Jules Verne: Kétévi vakáció olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Szereplők:

Briant; Gordon; Doniphan: a szigetre vetődött fiúk közül a legidősebbek, vezéregyéniségek, Webb, Cross, Service

A fiúk szülei
Jacques: Briant öccse
Mokó: hajósinas és szakács
Evans: a Severn kormányosa
Kate: a Severn hajótöröttje
A Severn matrózai

Jules Verne: Kétévi vakáció olvasónapló röviden

Új-Zéland partjainál viharos időjárás miatt egy vitorlás hajó, melyen kizárólag tizenöt fiúintézeti neveltet tartózkodott, elsodródott a kikötőből. A hajón nem voltak felnőttek, így a fiúk csak későn észlelték a helyzet súlyosságát.

A családtagok és hozzátartozók hosszas kutatások után kénytelenek voltak belenyugodni a gyerekek eltűnésébe. A csoport végül egy lakatlan szigetre sodródott, ahol saját társadalmukat hozták létre és éltek túl kihívások sorozatát. A történet végén a fiatalok visszakerültek Új-Zélandra.

Jules Verne: Kétévi vakáció olvasónapló 1.rész

Első fejezet

1860. március 9-én az új-zélandi Sloughi vitorláshajó, tizenöt fiatal fiúval a fedélzetén – akik közül egyik sem múlta még meg a 14 évet –, súlyos tengeri viharba került. A vihar komolyan megviselte a vitorlást, de idővel alábbhagyott. A hajó végül egy ismeretlen szárazföld közelében akadt fenn a sziklás szirtzátonyon.

Második fejezet

A fiúknak problémát jelentett, hogyan jussanak át a sziklákon a partra, ezen Briant és Doniphan, a csapat vezéregyéniségei vitatkoztak. Briant kísérlete, hogy a partra ússzon, sikertelenül végződött. A helyzetet végül a dagály oldotta meg, amikor egy nagy hullám átemelte a Sloughit a sziklákon, és sértetlenül a parton helyezte le.

Harmadik fejezet

A fejezetben derül ki, hogy a fiúk hogyan kerültek a felnőttek nélküli hajóra és hogyan sodródtak a nyílt óceánra. Mindannyian egy aucklandi nevelőintézet diákjai voltak, akik a vakáció idejére hajókirándulást terveztek a nevelőkkel. Az indulás előtti estén a gyerekek már a hajón tartózkodtak, a felnőttek azonban még a partra mentek egy búcsúitalra.

Ebben az időben a hajó kötele ismeretlen okból eloldódott, és mire a felnőttek észbe kaptak, a hajó már messze sodródott a parttól. Egy gőzhajóval történő összeütközés következtében a hajó névtáblája is lekerült, ami később megtalálható volt. A hajót mindenki elsüllyedtnek hitt, és a fiúk életben maradása kétségesnek tűnt.

Negyedik fejezet

Miután a partvidékre értek, a gyerekek alaposan átvizsgálták a környéket, szálláshelyet vagy barlangot keresve, de mivel nem találtak semmit megfelelőt, úgy döntöttek, hogy a hajón maradnak. A hajón elvégezték az eszközök és az élelmiszerek leltárát. A

Ötödik fejezet

A legnagyobb kérdés, ami foglalkoztatta őket, hogy vajon egy szigetre vagy egy kontinensre sodródtak-e.

Briant felmászott a legmagasabb sziklacsúcsra, hogy körülnézzen. A távolban három kis szigetet látott, és egy kék vonalat a látóhatáron, amiből arra következtetett, hogy az a tenger, tehát egy szigeten vannak.

Hatodik fejezet

Doniphan azonban nem bízott Briant megfigyeléseiben, és elhatározta, hogy maga is megbizonyosodik az igazságról, ezért egy túrát szerveztek a szárazföld belseje felé. A párás időjárás miatt az indulást késleltették, de végül több napos kirándulásra indultak.

Hetedik fejezet

Amikor egy sziklacsúcsra értek, Doniphanék nem láttak semmiféle kék vonalat a látóhatáron, és Doniphan diadalmasan örült Briant tévedésének. Briant azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az általuk elért szikla alacsonyabb volt, és talán onnan nem látszik el odáig. Így úgy döntöttek, hogy tovább indulnak a vélt tenger irányába, hogy kiderítsék, valóban tenger-e az.

Az út során rájuk esteledett, és egy éjszakát valahol eltöltöttek. Reggelre rájöttek, hogy egy ember által épített kalyibában aludtak, és egy közeli erdei pataknál emberi kéz által épített gátat találtak. Másnap tényleg vízpartra értek, de Phann, a kutyájuk segítségével kiderült, hogy az édesvízű, tehát nem lehet a tenger.

Nyolcadik fejezet

A csoport a tópart vidékét is alaposan felkutatta, ahol többek között struccmadarakat is megfigyeltek. A tóból egy széles, hajózhatónak tűnő patak származott. Másnap a sziklafal másik oldalán bolyongva egy csónakroncsot és egy 1807-es dátummal ellátott monogramot véstek egy fába. Phann, a kutya, egy barlangnyílást is felfedezett. A barlangba belépve a csapat egy emberi csontvázra bukkant.

Kilencedik fejezet

A barlangban talált tárgyak alapján kiderült, hogy a hely egykor egy francia hajótörött utolsó menedéke volt. Többek között bútorokat, szerszámokat, egy naplót és egy térképet találtak, amelyek nagy hasznára váltak a fiúknak, különösen a térkép, ami véglegesen megerősítette, hogy szigeten tartózkodnak. Az expedíció tanulságokkal teli végén visszatértek a többiekhez a táborhelyre.

Tizedik fejezet

A fiúk beszámoltak a többieknek a kutatóút eredményéről. Mivel a Sloughi hajó egyre rosszabb állapotban volt és biztonsági kockázatot jelentett, úgy döntöttek, hogy átköltöznek a sziget belsejében talált barlangba. Kipakolták a hajót, majd szétszedték, hogy a használható elemeket továbbra is felhasználhassák. A hajó megmaradt részét egy szélvihar tette tönkre. Néhány nap alatt tutajt építettek, és az összes holmijukkal együtt a tóhoz eveztek, mivel a barlang ennek a partján helyezkedett el. Az út két napig tartott.

Tizenegyedik fejezet

A gyerekek elkezdtek berendezkedni a Francia-barlangban, amelyet a korábbi hajótörött után neveztek el, noha kezdetben kissé szűkösnek találták a helyet. Az előrehaladó hideg évszak közeledtével vadászni is kezdtek, hogy biztosítsák a téli ellátmányt. Mokó, a hajósinas, aki jól ért az élelmiszerek tartósításához és tárolásához, valamint a főzéshez is, nagy segítségükre volt. A gyerekek a közelben elfogtak egy nandut is, amit Service, az egyik kisfiú megpróbált megszelídíteni lovaglás céljából.

Tizenkettedik fejezet

A barlang kibővítésének munkálatai során furcsa hangokra lettek figyelmesek, és ekkor tűnt el Phann, a kutya is. Kiderült, hogy a kutya egy új barlangnyílást fedezett fel, amely egy sokkal nagyobb terembe vezetett. A termet korábban sakálok lakták, de Phann kiirtotta őket, így a gyerekek birtokba vették a nagyobbik barlangot is.

Mivel úgy tűnt, hogy hosszú távra kell berendezkedniük, nevet adtak a sziget különböző részeinek, magát a szigetet pedig Chairman-szigetnek nevezték el nevelőintézetük után. Gordon lett a csoport vezetője egy évre, aki a Briant és Doniphan közötti feszültségeket is igyekezett csökkenteni.

Tizenharmadik fejezet

A fiúk szigorú rendben határoztak élni, ezért megállapodtak egy tanulmányi tervben, amely szerint az idősebbek oktatni fogják a fiatalabbakat. A vasárnapokat ünnepnapként tartották meg. Az időközben beköszöntött kemény télre is felkészültek, tüzelőért kisebb-nagyobb kirándulásokat tettek a környékbeli erdőkbe.

Tizennegyedik fejezet

A tél lassan a végéhez közeledik, az időjárás melegszik, így a fiúk egyre több időt töltenek a barlangon kívül. Service egy alkalommal megpróbálta meglovagolni a nandut, de az állat lerázta a hátáról és elmenekült. Ezt követően a csoport elhatározta, hogy alaposabban felderíti a sziget többi részét is. Északi irányban homoksivatagra bukkantak.

Titenötödik fejezet

Nyugati irányban gazdag növényzettel találkoztak, ahol többek között teacserjéket is felfedeztek. Baxter, az egyik fiú, lasszóval ügyesen befogott egy guanakot, amelyet aztán magukkal vittek vissza a Francia-barlangba.

Jules Verne: Kétévi vakáció olvasónapló 2.rész

Első fejezet

Briant már egy ideje aggodalommal figyelte kisöccse, Jacques viselkedését, aki szokatlanul szótlan lett, mióta a szigetre érkeztek. Jacques csak annyit árult el, hogy valamit tett, amitől tart, a többiek nagyon haragudnának rá, de részletekkel később szolgál.

Eközben a barlang körüli munkálatok folytatódtak: karámot és baromfiudvart építettek, valamint Doniphan javaslatára rókavadászatot szerveztek, és fókákat is ejtettek a Sloughi-öbölben. A karácsonyt is méltóképpen megünnepelték, ahol a kisebb fiúk köszönetet mondtak Briantnek a gondoskodásáért, ami féltékenységet váltott ki Doniphanból.

Második fejezet

A nyár gyorsan eltelt, és a csoportnak már a következő, második télre kellett készülnie a szigeten. Briant javasolta, hogy mielőtt a tél beköszönt, járják be a sziget keleti részét. Mokót és Jacquest hívta magához társul. A Család-tavon áthajózva egy új folyóra bukkantak, ami a tengerpartra vezetett.

A tengeren nem láttak semmilyen közeli szárazföldet, csak egy mozdulatlan fehér foltot, amit Briant távoli jeges hegyként értelmezett. A visszatérésük előtt Jacques bátyjának bevallotta, hogy ő oldozta el tréfából a Sloughit a kikötőből az indulás előtti éjszakán. Briant és Mokó megígérték, hogy ezt titokban tartják a többiek előtt.

Harmadik fejezet

A fiúk különböző játékokkal múlatják az idejüket a szigeten. Egy ilyen játék során Doniphan és Briant összetűzésbe kerültek, miután Doniphan alaptalanul csalással vádolta meg Briant-t. Gordon igazságot tett közöttük, ahol ismét Doniphan maradt alul Briant-tel szemben. A nagyobb fiúkat egyre jobban nyugtalanította a gondolat, hogy talán sosem tudnak hazajutni a szigetről. Közben elérkezett június 10-e, az új „kormányzó” választásának napja, amikor nagy többséggel Briant-t választották meg a sziget fiatal lakóinak vezérül.

Negyedik fejezet

A hazaérés reményében a fiúk egy jelzőárbocot állítottak fel a sziget legmagasabb pontján, abban reménykedve, hogy egy arra tévedő hajó észreveheti őket. Beköszöntött a tél, amely ezúttal is rendkívül keményre sikerült, a hőmérő higanyszála mínusz 30 fokig süllyedt. A fiúk a hideg ellenére korcsolyázással múlatták az időt, kis fa- és ólomtalpakon készült korcsolyáikon.

Doniphan és egy barátja, Cross azonban túlságosan messze merészkedtek a jégen, és a leszálló köd miatt eltűntek. A kis Jacques indult utánuk, hogy megkeresse őket. Hajnalig egyikük sem tért vissza, ezért a barlangból ágyúlövéseket adtak le. Doniphanék végül ezeknek köszönhetően hazataláltak, de Jacques nélkül. Ő csak később, a köd oszlásakor jelent meg a láthatáron, két medvével a nyomában, amelyeket Doniphan puskalövésekkel terített le. Mindeközben Doniphan és Briant között a feszültség tovább növekedett.

Ötödik fejezet

A fokozódó feszültség Doniphan és Briant között arra késztette Doniphant és két barátját, hogy elhatározták: külön utakon folytatják. A Család-tavon átkeltek, és eljutottak a Keleti-folyóhoz a sziget keleti részén. Miután a helyet megfelelőnek találták, úgy döntöttek, visszamennek a barlangba a holmijukért, hogy ott telepedjenek le.

Hatodik fejezet

Mielőtt végleg elindultak volna, a tengerpartot is be akarták járni, hogy saját szemükkel lássák, van-e közelben más szárazföld a tengeren túl. A part közelében azonban egy partra vetett párkány és egy emberi testet pillantottak meg a fövenyen heverve.

A helyzetet túlságosan félelmetesnek ítélve, nem mertek közelebb menni, és a parttól távolabb töltötték az éjszakát, amelyet egy nagy vihar még ijesztőbbé tett számukra. Reggelre a két test nyoma veszett; Doniphanék úgy vélték, a tenger sodorta el a holttesteket.

Hetedik fejezet

Briant folyamatosan azon töprengett, hogyan juthatnának haza a szigetről. Úgy gondolta, hogy egy magasra felhúzható sárkány lenne a legjobb jelzés a hajók számára, ami sokkal észrevehetőbb lenne, mint a sziklacsúcson lévő jelzőárboc. Az ötletét elfogadták, de a megvalósítást váratlan esemény késleltette: a barlang közelében találtak egy félholt nőt, akit aztán a barlangba vittek.

A nő, akit Kate-nek hívnak, magához tért és elmesélte, hogy hajótöröttként került a szigetre. Egy amerikai kereskedelmi hajón utazott, amikor a matrózok lázadása tört ki, akik megölték az összes utast, kivéve őt és a kormányost. A hajón később tűz ütött ki, és így vetődtek partra. Kate figyelmeztetett, hogy a matrózok rendkívül kegyetlenek, és ha megtalálják őket, biztosan támadni fognak, ezért nem eresztették fel a sárkányt, nehogy jelzést adjanak a jelenlétükről. Döntöttek, hogy azonnal Doniphanék után sietnek, akik nagy veszélyben lehetnek.

Briant és Mokó a tavon átkelve értek Doniphanékhoz, ahol Briant mentette meg Doniphan életét egy vérszomjas jaguártól. Az eset hatására Doniphan baráti jobbját nyújtotta Briantnek, és elismerte őt vezérüknek. Végül mindannyian épségben visszatértek a barlanghoz.

Nyolcadik fejezet

A fiúk felkészültek a matrózok esetleges támadására. Kate felajánlotta, hogy felderíti, vajon a gazemberek még ott vannak-e a szigeten, de a fiúk nem engedték el, mert féltették az életét. Briant ehelyett azt javasolta, hogy készítsenek egy erősebb sárkányt, amely képes lenne valamelyiküket is elbírni. A terv szerint éjszaka eresztenék fel, hogy a fényekből megállapíthassák, van-e még rajtuk kívül valaki a szigeten.

Kilencedik fejezet

Az ötletet elfogadva a fiúk elkészítették a sárkányt. Jacques is jelentkezett a kémlelő szerepre, ami önfeláldozó magatartásának köszönhetően érthetetlen volt a többiek számára. Ekkor Jacques mindenki előtt bevallotta korábbi vétkét, amiért a többiek megbocsátottak neki. A sok jelentkező ellenére végül Briant kapott lehetőséget, hogy felmenjen a sárkányban.

A magasból két fényt vett észre: az egyik a messzi távolban világított keleten, ahol napokkal korábban egy fehér foltot látott a tengeren, ami minden bizonnyal egy működő vulkán volt, tehát arrafelé egy másik szárazföldnek kellett lennie. A másik fényt a szigeten, a barlanghoz közel látta, ami arra utalt, hogy a banditák még mindig a közelben tanyáznak.

Tizedik fejezet

Ez a hír tovább fokozta a fiúk óvatosságát. A banditák egyre közelebbi jelenlétére utaló jeleket találtak, többek között egy pipát a barlang közelében. Egy éjszaka egy puskalövés hangjára lettek figyelmesek, ami nagyon közel dördült el. A kiáltásokból azonban felismerték Kate Evans, a kormányos hangját, így beengedték a férfit a barlangba.

Tizenegyedik fejezet

Evans részletesen beszámolt a fiúknak arról, hogyan vetődtek a szigetre és mik a banditák tervei. Elárulta, hogy a sziget, ahol tartózkodnak, csupán 60 órányi hajóútra van a Dél-Amerikai kontinenstől, és Hanover-sziget a neve. Továbbá megtudták tőle, hogy a banditák hajója viszonylag jó állapotban van, csupán szerszámok hiányoznak ahhoz, hogy újra használható legyen. Emiatt a banditák tervezik megtámadni őket, hogy szerszámokat és lőszert szerezzenek.

Tizenkettedik fejezet

A fiúkat megörvendeztette a hír, hogy van lehetőségük a hazatérésre. Azonban előbb még meg kell védeniük magukat a matrózok támadásától. A matrózok kezdetben fortéllyal próbálkoztak: szegény hajótöröttnek adták ki magukat, és bebocsátást kértek a barlangba.

A fiúk úgy tettek, mintha mit sem tudnának, és beengedték a két idegent. Azonban, amikor az éjszaka leple alatt társaikat is be akarták engedni, Evans és a fiúk rajtuk ütöttek. Az egyik bandita elmenekült, a másikat azonban Kate kérésére csak megkötözték, és nem végeztek vele.

Tizenharmadik fejezet

Evans vezetésével a fiúk úgy döntöttek, hogy a barlangon kívül, az erdőben állnak ellen a többi banditának. Evans és a legidősebbek fegyverrel felszerelve indultak el, és két ellenfelüket megölték, de amikor egyikük Briant-re támadt, Doniphan közbelépett és életveszélyes sebet szenvedett a mellkasán. Azonnal visszaszállították a sérültet a barlanghoz, ahol szörnyű helyzet fogadta őket: a többi bandita megtámadta a barlangot és Jacquest túszként hurcolták magukkal.

A barlangnál kirobbant csatában a foglyul ejtett bandita, Forbes a fiúk oldalára állt, és az életét áldozva megvédte Jacquest. A banditák vezérét Jacques lőtte meg, míg a csónakban menekülő banditákat Mokó ágyúzta le. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően a fiúk végleg megszabadultak a fenyegető veszélytől.

Tizennegyedik fejezet

Evans szakértői irányítása mellett a fiúk hozzáfogtak a banditák hajójának javításához. Doniphan közben, Kate gondos ápolásának köszönhetően, gyorsan felépült. A javítási munkálatok befejeztével, nagy idő után, a fiúk összepakoltak, elengedték a „háziállatokat”, és február 5-én hajóra szálltak. Ahogy távolodtak, a Chairman-sziget lassan eltűnt a látóhatáron.

Titenötödik fejezet

Útközben a fiatal túlélők egy Új-Zéland felé tartó gőzhajóval találkoztak, amely szívesen felvette őket a fedélzetére, különösen miután kiderült, hogy a Sloughi hajótöröttei, akiknek elvesztéséről már Angliában és Amerikában is hallottak. Hamarosan megérkeztek Auckland kikötőjébe, ahol az egész város, különösen a fiúk családtagjai, leírhatatlan örömmel fogadták a hazaérkezőket.

A város, hogy kifejezze háláját, kereskedelmi hajót vásárolt Evans számára, a Chairman-szigeten írt naplót pedig több ezer példányban adták ki. Kate-et Doniphan családja fogadta be, hálából azért, mert ápolása mentette meg Doniphan életét. A regény szerzője az elbeszélés végén hangsúlyozza, hogy nincs olyan helyzet, amellyel a rendszeretet, bátorság és állhatatosság ne tudna megbirkózni.