Daniel Defoe: Robinson Crusoe olvasónapló * Olvasónaplóm

Daniel Defoe 1719-ben megjelent regénye, a „Robinson Crusoe” egy angol szerző alkotása. Az irodalmi mű epistoláris és didaktikus formában, első személyű elbeszélésben tárja elénk a főszereplő, Robinson Kreutznaer életét, aki hajótörést szenved, és végül huszonnyolc évig él egy Trinidad közelében fekvő szigeten.

A narratíva vélhetően Alexander Selkirk életétől kapott inspirációt, aki négy évet töltött a Más a Tierra nevű Csendes-óceáni szigeten, melyet 1966-ban Robinson Crusoe szigetének neveztek el. Lehetséges, hogy Defoe munkájában ibn Tufajl „Hajj ibn Jakzán” című írása is hatást gyakorolt, ami szintén egy lakatlan szigeten játszódik, továbbá Robert Knox beszámolója is befolyásolhatta, akit 1659-ben ejtett fogságba Ceylon királya.

Daniel Defoe: Robinson Crusoe olvasónapló

A történet főszereplője, Robinson, akinek apja jogi pályára szánta, ellenáll szülei akaratának. Fiatalos vágya a kalandok iránt erősebb: a tenger hívásának enged, apja figyelmeztetése ellenére, aki szerint az ő általuk választott úton az élet csendes és zökkenőmentes. Robinson nem ezt az életet szeretné, de még ő maga sem tudja pontosan, milyet keres. Nem tanult semmilyen mesterséget, és soha nem gondolkodott el komolyan a jövőjén.

Egy barátja rábeszéli az első tengeri útjára, amelyet nem Robinson tervezett. Egy viharba kerülnek, és ő megfogadja, hogy soha többé nem száll hajóra, de a veszély elmúltával hamar elfelejti ezt a fogadalmát. Hamarosan újabb veszélybe kerülnek, ahol már a tisztek is a halálra készülnek. Végül megmenekülnek, de Robinsonnak látnia kell, ahogy a hajójuk elsüllyed. A kapitány szigorúan figyelmezteti, hogy ne szálljon többé hajóra; ez nem az ő útja. Robinson úgy érzi, szégyen lenne hazamenni, mert akkor be kellene ismernie tévedését.

Londonban Robinson egy hajóskapitánnyal barátkozik össze, aki bátorítására elindul vele Guinea partjai felé. Ez az út és vállalkozás sikeres lesz, hiszen 300 font sterlingért adja el az otthonról hozott aranyport. A siker kapzsisággal tölti el. Ekkor már senki sem tudná megállítani. Miután a hajóskapitány barátja elhunyik, Robinson úgy dönt, újra megpróbálja az afrikai utat. Azonban a hajójukat kalózok támadják meg, és a túlélőket foglyul ejtik, majd Szálehbe szállítják.

Robinson a kalózkapitány rabszolgája lesz. Két év múlva, nagy kockázatokat vállalva sikerül megszöknie. Az afrikai partok mentén hajózva nem sejti, mi vár rá a jövőben. Megmenekülését egy portugál hajó kapitányának köszönheti, aki nagylelkűen és becsületesen bánik vele, és semmit sem fogad el cserébe a segítségéért. Brazíliába érkezve a kapitány megvásárolja Robinson rakományának egy részét 220 pezetáért.

Robinson Brazíliában kezdi új életét. Eleinte egy cukornádültetvényen dolgozik, majd hamarosan maga is ültetvényessé válik. A Brazíliában eltöltött négy év alatt jelentős vagyonra tesz szert. Bár teljes biztonságban élhetne, ha beérné azzal, amit elért, nem tud ellenállni ültetvényes ismerősei ajánlatának. Ők azzal a tervvel keresik meg, hogy az állami monopóliumot kijátszva rabszolgákat szerezzenek be saját ültetvényeik számára. Robinson beleegyezik, hogy irányítsa a hajójukat Guinea felé. Az üzlet kiváló lehetőségnek tűnik számára: anyagi befektetés nélkül ugyanannyi rabszolgát kapna a vállalkozás végén, mint társai.

1659.szeptember 1-jén, pontosan nyolc évvel azután, hogy Robinson először hajóra szállt, ismét útnak indult. Egy félelmetes viharba kerültek, amelynek következtében hajójuk a homokban feneklett meg. Csónakkal próbáltak menekülni, de a pusztító viharból Robinson maradt az egyetlen túlélő. A boldogság önkívületi állapotába kergette, amikor rádöbbent, hogy életben maradt, de öröme nem lehetett teljes, mivel társai mind elhunytak. Nem volt ideje sem az örömre, sem az elkeseredésre, mert újra a túlélés nehéz feladatával kellett szembenéznie.

A lakatlan szigeten Robinson gyakorlatias megközelítéssel kezdett el dolgozni, újraalkotva az európai civilizáció alapjait. Minden cselekedete és gondolata pragmatikus volt. A csónak a szárazföldre sodródott, így visszatérhetett a hajóhoz, hogy összegyűjtse a felhasználható tárgyakat.

Elsősorban élelmiszert, szerszámokat és munkához szükséges eszközöket hordott el, így az ácsládát különösen értékesnek találta, mintha hajórakomány aranyat fedezett volna fel. Fegyvereket, lőszert és puskaport is magával vitt. Összesen tizenkétszer ment fel a fedélzetre, hogy minél több használható holmit gyűjtsön össze, tudva, hogy a következő komoly viharban a hajó végleg eltűnik.

Az utolsó alkalommal harminchat font értékű pénzt is talált. Első gondolata az volt, hogy felesleges az értékmentés: „Ó, mire való vagy te? Mit érsz számomra! Még annyit se, hogy a kezem nyújtsam érted.” Azonban rövid gondolkodás után úgy döntött, hogy mégis magával viszi a pénzt. Vászonba csomagolta, és elkezdett tutajt építeni, készülve a jövő kihívásaira.

Robinson az elszigeteltségben való túlélésre készülve magával vitte a megtalált pénzt is, bár a szigeten való berendezkedésének minden részletét alaposan megfontolta. A szigeten talált dolgokat azok használhatósága alapján értékelte, és emberhez méltó lakhelyet hozott létre magának. Egy igazi erődöt épített, amelyet sem ember, sem állat nem tudott megközelíteni.

Helyzetét rendkívüli józansággal és előrelátással mérföldelte fel, és írásban rögzítette a jó és a rossz eseményeket, melyek élete során történtek. A szigeten magányosan élt, mégis úgy szervezte meg a mindennapjait, mintha a társadalom elvárásaihoz kellene alkalmazkodnia. „Rendszeresen beosztottam tennivalóimat, aszerint, hogy mi volt a feladatom,” – így osztotta be napjait Robinson.

Az élet a szigeten megmutatta, hogy a civilizációt a szükségszerűség hívja életre. A puritán erkölcsi normák által vezérelt céltudatos cselekvés eredményei nem maradnak el. Robinson egyszer így tűnődött: „Ha több gabonát vetek, mint amennyit elfogyasztok? Megrothadt volna! Ha több fát vágok le, mint amennyire szükségem van? Ott heverhetne a földön!” Így jutott arra a következtetésre, hogy a világ dolgai csak annyit érnek, amennyire az ember valóban felhasználhatja őket, és még a világ legkapzsibb teremtése is kigyógyulna bűnéből az ő helyzetében.

Robinson élete és lelkivilága jelentős átalakuláson megy keresztül a szigeten töltött évei alatt. Egyre inkább formálja környezetét, miközben szembenéz múltbeli hibáival és a megtisztulás útját a munkában és a vallásban találja meg.

Az új fejezet akkor kezdődik, amikor Robinson felfedezi, hogy a szigetre emberhúst fogyasztó bennszülöttek járnak át hadifoglyokat enni. Robinson, aki ekkor már huszonnégy éve él a szigeten, elhatározza, hogy megszerzi első társát. Amikor a bennszülöttek egyik áldozatát éppen fel akarják áldozni, Robinson megmenti a fiatal férfit. Mivel a találkozásuk pénteken történik, a fiút Pénteknek nevezi el. Fokozatosan sikerül megszelídítenie Pénteket, aki lemond az emberevésről, megtanul angolul, ruhát visel, és szorgalmasan dolgozik.

Négy évvel később Robinsonnak lehetősége nyílik a szabadulásra, amikor egy fellázadt hajó matrózai három embert, köztük a kapitányt és a kormányost, a szigetre tesznek ki. Robinson és társai foglyul ejtik a lázadókat, visszafoglalják a hajót, és a lázadás szervezőit a szigeten hagyják. Robinson átadja nekik a szigeten végzett hosszú és hősies munkájának minden eredményét, és megismerteti őket a szükséges tudnivalókkal.

Robinson hihetetlen küzdelme ezzel véget ér, pontosan 28 év, két hónap és 19 nap után hagyja el a szigetet.