedik felvonásában éri el csúcspontját a feszültség. Gertrudis tudomást szerez az országszerte érzékelhető elégedetlenségről, de arrogánsan figyelmen kívül hagyja a jeleket. Melindától pedig hidegen megkéri, hogy távozzon az udvartól, mire az érzelmileg megviselt nő tisztán és éles szavakkal szembesíti Gertrudist saját bűneivel.

A kritikus jelenetben Gertrudis kérdéseire Bánk kemény vádakkal válaszol, kijelentve, hogy ő a király távollétében nem a királyné alattvalója, hanem „ura és bírája”. Gertrudis női mivoltára hivatkozva követel tiszteletet, de Bánk válasza a királyné Endre király bizalmára való méltatlanságát emeli ki. Válaszként Gertrudis átkot mond Bánk házasságára és gyermekére.

Bánk azonban még egyszer könyörög Melinda becsületének helyreállításáért, ám csupán gúnyos elutasítást kap válaszul. Ottó megjelenésekor Bánk átkot szór Merániára, majd leszúrja a rátámadó Gertrudist. A felvonás záró eseményeként a zendülők és a palotaőrség összecsapnak, miközben megérkezik a királyi sereg.

Az ötödik felvonásban a tisztesség és a becsület kerül előtérbe. II. Endre Gertrudis ravatalánál gyászával és elfogultságával küzd, miközben szembesül Gertrudis magyar hazát sértő tetteivel. A király becsületét tovább rontja, hogy a merániak, az ő nevét kiáltva, lófarokhoz kötve hurcolják el Peturt és családját. A felvonás végén Petur, utolsó szavaival, megátkozza az „alattomos gyilkost”, ami Bánk becsületének első megkérdőjelezése.

A dráma egy újabb fordulatot vesz, amikor Myska bán és Biberach lovag kijelentik, hogy a királyné ártatlan, amire Solom is elfordul Bánktól. A helyzet tragikussága tovább fokozódik Melinda holttestének behozatalakor, amikor Bánk összeomlik.

Ebben a kritikus pillanatban II. Endre király apja egykori utolsó intelmeire („emberi uralkodásra” intés) emlékezik vissza, átérzi Bánk veszteségét, és belátja, hogy Gertrudis méltán szenvedett bűnhődést a magyar haza ellen elkövetett vétségeiért. A király nem bünteti Bánkot, hanem a dráma lezárásaként a megbékélést támogatja.

A „Bánk bán” értékvilágának magaslatán a becsület áll, mind erkölcsi kötelességtudásként az embertársakkal való kapcsolatokban, mind az emberi morális erények teljességét jelentő abszolút kategóriaként. Ezt a magasztos erényt Bánk törekszik teljes mértékben megtestesíteni, úgy, hogy közben más személyek és népek becsületét is megóvja, miközben saját kötelezettségeit igyekszik maradéktalanul teljesíteni.

Bánk mind a hitvesi, mind a hazafiúi becsületét egyetemes, Istentől eredeztetett lelkiismereti síkra emeli, így akarva megőrizni tisztaságát még az apai-férji vagy politikai-hazafias elfogultság bűnétől is. A királlyal szemben, mint gyarló emberrel, dacol és védi az igazát, de mint Isten földi helytartójával szemben alázatosan fejet hajt.

Isten szavát kívánja meghallani és érvényesíteni, ám mégis megsérti az isteni világrendet, amiért érzi, hogy Isten büntetése jogosan sújtja. A személyes tisztesség a mű egyik alapköve, hiszen annak elvesztése hiteltelenné és cselekvésképtelenné teszi az embert. A középkori magyar főúrnak, mint autonóm erkölcsi személyiségnek, a becsület elvesztése a legnagyobb csapás. Gertrudis számára is fontos a becsület látszata, ezért taszítja el magától unokaöccsét, akit rossz hír ért.

A néző előtt Melinda megvédi tisztességét, de Bánk bűnösnek hiszi őt, ami saját sorstragédiájává válik. Endre király makacsul ragaszkodik felesége ártatlanságának hiedelméhez, mert annak elvetése végzetes tekintélycsorbulást jelentene számára.

Bánk különösen érzékenyen őrzi saját jó hírét, mert nehezített körülmények között kell helytállnia a legkritikusabb helyzetekben. Sejti, hogy a „királyos asszony” Melinda körüli cselszövésekkel a jó hírére tör. Ezért veszíti el teljesen a fejét, amikor Melinda asszonyi tisztessége beszennyeződik, függetlenül attól, hogy mi történt valójában az ominózus éjszakán Ottó és Melinda között. Az utolsó felvonásban pedig elsősorban azért omlik össze, mert felébred benne a jogos önvád: ő volt felelős Melinda meghurcolásáért és haláláért.

Arany János megfigyelése szerint a drámai szereplők három csoportba sorolhatók: Bánk, a királyné és a király köré csoportosuló alakok. A főhős, Bánk, kétségkívül a legösszetettebb és legárnyaltabban ábrázolt karakter.

Bánk világnézete összetett és ellentmondásos. Egyrészt mint a feudális jogokra kényes főúr, másrészt mint felvilágosult filantróp érződik meg személyiségében. Bár megátkozza a gyanúba keveredő Melindát, mély érzelmek és rajongás fűzik hozzá. Kerüli a nyílt erőszakot, és noha a negyedik felvonásban is van nála fegyver, csak Gertrudis végzetes orgyilkosságára reagál használatával.

A társadalmi rétegek különböző szándékait, lehetőségeit és törekvéseit összefogja, artikulálja. Bánk egy magasrendű, reformkori politikai törekvések felé is mutató gazdag eszményvilágot igyekszik szolgálni, bár bonyolult és előremutató eszményei gyakran akadályozzák a reális helyzetértékelésben.

Bánk személyes konfliktusai abból erednek, hogy gyakran ellentétes természetű feladatokat kell ellátnia. Már a történet elején szembesül az istenihez kötődő erkölcsi kötelessége és saját tökéletlensége közötti ellentmondással. Ez a „hamleti” dilemmája Bánknak: nem tudja bizonyossággal megítélni ellenfelei, így Gertrudis és környezetének valódi bűnösségét, szándékait és tetteit nem látja világosan, és nem ismeri fel időben saját pontos teendőit.

Bánk helyzetét tovább nehezíti, hogy a király helyetteseként azokra a problémákra kell megoldást találnia, amelyeket a távollevő király emberi és politikai hibái idéztek elő. Gertrudis szabad kezet kapott férjétől, hogy a meráni dinasztia érdekeit érvényesítse. Nádorként így Bánknak a szabadság és a becsület védelmében kell szembenéznie a királynéval és azzal a hatalmi rendszerrel, amelynek fenntartását a király bízta rá.

Melinda, mint Bánk egyik legközelebbi társa, mindenekelőtt mint férjének biztos támasza tűnik fel a drámában. Jóhiszeműsége és a korabeli nők kiszolgáltatott helyzete miatt válik az események áldozatává. Ottóval szemben érezhető fölénye ellenére Biberach intrikus és gátlástalan mesterkedései bajba sodorják.

Már az első felvonásban kivívja a méltóságát Gertrudissal szemben, önérzetében és tisztaságában felülmúlva a királynőt. A negyedik felvonásban pedig szívbemarkoló vádakat fogalmaz meg Gertrudis felé. Azonban cselekvési lehetősége korlátozott, és asszonyi becsületének elvesztése a személyes megsemmisülést jelenti számára. Bánk élete egyensúlyát Melindában találja meg, és felesége halálával minden támaszát elveszíti, amivel teljes világa összeomlik. Bánk mégis érzi a felelősséget, mert döntési helyzetekben gyakran mellőzte Melindát a haza ügyeivel szemben.

Bánk, a főhős stílusa meghatározó: nyomasztó felelősségtudata és mély belső válságai állandó zaklatottságot okoznak neki, ezért mondatai feszültek és emelkedettek. Katona József a szentimentalizmust meghaladva már a romantika formanyelvét alakítja a drámában, és mint a reformkor eszmevilágának egyik első megfogalmazója, a nemzeti létproblémák úttörője válik ismertté.