Jókai Mór: Az arany ember elemzés * Olvasónaplóm

Szereplők:

Timár Mihály, a Szent Borbála hajóbiztosa, később földbirtokos nemes, kereskedő; az arany ember

Ali Csorbadzsi, Timéa apja, a török szultán főembere
Trikalisz Euthym, Ali Csorbadzsi álneve, titokzatos görög kereskedő
Athalie, Brazovics úr lánya, ármánykodó, intrikus nőalak
Brazovics Athanáz, Athalie apja, gátlástalan komáromi üzletember
Zófia asszony, Brazovics úr felesége, szobalányból lett úrnő
Kacsuka Imre, Athalie vőlegénye, Tímea férje, katonatiszt, kapitány majd őrnagy
Noémi, Teréza mama lánya, romantikus, szerető nőalak
Teréza mama, Noémi anyja, a romantikus sziget úrnője
Bellováry, Noémi apja, Brazovics úr öngyilkossá lett adósa
Dódi, Tímár és Noémi kisfia, a titkos levélíró
Krisztyán Maxim, Krisztyán Tódor apja, nagyvonalú pancsovai kereskedő
Krisztyán Tódor, Noémi „jegyese”, csavargó, léha, semmirekellő gazember
Fabula János, a Szent Borbála kormányosa, később komáromi sáfár

Jókai Mór: Az arany ember elemzés

Az egész művet Balatonfüreden alig néhány hónap alatt fejezte be Jókai. A német kiadással kapcsolatban Jókai megjegyezte, hogy „Az arany ember” a többi regénye közül a leginkább tetszeni fog a német közönségnek, mivel ez a mű teljesen mentes a politikától és csupán a regényességre összpontosít.

A történetben a korabeli társadalmi események is megjelennek. Timár Mihály a történet főszereplője, legnagyobb sikerét a magyar liszt Brazíliába történő kivitelének szervezésével éri el, ami a regény idején még képtelenség lett volna, azonban a mű megírásának időszakában, a gőzmalmok elterjedésével a magyar liszt magas sikértartalma miatt vált keresett áruvá a világpiacon.

Jókai 1869. november 8-i országgyűlési beszédében is említést tett a brazil exportról. A Bach-korszak egyik legismertebb korrupciós ügyét is feldolgozza a regény, amikor Kacsuka hadnagy azt javasolja Tímárnak, hogy a Duna fenekéről kimentett nedves, romlott gabonából készítsenek kenyeret a Komáromban gyakorlatozó katonák számára. Az 1859-es francia-olasz-osztrák háború idején történt hasonló ügyek miatt több magas rangú tisztviselő választotta az öngyilkosságot a felelősségre vonás elől.

A regény megalkotásában Jókai személyes életének eseményei is meghatározó szerepet játszottak. Noémi karakterét, aki a harmónia megtestesítője a műben, Jókai és gyámleánya, Lukanics Ottilia között az 1870-es évek elején kialakult szerelmi viszony ihlette. Mikszáth Kálmán így emlékezik: „A kisasszony ábrándos és költői természetű lény volt, akár csak ’Az arany ember’ Noémije. Amiről napközben beszélgettek, gondolkodtak, azt este Jókai beépítette a regénybe. Így született meg a mű, egy része a nagyközönség számára, a másik része titokban.”

Komárom, ahol a történet egyik helyszíne található, Jókai szülővárosa is egyben, és éppen a regény időszakában volt fénykorának csúcsán. A város a felvidéki és alföldi kereskedelem fő víziútvonalainak kereszteződésében feküdt, és virágzó gabona- valamint fakereskedelme, feldolgozóipara biztosította a polgárok jólétét és folyamatos gazdagodását.

Jókai a környezetrajzokat gyermekkora világának felelevenítésével teszi élettelivé és plasztikussá. A Balaton és annak környéke szintén fontos színtér a regényben, amelyet az író az 1860-as évek végén ismert meg jobban, amikor rokonai többször is meghívták Tihanyba, majd Balatonfüredre. Itt építette fel villáját 1871-ben. A regény egyik legfestőibb leírása, a Vaskapu, teljes mértékben a képzelet műve.

Jókai nem jelöli meg egyértelműen a cselekmény pontos kezdőidőpontját, a történet valamikor az 1820-as évek vége felé vagy az 1830-as évek elején veszi kezdetét. Az események mintegy kilenc-tíz éven át zajlanak, amíg el nem érik a történet csúcspontját, Athalia gyilkossági kísérletét.

A regény alapvető struktúráját két ősi mítosz határozza meg. Az első, Midász király legendája, mely már az első amerikai kiadás címében is megjelenik („Modern Midas”, 1884). A fríg király a mondák szerint Dionüszosztól azt a képességet kérte ajándékba, hogy mindent arannyá változtasson, amelyhez hozzáér. Jókai többször is utal erre a történetre Tímár kapcsán, azonban Midász nevét nem említi: „És akármihez kezd, az mind arannyá változik a kezében” (Az aranybánya).

A második mítosz, amely a regényt inspirálta, Polükratész története, aki Kr. e. VI. században uralkodott Szamoszon és jelentős politikai, katonai sikereket ért el. A legenda szerint Polükratész, akit Schiller is megörökített „Polycrates gyűrűje” című balladájában, annyira megsokallta rendkívüli szerencséjét, hogy egy értékes gyűrűjét a tengerbe dobta áldozatként, amely aztán egy kifogott hal gyomrából került vissza hozzá. Tímár, sikerei csúcsán, hasonló érzésekkel szembesül, amikor eszébe jut Polükratész, aki soha nem veszít: „Eszébe jutott Polycrates, aki nem tud veszíteni, s végre rettegni kezd nagy szerencséjétől” („Az első veszteség”).

Tímár Mihály története e két mítosz példázata. Az általa teljesített Ali Csorbadzsi végakarata, Tíméa Brazovics-házba történő eljuttatása, az elázott búza és a török kincs révén alapozza meg szerencséjét. Az „arany ember” kifejezést először a Szent Borbála hajó továbbhaladási engedélyét kiadó inspiciens használja, amikor Kacsuka úrnak írt levelében így ír: „Ez egy arany ember” („A szigorú vizsgálat”). Ez a megszólítás végigkíséri Tímárt, külső szemlélők számára a gazdagságot, üzleti szerencsét és rátermettséget jelölve.

Pénzügyi hatalmával Timár mások sorsát is befolyásolja: a Tíméát megalázó Brazovics-házat tönkreteszi, a családfőt öngyilkosságba kergeti, ezzel megakadályozva Athalie és Kacsuka házasságát. Másoknak kitüntetést szerez, a hűséges Fabula Jánost gazdaggá teszi, és a hajóírnokból nagyvállalkozó válik, akit a legmagasabb körökben is szívesen látnak. A felemelkedéssel azonban kétségek is járnak, Timár belső monológjai ritmikusan tagolják a regényt, az erkölcsi dilemmák, mint jótevő vagy tolvaj, mások boldogságának elősegítője vagy annak gyilkosa, végül az öngyilkossági kísérletig sodorják a főhőst.

„Az arany ember” regény filozófiai alapját az egyén és a polgár közötti ellentét adja. Ezt a dichotómiát már a felvilágosodás idején is hangsúlyosan kezelték, amely paradox módon éppen a polgári világ előretörésével hozta felszínre a civilizáció és a természet közti összeegyeztethetetlen ellentétet.

Ezt a problémát Rousseau vázolta fel a legmarkánsabban, amikor az egyén választás elé állításáról beszélt: vagy természet részeként él, mint ember, vagy a társadalom tagjaként, mint polgár. Rousseau szerint az ember önmagában teljes érték, míg a polgár a társadalomtól függő, relatív érték. Az egyén nem lehet egyszerre mindkettő, mivel a természet és a civilizáció ellentétesek. Timár sorsa ezt a konfliktust példázza ki: a polgári világban a pénz a legfőbb érték, a társadalmi megbecsülés alapja.

A korrupció áthat mindent, még a „Szent Borbála” hajó útját is az arany teszi zökkenőmentessé, a bécsi minisztériumban pénzért cserébe kitüntetést lehet szerezni. A pénz hiányában lévőket a társadalom magából kirekeszti. Teréza nagymonológjában a polgári világ alappilléreit boncolgatja, majd a végső kérdést teszi fel: „Mire való az egész világ?” („A szigetlakók története”). Hasonló kérdést tesz fel Athalie is, amikor megkérdőjelezi létét: „Miért szültél a világra!” („A védördög”).

A társadalom megosztottságát és az egység hiányát tovább erősíti a vallási sokféleség is. Tímea mohamedán, Brazovicsék katolikusok, Timár protestáns. Jókai ironikus árnyalatokkal mutatja be Tíméa kereszténnyé válásának folyamatát. A katolicizmus pompája közel áll muzulmán gyökereihez, míg a protestáns puritanizmus kijózanítóan hat rá keresztelőjénél és esküvőjénél. Nem érti, miért énekli a kántor az „Óh, Izraelnek Istene” kezdetű zsoltárt, ami miatt gyenge kétsége támad, hogy talán izraelitának keresztelték meg („Az alabástrom szobor menyegzője”).

Jókai Mór műveiben gyakran felbukkanó témaként jelenik meg az ideális életformát megvalósító helyszín, a Senki szigete, amely ellentétben áll a haszonelvű világgal. Amikor a regény főhőse, Timár először lép a szigetre, egy valóságos „paradicsomot” lát maga előtt. A sziget, amely lehet akár az óceánok valamelyikén, az Al-Dunán, a Tiszán, a Körösön, vagy akár szárazföldi helyen is, a hősök társadalomtól elszigetelt menedéke.

Itt próbálják megteremteni a boldogságukat, követve azokat az isteni parancsokat, amelyeket a külvilág elutasít vagy üldöz. A Senki szigetének elszigeteltsége ellenére fennáll a kapcsolata a külvilággal, és az önállóságát a török porta és a bécsi udvar biztosítja ötven éven át. Az itt élők egy pénz- és fegyvermentes idillben élnek, cserekereskedelemmel foglalkoznak, napjaikat munkával töltik, és a természettel való együttélésben találják meg önmagukat. Vallási meggyőződésükben a deista-panteista istenfelfogás dominál, emberi kapcsolataikat pedig a szív diktálja.

Timár személyében a két világ közötti ingadozás bontakozik ki. A Senki szigetén Timéa és az üzleti ügyek foglalják le, míg Komáromban Noémi után vágyakozik. „Boldog volt itthon, és szerette volna tudni, mi történik otthon” – mondja a regényben („Az édes otthon”). Ez a belső konfliktus gyakran vezet a „cserehalál” motívumához, ami Jókainál ismétlődő elem. Két alkalommal is életveszélyes helyzetből tér vissza: az egyikben fogadott fia, Dódika halála után, a másodikban Krisztyán Tódor Balatonból előkerült holtteste hozza vissza az életbe.

A főhős döntését tovább bonyolítja két különböző szerelem, amelyek a regény két világának jellemzőit testesítik meg. Timár vonzódása Timéa iránt összetett: a bűntudat és kötelességtudat mellett ott van a vágy is az „alabástrom test” birtoklására. Timár a regény elején háromszor merül alá a Dunába, hogy megmentse a török lányt.

Timéa hálaérzete viszi a házasságba, amit a nászéjszakán be is vall: „Én tudom, hogy mi vagyok: önnek a neje. Önnek fogadtam ezt, s Istennek megesküdtem rá. Hűséges, engedelmes neje leszek önnek. Ez a sorsom. Ön velem annyi jót tett, hogy egész életem önnek van lekötve” („Az alabástrom szobor menyegzője”). Timéa karakterét az „alabástrom szobor” jelző kíséri a regény során, ami eposzi jellegű megoldást ad a történetnek. Timéa mint tökéletes feleség, üzleti társ és hűséges társ jelenik meg, ám a szenvedély hiánya szétfeszíti kapcsolatukat. Kacsuka közelébe kerülve azonban érzéseiben fellángolás figyelhető meg.

Ezzel szemben Noémi, aki az élettel teli alakjával ellentétpárként áll a hideg szépségű Timéa mellett. Jókai már az első bemutatáskor kiemeli a különbséget a két nő között: „Talán az egyes vonások külön nem volnának a szobrász ideáljai, talán ha márványból volna, nem találnánk szépnek, de az egész főt és alakot, úgy ahogy van, valami rokonszenves sugárzat derengi körül, mely első tekintetre megigéz, és mentől tovább nézik, annál jobban megnyer” („Almira és Narcissza”). Noémi harmóniateremtő személyisége nemcsak vonzza a férfit, de szerelme felszabadító erőként is működik. Kapcsolatukban a kötelesség a szeretetben oldódik fel.

Bár „Az arany ember” gyakran szerepel Jókai Mór legkiemelkedőbb művei között, a regény művészeti szintje nem teljesen egyenletes. Jókai bonyolult motívumhálót épített a cselekmény köré, mely egyedi ritmust ad a műnek. A „vörös félhold” motívuma például kissé felületesen utal az emberi sors elkerülhetetlenségére.

A fehér cica kétszeri bemutatása funkció nélküli. Kérdéses az első Dódi karakterének szerepeltetése is, hiszen a gyermek váratlan bevezetése után éppoly hirtelen tűnik el a történetből. Fontos szerepet kap az átörökléstan: Timár csak saját gyerekeivel tudja benépesíteni a Senki szigetét, csak irántuk vállalhat felelősséget. A mű legsikeresebb részei az életképek: a komáromi kereskedővilág eleven és meleg ábrázolása, Athalie bosszújának túlzott és hiteltelen bemutatása, a Senki szigetének munkanapjainak mély és felejthetetlen leírása, illetve Krisztyán Tódor kényszerített és kedvetlen brazíliai kalandja.

Az írói bravúr tetten érhető a Senki szigetének festményt idéző első bemutatásában. A kép három rétegre oszlik: az első, a gyümölcsös, a második a virágos kert, a harmadik pedig a háttérben a hajlék, mely a kép központja is egyben. A leírás bár festményszerű, mégsem statikus; a regény főhőse és az olvasók is haladnak benne, így a virágos kert az előtér háttéréből fokozatosan előtérbe kerül, míg a hajlék a hátterből a középpontba lép elő.

Jókai Mór az „Utóhangokban” írja: „Be kell vallanom, hogy nekem magamnak ez a legkedvesebb regényem. Az olvasóközönségnél is ez van legjobban elterjedve.” De mi állhat „Az arany ember” sikere mögött? Aligha a cselekmény néha erőltetett fordulatai. Jókai érzékenyen ráhangolódott korának légkörére, az otthontalanság érzésére, a polgári világból való menekülés vágyára.

„Az arany ember” egyfajta határhelyzetet foglal el a magyar széppróza történetében: egyrészt a romantikus regény koronázó darabja, másrészt a magyar szecessziós próza egyik első megjelenése. A stílus- és ízlésirányzatok jelenléte érződik a gazdag, túlburjánzó ornamentikában, az életösztön és a halálvágy közötti feszültségben, a fojtott erotikában. Napjainkban is élteti a regényt az ember örök vágya az elveszett paradicsom, az édenkert visszaszerzésére.