Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét olvasónapló * Olvasónaplóm 2024

Sánta Ferenc, aki Erdély szívében, Kolozsváron látta meg a napvilágot és tizenhét éves koráig ott is élt, szemléletének alakulásában kiemelkedő szerepet játszott a helyi unitárius kollégium. Életének korai élményei közül a társadalmi személyiség korlátozott létezési lehetőségei gyakoroltak rá a legnagyobb hatást.

Műveiben visszatérő témaként jelenik meg a személyes és társadalmi erkölcsi dilemmák boncolgatása, amit három regényében – „Az ötödik pecsét”, „Húsz óra”, „Az áruló” – is feldolgozott. Első megjelent alkotása, „Az ötödik pecsét” különösen élesen vetíti elénk az etikus életvitel és cselekvés követelményeit, miközben a totális diktatúrák kihívásaival is szembesíti a szereplőket.

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét olvasónapló röviden

A regény 1944-es eseményeket elevenít fel, a nyilas terror időszakában játszódik. A történet négy hétköznapi ember körül bontakozik ki: egy tanulatlan, ravasz kocsmáros, egy őszinte, egyszerű asztalos, egy mindig kételkedő, különc órás, és egy álszent könyvügynök, akik esténként egy kocsmában gyűlnek össze. Beszélgetéseik az élet nagy kérdéseire, az erkölcsre és a lelkiismeretre terjednek ki.

Elméleteket szövögetnek anélkül, hogy tétje lenne a diskurzusnak. A narratíva fordulatot vesz, amikor ezek az emberek szembesülnek azzal a lehetőséggel, hogy embertelen körülmények között, embertelenség árán meneküljenek. Ebben a próbában elesnek, de amikor az élet maga teszi próbára őket – nyilasok érkeznek a barátaikért –, a korábban elméletben megfogalmazott szélsőséges erkölcsi dilemmák valósággá válnak, és ők maguk az emberi tisztaság és bátorság példaképeivé nőnek fel.

A művet regényformában írta meg szerzője, és lényegében egy példázatként funkcionál. A központi üzenet szerint az erkölcsi kötelesség parancsa a váratlan és kiszámíthatatlan helyzetekben ébred fel igazán bennünk. A szerző kiváló emberismerete és ábrázolókészsége teszi élettelié a példázat elvont képletét.

A nyelvezete az emelkedett szimbolikustól a meghatóan gyengédig terjed, és a karaktereket olyan közelségből mutatja be, hogy a rajtuk átmenő lelki folyamatokat az olvasó szinte személyes érintettségként élheti át. A regény az erkölcsi állásfoglalás szükségességét és a döntéshozatal terhes felelősségét hangsúlyozza.

Kiemelkedő érdeme, hogy nem engedi megkerülni a fasizmus borzalmainak újraélését, ezzel szembeállítva a csendes hősiességet. A mű Fábri Zoltán rendezésében filmvászonra is került, és ma már irodalmunk jelentős alkotásaként tartják számon.

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét olvasónapló

A cselekmény 1944-ben, a nyilas uralom utolsó napjaiban bontakozik ki Budapesten. A regény első fejezetében olvasók találkozhatnak a négy központi szereplővel: Gyurica, Kovács, Király és Béla figurájával, akik rendszeres vendégei egy pesti kiskocsmának. Itt ülnek össze, hogy az élet számtalan aspektusát megvitassák, a hétköznapi témáktól kezdve a mélyebb filozofikus kérdésekig. Mindannyian különböző társadalmi háttérből érkeznek, ami eltérő világnézetüket is meghatározza.

Egyik találkozójukon a társasághoz csatlakozik Keszei, a veterán fényképész is, ekkor veszi kezdetét a történet igazi bonyodalma. Gyurica egy példázatot hoz fel, amely Lucs-lucs szigetének világába kalauzolja hallgatóit. Itt Tomoceuszkakatiti, a zsarnok uralkodó kegyetlenül bánik alattvalóival, akiket folyamatosan megaláz és kínoz.

Ebben a társadalomban azonban az ő tettei nem minősülnek bűnnek, így ő maga lelkiismeret-furdalás nélkül folytathatja tetteit. Az elbeszélésben Gyugyu, az egyik alattvaló áll szemben vele, aki számtalan megaláztatáson és kínzáson ment keresztül, de erkölcsi tisztaságát megőrizve, lelki nagyságában talál vigaszt.

A történet végéhez közeledve Gyurica megdöbbentő kérdést tesz fel hallgatóságának: ha választhatnának, melyik szereplő helyében szeretnének lenni? Bár a kérdés irreálisnak tűnhet, mégis komoly elgondolkodtató erővel bír. Ez a dilemma az este folyamán folyamatosan foglalkoztatja őket.

Elméleti síkon a csoport tagjai ráébrednek, hogy a zsarnok szerepét választanák, azonban Keszei, a fényképész hevesen ellenez. Ő azt állítja, hogy büszkén vállalná a rabszolga sorsot. Ezt Gyurica kétségbe vonja, amiért a megbántott Keszei feljelenti őket. Letartóztatásuk után a hatóságok két nap és éjszaka keresztül kínozzák őket, és csupán egyetlen menekülési lehetőséget kínálnak fel: meg kellene ütniük egy már majdnem halott kommunistát, aki csupán a szabadságáért harcolt.

A cselekmény csúcspontján a szereplők előtt álló választás komoly dilemma elé állítja őket: feláldozzák-e becsületüket a szabadságért, vagy emberi méltóságuk megőrzése mellett döntenek, még ha ez a biztos halált is jelenti. Ebben a kritikus pillanatban az elméleti kérdés hirtelen valósággá válik. A regény valódi jelentősége azonban nem a konkrét eseményekben keresendő, hanem sokkal inkább abban az intenzív párbeszédben, gondolatmenetekben és gesztusokban, amelyek e két nap alatt bontakoznak ki.

A történet szerint a főszereplők közül Gyurica kivételével, Kovács, Király és Béla végül az emberiesség mellett döntenek, még az embertelenség közepette is, és a halált választják. Gyurica esetében azonban a választás nem ítélhető meg olyan egyértelműen, mint rossz cselekedet. Bár kívülről úgy tűnhet, mintha elárulta volna társait, a kommunistát és saját magát is, a dialógusok során kiderül, hogy ő valójában nem önző szándékkal cselekszik.

Gyurica otthonában rejtőzik több gyermek, akiket a nyilasok elől óv. Amennyiben ő meghalna és nem térne haza, ezek a gyerekek is veszélybe kerülnének. Így cselekedete nem öncélú, hanem inkább a saját lelki békéjét és üdvösségét áldozza fel a gyermekekért. Mindezen események mögött ott húzódik a kimondott kérdések mellett a szavak és tettek közötti viszony, azok közötti esetleges űr és a saját lelkiismeretünk megkérdőjelezése.