G. Garcia Márquez: Száz év magány olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Gabriel Garcia Márquez, a kolumbiai írólegenda, Aracataca nevű faluban látta meg a napvilágot 1928-ban. Bár csupán kilencéves koráig maradt otthonában, a hely varázsa végigkísérte pályafutását, műveiben gyakran megjelenítve annak emlékét. A főiskolán jogi tanulmányokba kezdett, ám mivel nem érezte közel állónak a szakmát, tanulmányait nem fejezte be, és 1948-ban újságíróként kezdett dolgozni.

Az írás és a riporterkedés világában 1961-ig maradt aktív. Ezen idő alatt, 1959 és 1961 között, a Prensa Latina hírügynökség munkatársaként dolgozott Bogotában, Havannában és New Yorkban, ahol számos jelentős tudósítást készített.

1971-ben tért vissza. Már 1948-ban megkezdte elbeszéléseinek írását, de első regénye csak tíz év múlva talált kiadót. Ezt követően három további műve is egyszerre került a nyilvánosság elé. Ugyanebben az évben, 1961-ben befejezte párizsi tudósításait és Mexikóba költözött. Bár a forgatókönyvírás iránt érdeklődött, múzsája öt éven át nem látogatta meg.

Azonban 1965-ben, egy Acapulcóba vezető úton hirtelen megjelent előtte a „regényfolyó”, amit már ifjúkorától fogva meg akart írni. Hazatérve bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt megírta a Száz év magány című művét, miközben családjával kölcsönpénzen élt. A regény 1967-ben Argentínában jelent meg, és azóta számtalan spanyol kiadást ért meg, huszonhárom országban, tizennyolc nyelven lett lefordítva.

1972-ben Márquez megkapta a Rómulo Gallegos-díjat, melyet ötévenként ítélnek oda a legjobb spanyol nyelven írt regénynek. Tíz évvel később pedig az irodalmi Nobel-díjat is elnyerte a Száz év magány című regényéért, ezzel a legmagasabb írói elismerést szerezve meg.

G. Garcia Márquez: Száz év magány olvasónapló

A Macondo nevű aprócska falu, mely az ősvadon mélyén rejtőzik, és a Buendíák családjának története akkor veszi kezdetét, amikor Aureliano B. ezredes, a kivégzőosztag előtt állva, felidézi azt a régmúlt délutánt, amikor apja először vitt el őt jeget nézni. Abban az időben Macondo csupán körülbelül húsz házból állt, és a világ annyira új volt, hogy számos dolognak még nevet sem adtak.

A falu életében az idő múlását csak a ritkán érkező cigánycsoportok látogatása jelezte. Ezeknek a csoportoknak a vezetője, Melchiades évente új tudományos csodákkal kápráztatta el a helyieket. Az ezredes apját, José Arcadio B.-t lenyűgözték a mágnesrudak, látcsövek, térképek, asztrolábiumok és az alkimista laboratórium eszközei. Oly mértékben merült el ezekben a felfedezésekben, hogy elvesztette a valóságérzetét.

Ebben az időben ő számított Macondo szellemi vezetőjének; ő osztotta fel a földeket és jelölte ki az épületek helyét, hasonlóan ahhoz, ahogyan évekkel korábban az ő vezetésével indult el egy csoport férfi és nő, hogy felfedezzék a tengert.

José Arcadio B. kalandvágyát nemcsak saját természete, hanem családjának előre megírt sorsa is táplálta. Felesége, Ursula Iguarán dédszülei valaha Riohacha városából menekültek el az angol kalóz, Francis Drake támadásai elől, abba a vidékre, ahol később José Arcadio Buendía, Ursula nagyapja élt.

Ettől kezdve a két család sorsa szorosan összefonódott, nemcsak közös vállalkozásaik, hanem az első- és másodunokatestvérek között kialakuló szerelmi és testi kapcsolatok összetett hálója révén is. A családon belüli házasságok gyakori előfordulása és a vérfertőzés miatti félelem, miszerint malacfarkú utód születhet, vezetett oda, hogy Ursula hosszú ideig nem engedte férjét közel magához. Prudencio Aguilar, aki gúnyolódott ezen, életével fizetett. Az általa megölt Prudencio szelleme éjszakánként visszajárt zavarni a házaspárt, ami végül arra késztette őket, hogy útnak induljanak és a tenger felé vándoroljanak el.

Az úton, amely 26 hónapig tartott és amelynek során José Arcadio is megszületett, nem találták meg a tengert. A megterhelő utazás után egy patak partján megpihenve úgy döntöttek, hogy itt alapítják meg Macondót.

A Macondói Buendía családban generációkon át hordozott félelmek alaptalannak bizonyultak, ugyanis sem José Arcadiónak, sem az utána született Aurelianónak és Amaranthának nem volt malacfarka. Ursula néha úgy érezte, mintha az idő körbe járna, hiszen fiaiban újra és újra megismétlődtek a család korábbi nemzedékeinek sorsai.

A tinédzser José Arcadiót a falu özvegye, Pilar Ternera vezette be a szerelem világába, ám amikor megtudta, hogy gyermeket vár tőle, a fiú a faluba érkező cigányokkal távozott. Ursula évekig kutatta fiát, miközben Aurelianót, Amaranthát és Pilar Ternera fiát, a szintén Arcadionak nevezett gyermeket egy indián lány, Visitación nevelte, aki testvérével együtt az őket sújtó álmatlanságtól menekült a faluba.

A csendes életet egy nap bőrkereskedők zavarták meg, akik magukkal hoztak egy rejtélyes lányt, Rebecát, aki egy ládában hozta szülei csontvázát és csak földet, valamint meszet volt hajlandó enni. Ursula végül megszabadította a kislányt a földevés szokásától, azonban Rebeca az álmatlanság betegségét hozta magával a faluba.

Kezdetben mindenki élvezte, hogy nem kell aludniuk, de hamarosan a felejtés tünetei jelentkeztek, és a lakosok lassan mindent elfelejtettek. Egy varázslatos itallal Melchiades, a már öregedő cigány segített a falunak. Végül ő is Macondóban telepedett le, José Arcadio otthonában talált menedéket, ahol a két férfi közösen folytatta a kísérletezéseket.

Macondo fokozatosan megszabadul elszigeteltségétől és ismeretlenségétől, amikor a faluba érkezik egy férfi, aki harmonikán ad elő saját szerzeményeket, mellette pedig egy kövér asszony jelenik meg, akit négy ember hordoz hintaszékben. A társaságot egy unoka is kíséri, akit arra kényszerítenek, hogy minden éjszaka hetven férfival töltse az éjszakát, hogy nagyanyja adósságát törlessze. Aureliano meglátogatja a lányt, és annyira megsajnálja, hogy megkéri a kezét, ám a lány a következő napra nyomtalanul eltűnik.

Ursula közben hatalmas építkezésbe kezd, hogy az immár felnőtt Aurelianónak, Rebecának és Amaranthának is helyet biztosítson a közös otthonban. Az újjáépített házat nagyszabású bállal avatják fel, melyre Ursula egy gépzongorát is beszerez, amit Pietro Crespi, egy olasz férfi állít össze. Rebeca első látásra beleszeret a vonzó olaszba, és hamarosan esküvőjüket tervezik.

Eközben Aureliano is szerelembe esik Remediossal, a helyi corregidor, don Apolinar Moscote legfiatalabb lányával. Bátyját követve, ő is Pilar Ternerához fordul szerelmi kétségbeesésében, aki férfivá teszi és megígéri, hogy közbenjár a lány érdekében. Több év telik el, mire Remedios hajlandó hozzájuk menni, végül a menyegző megtörténik. Eközben Melchiades, a régóta jelen lévő cigány, életét veszíti.

Idő múlásával Pietro és Rebeca házassága egyre távolabbinak tűnik, miközben Amarantha is beismeri szerelmét az olasz férfihoz, és esküszik, hogy csak a saját holtteste felett házasodhatnak össze. Az esküvő előestéjén egy titokzatos levél érkezik, mely sürgősen hazahívja Crespit anyja halálos ágyához, és amikor úgy tűnik, minden akadály elhárult, Remedios váratlanul elhuny, aki ikreket várt.

A gyászidőszak letelte után is tovább halasztódik az esküvő. Ekkor váratlanul visszatér José Arcadio, aki az elmúlt éveket kalózként töltötte a világban. Meghódítja Rebecát, és a szülők haragja elől menekülve, elszöknek és Macondo szélén vesznek egy kis házat. Pietro ezután Amaranthának udvarolni kezd, de az idősödő nő visszautasítja. Crespi öngyilkosságot követ el, Amarantha pedig élete végéig gyászolja őt.

A polgárháborús évek eljövetelével Aureliano B. magát ezredesnek kinevezi, és kicsiny csapatával a háború forgatagába vezeti őket. A következő években harminckettő felkelést szervez, mindegyiknél vereséget szenved. Hírneve azonban bejárja az országot, a katonák tisztelettel tekintenek rá. Éjszakánként fiatal nők lopóznak a sátrába, hogy fiút szüljenek tőle. Az évek során tizenhét fia jelentkezik Macondóban. Ursula gondosan feljegyzi mindegyikük nevét – mely az Aureliano keresztnevet és az anyai vezetéknevet kapja -, majd útnak indítja őket.

Macondo történelmében nehéz időszak következik be, amikor Arcadiót kinevezik a falu parancsnokának, és ő kegyetlen diktatúrát vezet be. Arcadio véreskezű uralma alatt sorozatokat vezet be és az ellenállókat kivégzi. Az irányítása alatt még saját anyjára, Pilar Ternerára is rászáll, de ő ravaszul összehozza fiát Irgalmas Szent Zsófia nevű boltos lányával.

Arcadio uralma azonban végül tragikusan ér véget; először Ursula veri meg korbáccsal, amikor don Apolinar Moscote kivégzését akarja végrehajtani, majd a falut elfoglaló konzervatív erők elfogják és halálra ítélik. Halála után rögtön újabb drámai események történnek: Aureliano B. ezredest is elfogják és kivégzésre ítélik, de az utolsó pillanatban José Arcadio megzavarja a kivégzőosztagot, ami újabb polgárháború kitörését vonja maga után.

José Arcadio rejtélyes halála után riasztó üzenet érkezik Aurelianótól, amelyben figyelmezteti anyját, hogy vigyázzanak apjára, mert annak élete veszélyben van. Ekkor már José Arcadio Buendía szomorú állapotban van, teljesen elmezavart szenved, és a kertben egy fához kell kikötni, hogy ne tűnjön el. Halála éjszakáján az égből sárga virágok hullanak, melyek maguk alá temetik a falu minden részét, beleértve a kapukat is.

Ebben a látszólag örökké ismétlődő időkörben az asszonyok az állandóságot jelentik Macondóban. Ursula, mint az ősanya, apró, sürgő-forgó alakjával tartja össze a családot és igyekszik feloldani az Arcadiók és Aurelianók magányosságát. Pilar Ternera a Buendía család egymást követő generációinak szerelmi kapcsolataiban vesz részt.

Amarantha hervadó nőiessége elbűvöli a serdülő fiúkat, köztük Aureliano Josét, Pilar Ternera fiát, aki nagynénje illatát és kedvességét keresi a kaszárnya körül csatangoló, szerelmüket kínáló idősödő nőkben. A két ikertestvér, Második José Arcadio és Második Aureliano annyit cserélgetik a neveiket, hogy végül maguk is összezavarodnak, nem tudva, ki kicsoda, ezzel először fordul elő a család történetében, hogy a név nem határozza meg viselője jellemét és sorsát.

Második José Aureliano a magányából kitörve Petra Cotes oldalán a tombolajátéknak és a mulatságoknak adja át magát. Második José Arcadio viszont a kakasviadalok felkészítésével, a világtól elzárva tölti idejét, és ugyanolyan megvalósíthatatlan álmokat kerget, mint egykor José Arcadio Buendía: hajózást szervez a Macondo mellett futó patakocska mentén és vasútról ábrándozik. Második Aureliano, aki Petra Cotes mellett anyagilag is megerősödik, finanszírozza a nagyra törő terveket, ám ezekből végül csak egy örömlányokkal teli hajóval sikerül némi színfoltozatot vinni a falu életébe.

A polgárháború véget érését követően Aureliano B. ezredes visszavonul kis kamrájába, ahol szünet nélkül készíti az aranyhalakat. Mindazonáltal a művét nem adja el, hanem miután elkészül huszonöt darabbal, azokat beolvasztja és újrakezdi a folyamatot. Aureliano egyre inkább elzárkózik a külvilágtól, sem az ikrek játékait, sem a felnőtté serdült, zavarba ejtően szép Szép Remedios meztelen járkálását nem veszi észre; a lány szent együgyűségét mély bölcsességnek tekinti.

Ebben az időszakban kerül sor a véres karneválra, amikor az ünneplő tömegben tucatnyi férfi és nő veszíti életét a katonák sortüzében, mivel Buendía ezredes hívei ismét polgárháborút szeretnének kirobbantani. Ekkor találkozik Második Aureliano Fernanda del Carpioval, akit állhatatos munkával megnyer magának feleségül. Fernanda új szokásokat vezet be a Buendía-házban: minden este lyukas hálóingben fogadja férjét, aranybilibe végzi dolgát, és hűvös, szertartásos hangulatú családi értekezleteket szervez. Második Aureliano a férjétől elidegenítő előkelőségtől menekülve visszatér Petra Coteshez, aki megbocsát neki és újra befogadja.

Aureliano B. ezredes 17 fia megérkezik Macondóba, és közülük néhányan le is telepednek a településen, vállalkozói kedvvel és tenni akarással fűszerezve tevékenységüket. Aureliano Triste kezdeményezésére vasút épül, és a falu hamarosan bádogtetős barakktáborrá alakul át. Az új kor csodái, mint a villanyvilágítás, a mozi és a gramofon is megjelennek; a környező vidékeken egy észak-amerikai társaság banánültetvényeket telepít. A gringók önkénye azonban felbőszíti Aureliano B. ezredest, aki fenyegetőzik, hogy fiaival együtt kiűzi a betolakodókat.

A helyzet azonban tragikus fordulatot vesz, amikor a banántársaság által fogadott bérgyilkosok megölik a 16 Aurelianót; azonosításukat a Macondo papja által letörölhetetlenül a homlokukra rajzolt hamukereszt teszi lehetővé. A tizenhetedik Aureliano a sivatagba menekül, ahol az indián felmenőinek hála, egy törzs befogadja őt.

Az utolsó éveiben Ursula úgy érezte, az idő végzetesen felgyorsult körülötte. Szívós kitartással igyekezett a házban elboldogulni egyre gyengülő látással, végül olyan biztonsággal mozgott vakon, hogy senki sem vette észre vakulását. Amikor Szép Remedios, aki a hódolóira halált hozott, égbe emelkedett, Ursula azonnal felismerte a csodát, és búcsút intett a vakítóan lobogó lepedők között felszálló lánynak, de közben Fernanda gyermekeire nem fordított figyelmet. Pedig nagy tervei voltak: José Arcadióból pápát, Meméből pedig híres klavikordművésznőt szeretett volna nevelni.

José Arcadio élete állandó szorongások között telt, félve minden zajtól és vidámságtól, amit Ursula és Fernanda szerint a család pusztulásához vezethetett. Ezzel szemben a távoli, szigorú kolostorban nevelkedő Memé életvidám és szorgalmas lánnyá cseperedett, aki klavikordjátékával lenyűgözte környezetét, és egy nyári látogatása során, amikor 68 osztálytársnőjével érkezett, teljesen felforgatta a család nyugalmát.

Memének ez az utolsó nyári látogatása egybeesett Aureliano Buendía ezredes halálával. Amarantha már ekkor szőtte a saját szemfödelét, jelezve, hogy közeledik a vége. Ahogy az idő telt, lassan nem csak a ház, de az egész Macondo a pusztulás hangulatától lett áthatva.

A Banana Társaság munkásai elleni erőszakos fellépés során sok tüntető életét vesztette, amikor a cég alkalmazottai gépfegyverrel nyitottak tüzet rájuk. A tömegben jelen volt Második José Arcadio is, aki a társaságnál munkavezetőként dolgozott. Az incidens során a halottakat és a sérülteket egy 200 vagonból álló vonatra pakolták, amely éjszaka indult el a tenger felé. Miután José Arcadio leugrott a vonatról és visszatért Macondóba, a helyiek nem kívántak szembenézni az eseményekkel, így a sortűzben elhunyt körülbelül 3000 ember sorsa homályban maradt.

Az esetet követő napon elkezdett esni az eső Macondóban, amely négy éven, négy hónapon és két napon át tartott. Az állandó esőzés következtében a banánláz idején virágzó város lakatlan és elhagyott helyetté vált. A város egykori lakói közül többen is elhunytak, köztük Ursula is, aki élete utolsó éveiben két unokája, a kis Aureliano és Amarantha Ursula játékszere volt. Ursula töpörödött testét egy kicsiny ládába helyezték el, halálát körülbelül 115 és 122 éves korában érte el.

Második José Arcadio, aki a vérengzés óta mintha csak árnyékemberként létezne, Meme törvénytelenül született fiával foglalkozik, akit Mauricio Babilonia, a banántársaság gépszerelője nemzett. José Arcadio megtanítja a fiút olvasni, írni, és bevezeti őt Melchiades egykori szobájába. Ebben a helyiségben minden tárgy – könyvek és pergamenek – érintetlenül maradt meg, mintha az idő maga is megállt volna: itt mindig március van és hétfő. E szoba állapota bizonyítja, hogy José Arcadio Buendía felismerése, miszerint „az időt is érhetik zökkenők és balesetek, miáltal darabokra törhet”, nem volt alaptalan.

Második José Arcadio végül Melchiades pergamenjei fölött huny el, éppen abban a pillanatban, amikor testvérét egy torokban növekvő daganat végzi ki. A temetésen a gyász általános ünnepléssé változik, és a két fivér koporsóját véletlenül összecserélik.

Az Aureliano által kiközösített családtagok közül egyedül ő maradt, aki naphosszat Melchiades jegyzeteit olvassa. A ház lassan kiürül; az árnyékként élő Irgalmas Szent Zsófia elköltözik egy távoli nővéréhez. Fernanda, aki láthatatlan orvosokkal tart levelezést, kísértetekkel vettetett körülnek érzi magát, míg a tárgyak eltűnnek és a rég elhunytak szellemei tűnnek fel a ház minden zugából. Amikor José Arcadio hazatér Rómából, Fernandát a legszebb ruhájában, felravatalozva találja saját baldachinos ágyában; Aureliano Melchiades könyveiből merített tudásával balzsamozza be testét.

José Arcadio az időközben eladja a család ezüstjeit, hogy fenntartsa magát, egyetlen szórakozása, hogy a helyi gyerekeket összehívja játszani az udvaron. Játék közben fedezik fel azt a kincset, amelyet Ursula réges-rég, a ház átépítése során, egy életnagyságú gipsz Szent József szoborban rejtett el. José Arcadio azonban tanácstalan a megtalált vagyonnal kapcsolatban; nem kíván visszatérni Rómába korábbi életviteléhez. Ehelyett a házat kicsempézteti és egy hatalmas pezsgőmedencét építtet, ahol négy fiatal barátjával élvezi az időt. Tragikus fordulatot vesz az esemény, amikor ez a négy fiú éjszaka megöli őt az aranyért.

Decemberben Aureliano váratlan vendéget fogad: Amarantha Ursulát, aki selyempórázon vezeti gazdag belga férjét, Gastont. Amarantha hamarosan betölti az egész házat élettel, és annak ellenére, hogy nincs közvetlen kapcsolata a pusztulás felé haladó Macondóval, úgy dönt, itt marad élete végéig. Gaston ambiciózus tervet eszel ki: közvetlen repülőjáratot indítana Macondo és Belgium között. Azonban a két, Európából rendelt repülőgép különböző félreértések folytán Tanganyikában köt ki. Gaston ezután Európába, majd Afrikába utazik, hogy visszaszerezze a gépeket. Gaston távozása sem Aurelianót, sem Amarantha Ursulát nem érinti különösebben.

Ebben az időszakban csúcsosodik ki Aureliano és Amarantha Ursula őrjöngő szerelme, amelyet az sem állít meg, hogy tudják, vérfertőzést követnek el. Hiába kutatják a templom anyakönyveit, rokonságuk pontos fokát nem tudják megállapítani. Szenvedélyük tragikus végkimenetelű: Amarantha Ursula belehal a szülésbe, a fájdalomtól félőrült Aureliano pedig magára hagyja az újszülöttet, akinek sorsában beteljesül a Buendía család felett lebegő végzet – a malacfarkú csecsemőt másnapra hangyák fogyasztják el.

E tragédia pillanatában Aureliano számára világossá válik a Melchiades által 100 évvel korábban írt pergamenek mottója: „Nemzetség sorában fához kötve van az első, és hangyák falják fel az utolsót.” A Buendíák utolsó sarja, zárkózottan a szobájában, elolvassa családja történetét, amelyet Melchiades írt le szanszkritül, Augustus császár magánhasználatú titkosírásával és a spártai katonaság módszerével rejtjelezve.

Amikor Aureliano Babilonia az utolsó lapokhoz ér, felkavarodik a szél, ami miatt átlapoz néhány oldalt, hogy tisztázódjon származása. Ebben a pillanatban a szél második, ciklonerejű rohama kitépi az ajtókat és ablakokat. Aureliano megdöbbenve tudja meg, hogy Amarantha Ursula nem a nővére, hanem a nagynénje volt, és hogy „Francis Drake csak azért támadta meg Riohachát, hogy ők ketten a vér legtekervényesebb labirintusain át egymásra találjanak, és világra hozzák azt a mitológiai állatot, mely véget vet a nemzetségnek”. Eközben Macondo romokban hever a mitikus erejű orkán pusztítása nyomán.

Amikor Aureliano kihagy néhány sort, hogy a jövendölések elébe vágjon és megtudja, mikor és hogyan hal meg, már tudja, hogy soha többé nem lép ki a szobájából. Így teljesedik be az, hogy „a tükrök városa szétszóródik a szélben, és kihull az emberek emlékezetéből, mihelyt Aureliano Babilonia befejezi a pergamenek megfejtését, és minden, ami bennük íródott, öröktől fogva és mindörökre megismételhetetlen, mert a száz év magányra ítélt nemzetségnek nem adatik még egy esély ezen a világon”.