Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma verselemzés

 

Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma verselemzés
Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma verselemzés

 

1847 augusztusában, a szerelemről és szabadságról írott versek mellett jött létre ez a friss hangú alkotás. Kurta kocsma: egy olyan kocsma, ahol csak az év bizonyos időszakában (októbertől áprilisig, Szent Mihály napjától Szent György napjáig) történik bormérés; általában egy szerény, egyszerű kocsmát jelöl.

Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma verselemzés

A színtér itt is egy falusi kocsma, hasonlóan Kisfaludy költeményéhez; a költő maga is jelez egy időpontot: az éjszaka sötétje közelgőben van, ami beborítja a tájat. Az első két strófa helyzetképe során Petőfi ismétlésekkel erősíti és ábrázolja az elcsendesült környezetet. A külső képpel ellentétben, a csárdában zajlik az élet (3. versszak): cimbalom peng, kurjongatás szűrődik ki, és a vad mulatozás rázza az ablakokat.

A leírás párbeszédes részekkel folytatódik a 4—8. versszakokban. Kezdetben a fiatalok megszólítják a kocsma jellemző alakjait, az „aranyvirág” nevű kocsmárosnét és a cigányt, sürgetve őket tüzes óbor és láb alá való zene biztosítására. A későbbi párbeszédek ellentétes, szélsőséges érzelmeket és indulatokat tükröznek az eseményekhez illően. A hatodik versszak fordulópontot jelent: a jelenet drámaivá válik. A hangoskodó fiatalok hevesen, durván utasítják vissza a nagyurak beképzelt parancsait, de egy parasztkislány gyengéd kérését együttérzéssel teljesítik.

A záró képben (9. versszak) a falu szélén lévő kis kocsmát ismét az éjszaka csendje öleli körül, ezzel keretbe zárva a költeményt. Ez a csend már nem csak a természet nyugalmát fejezi ki, hanem az előbb még vadul mulató fiatalok együttérző viselkedését is.

Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma verselemzés

Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma verse:

Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.
„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!
Húzd rá cigány, húzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”
Bekopognak az ablakon:
„Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”
„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!…
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”
Megint jőnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.”
Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük